Mostanában mintha erősödne a svájci zenei élet, de legalábbis a Gotthard meg a Shakra sikerei a dallamos hard rock színtéren nagyobb érdeklődést generál ebbe az irányba. Meg hát a zenekarok is próbálkoznak.
A 2000-ben alakult St. Gallen-beli OHM CD-je közvetlenül a zenekartól érkezett hozzánk, a kísérőlevél szerint ez az első hivatalos demoja a zenekarnak (honlapjuk szerint viszont már a 3.- bár az első kettőt lehet, hogy nem számítják hivatalosnak...). A dalokat 2005/2006-ban írták, a felvételek pedig Németországban, Bochumban olytak. Nos a hangzással nincsenek is nagy gondok, bár kicsit mintha tompán szólna az egész. Az arányok ettől függetlenül jól eltaláltak, mindent szépen lehet hallani.
A belső borítón fontosnak tartották megjegyezni a srácok, hogy az OHM-mal nem céljuk a zene fogalmának újradefiniálása, csupán valami csak rájuk jellemzőt szeretnének alkotni. Hát, kezdésnek nem rossz, a gondolat első felével egyet is értek, viszont a "csak rájuk jellemző" alkotás még nem jött össze. Jó pár hallgatás után is bizonytalan vagyok. Nem igazán tudom eldönteni, milyen is ez a 10 dal (vagyis inkább 9+1).

Számomra leginkább olyasféle power metalnak tűnik, amiben felhasználtak néhány Metallica témát a korai thrash időkből (lásd Anywhere, Somewhere, Nowhere), mintha itt-ott kísértene a Savatage szelleme is.

Az ének érdekes pontja a lemeznek, D.C. Crow hangja érces, kicsit "hisztérikus", kicsit Olivás, de egész jó dallamai vannak. Igazából nagyrészt magasabb tartományokban énekel, és érzésem szerint ez jobban is megy Neki, mint mikor mélyebben nyomja. Ha jók az infóim, azóta viszont már nem tagja a csapatnak. Kíváncsi vagyok az új srác mit tud hozzátenni a csapathoz.

Dícséret illeti a csapat hangszeres szekcióját, senki sem próbálja uralni a terepet, a két gitáros (Matto és Bernie) jól osztja fel egymás közt a feladatokat, Rogör sem üti szét a nótákat, a basszusgitáros Riccardo pedig jól alapoz.

A képességekkel tehát nincs gond, biztosan uralják a hangszereiket, nekem egyedül a dalszerzéssel vannak problémáim. Itt talán bátrabban kellene bánni az ötletekkel. Például a The Eyes Of Death kifejezetten tetszik, de a Break vagy a lemezt nyitó The Harder You Come/Chain Crusher is oké, függetlenül attól, hogy vannak áthallások bennük.
Kellemes az utolsó nóta előtti kis akusztikus bevezető (Enter the Night), ami után még egy kicst málházósabb dal zárja a demot, az Are You Ready.

10 nóta majd 29 percben és a leghosszabb is alig kúszik 3,5 perc fölé. Demonak ez egy korrekt kiadvány. A külalak is elfogadható, bár sok jobb/tetszetősebb hazai produktummal találkozhattunk már.