NGC Prod.
Tempeston
Státusz:
Aktív
Alakulás:
2003
Származás:
Magyarország
Budapest
Szövegvilág:
vegyes
Aktuális felállás:
Honfi Anna
ének
Tepliczky Gábor
gitár
Kószó Imre
gitár
Tommy
bass
Pápai Barnabás
dob
Hivatalos oldal:
hivatalos oldal
További infó:
Rögzítette:
metallik
2008. július 16., szerda, 13:55
Utolsó módosítás:
metallik
2009. szeptember 12., szombat, 12:08
Szerkesztés:
szerkesztes
Tempeston
A zenekar 2003-ban alakult Budapesten, Thunderstorm néven.

Akkori felállás: Tokodi László és Tepliczky Gábor (gitárok), valamint Horváth Norbert (basszusgitár). Az első ötleteket ez a trió dolgozta ki, hamarosan pedig Pápai Barnabás „Börni” dobos, valamint Juhar Viktória énekes csatlakozott a bandához, és megszülettek az első, teljesen kész saját szerzemények is.

2004-ben problémás időszak következett, nyár végén Vikit Honfi Anna váltotta a mikrofonnál, majd, az ősszel megtartott első koncert után Laci helyét Kószó Imre „Oleg” vette át.

2005 eseménydúsan telt, rengeteget próbált a csapat, sok koncerten léptünk fel, főleg kisebb klubokban. A csapat kezdett összeérni, mindenki igyekezett szívét-lelkét beleadni a munkába. Az új dalok írásából, a régiek formálásából mindenki kivette a részét, így kezdődött saját, sokgyökerű stílusunk is kialakulni. Őszre - feldolgozásokkal együtt - kb. másfél órásra duzzadt a koncertanyagunk. Novemberben kezdtük el - saját költségünkön - az addig megszületett szerzemények rögzítését, a felvétel 2006. áprilisában jelent meg „Bűneink Először” címmel, immár a Storm név alatt.

A 2006-os év sok fellépést hozott, főleg nyáron. Koncerteket adtunk Miskolctól Gutorföldéig, tehetségkutatókon próbáltuk ki magunkat - ezek közül az MRA és a Kiakitud tehetségkutatóján 4. illetve 2. helyezést értünk el. A zenekart mindenhol szívesen fogadták, igyekeztünk ezt a bizalmat meghálálni. Új dalok is születtek, ezek kidolgozásával és további koncertezéssel telt el 2007. első fele is.

2007. nyarán az addigi legnagyobb fellépésre is sor került, a miskolci JMB Rockfeszten játszottunk, két ismert csapat, az Ossian és a Lord között. Nyár végén Norbi bejelentette távozását, így a csapat egyik alapítója hagyta el a zenekart, vele pedig megüresedett a bőgős poszt. Helyére némi keresés után szeptemberben a tapasztalt Tommy érkezett.

2008. elején - ismét saját pénztárcából - rögzítettünk öt új dalt, ezzel párhuzamosan pedig a zenekart Tempeston-ra kereszteltük át.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.035 seconds to render