NGC Prod.
Rudán Joe
Státusz:
Aktív
Származás:
Magyarország
Pécs
Aktuális kiadó:
Hammer Records
Hivatalos oldal:
hivatalos oldal
További infó:
További képek:
Rudán Joe
Rudán Joe
Rudán Joe
Rudán Joe
Rudán Joe
Rudán Joe
Rudán Joe
Rudán Joe
Rögzítette:
The 7th Evil
2016. december 27., kedd, 16:44
Utolsó módosítás:
mekong
2017. november 25., szombat, 09:35
Szerkesztés:
szerkesztes
Rudán Joe
1963. június 5.-én született Pécsett. Már középiskolás korában basszusgitározott, illetve énekelt amatőr zenekarokban.
Először ’78-ban az EWEREST-ben, majd ’79-től a HGM együttesben volt az énekes, ahol többek között Deep Purple dalokat is játszottak.
Ezt követte ’81-ben a MORRIS formáció, mellyel vendégként a Skorpió, és a P.Box előtt is bemutatkoztak a sok önálló koncert mellett.
Pár éves bonyhádi - szekszárdi kiruccanás következett ’83-tól a SIGNÁL, majd a SPIRÁL együttes színeiben lépett fel, akikkel 1984-ben ORI vizsgát tett.

Közben párhuzamosan működött ’85-től a MORRIS is, és ’86-ban Szekszárdon egy JIMI HENDRIX MEMORY BAND.
1986-ban régi pécsi barátai kérésére beugrott a JET együttesbe is, akik az akkor még újdonságnak számító „Malmsteen vonalat” követték.

A CANDY együttesbe ’87-ben igazolt át, közben szép lassan kiforrta magát a 1988-ra a CODA.
Repertoárban a Led Zeppelin dalok mellett kezdettől fogva szerepeltek egyéb ”rockklasszikus” dalok is, de saját számokkal is rendelkezik, ez a zenekar azóta működik...

1989 őszén kereste meg a budapesti GRIFF együttes, akikkel a több vidéki koncert mellett egy Petőfi Csarnokos koncertet is játszottak, nagy sikerrel.
1990-től Szekszárd melletti Csörge-tavi Rockmaraton fesztivál egyik szervezője volt.

1990-ben amikor a POKOLGÉP együttes énekest keresett, akkor ajánlották őt Kukovecz Gábornak és Pazdera Györgynek, a Pokolgép akkori tagjainak, akik lementek Pécsre egy Coda koncertre, ahogy meghallották a hangját rögtön elhívták a zenekarba zenélni. Ő ment is, azzal a feltétellel, hogy a Coda zenekart semmiképpen nem akarja feladni, hiszen ez az ő hobbija.
(Ebben az időben hívták énekesnek a Moby Dick együttesbe is, de azt nem vállalta)
A Pokolgéppel 20 év alatt több száz koncert, és 12 lemez fémjelezte a közös munkát, ami 2010 áprilisában szakadt meg.

1993-ban az „ATILLA - ISTEN KARDJA” c. rockoperában játszott, többször szerepelt az „ISTVÁN A KIRÁLY” rockopera különböző változataiban is színházakban, továbbá 2000-ben főszerepet kapott a „JÉZUS SZÜLETÉSE” folkoperában.

A P. MOBIL együttes tagja volt 1997-től 10 éven keresztül, sajnos csak egy albumot sikerült az akkori formációnak rögzíteni, még az első évben.

2008-tól a MOBILMÁNIA együttessel koncertezett, és készített albumokat melynek alapító tagja volt.

2010 elején megalakul a RUDÁN JOE AKUSZTIK formáció, ahol Tóth László gitárossal szemezgetnek a Rockzene magyar és külföldi gyöngyszemeiből.
Kalapács József barátjával 2010 végétől közösen léptek fel SZELÍD METÁLOSOK ORCHESTRA néven.

2011 nyarán készült el a CSABA KIRÁLYFI című Székely nemzeti rockopera, amiben ő az egyik főszereplő.
2011 -ben Gyergyószárhegyen, 2014-ben Püspökladányban és 2015-ben a Csíksomlyói nyeregben, 2016-ban Pécsett mutatták be a darabot óriási sikerrel.
2012- ben állt össze az ATILLA FIAI TÁRSULAT, a műsorban koncertrészleteket játszanak Magyar Nemzeti rockoperákból, filmzenékből.
Természetesen a Rudán Joe’s CODA is aktívan működik immáron több mint 25 éve.

2013. október 10–én Baranya Megye Díszpolgára Kitüntető Címet kapott a Baranya Megyei Közgyűléstől.

2014 elejétől már nem dolgozik a Mobilmánia együttessel, viszont csatlakozott a Dinamithoz Kálmán György mellé második énekesként.
2015-ben Kálmán Gyuri kiválik az együttesből így Joe marad az egyedüli énekes és a 2009 -es „Játszd ahogy akarod” lemezt újra rögzítik Joe énekével, de sajnos ritkán adnak koncertet.

2014-ben jelent meg a szólóalbuma „Én ez vagyok” címmel, ami nagy közönség, és szakmai sikert aratott, folyamatos a fogyás a lemezből.

A háta mögött álló több, mint 30 éves zenei pályafutás során rengeteg kiváló művésszel és zenekarral dolgozott együtt, gazdag, színes zenei életutat próbált meg minél több szerző és zenész bevonásával összegezni.
A CD megjelenése napján egy ötórás budapesti koncerttel ünnepelt rajongói és sok zenészvendég körében.

2015 nyarán megalakul a RUDÁN JOE BAND, eddigi pályafutása legkedvesebb dalai szerepelnek az új banda repertoárjában.
2016-ban jelent meg egy válogatás albuma „Lírák” címmel

A RUDÁN JOE BAND, a RUDÁN JOE AKUSZTIK számos koncertet ad az országban és a gúnyhatárokon túl is önállóan és fesztiválok keretein belül is, valamint a RUDÁN JOE'S CODA is időről-időre ad egy-egy koncertet.
Rajongók
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.053 seconds to render