Звёздный Храм (Star Temple)
Звёздный Храм

(Horrible Room • 2024)
boymester
2024. május 23.
0
Pontszám
10

Egy időben faltam az atmoszférikus black metal anyagokat, amelyeket úgy öntött a nyakamba a túlterhelés, mint valami apadni soha nem akaró zuhanyt. Aztán természetesen jött a túlcsordulás és az unalom még akkor is, amikor egyértelműen jó lemezzel futottam össze. Meghallgattam… oké, hangulatos, de mit lehetne róla írni, amit még nem írtam? Mit lehetne elmesélni, ha csupán sokadjára próbálja meg lenyomni a torkomon a szél susogásának misztikumát? A hatásos akusztikus betétek, zongorafutamok ideig-óráig elvarázsoltak, majd jött a következő adag… Néha azért akadnak kiadványok, melyekre nem tudok nemet mondani, ezúttal pedig a “szócsövemet” is érte annyi inger, hogy előhalásszam a klaviatúrát és elkezdjem fárasztani az amúgy sem népes olvasótáborunkat. A kritikám tárgyául szolgáló anyag biztosan nem fog új olvasottsági rekordokat hozni nekünk, mert ezúttal igazán mélyre süllyesztettem magamat, az orosz kazetták világába (én digitális formában találkoztam a cuccal, a 25 legyártott hanghordozó valamelyikére nem sok esélyem lenne), ahol olyan kincsek lapulnak, mint az idén bemutatkozó Звёздный Храм (az egyszerűség kedvéért Star Temple), aminek első albuma is a zenekar (?) nevét viseli.

Mivel tudott ez az anyag egyáltalán magához vonzani? A válasz nagyon egyértelmű. Visszatért a startvonalhoz, ahonnan az egész műfaj elindult. Nyers, mondhatni raw vérhányás, torz őrület, ami magában hordoz egy különös eleganciát. Őszinte formában jelenik meg az a misztikus, már-már epikus monotónia, mellyel meghatározóvá vált egykor a Burzum, amivel a kedvenc lemezeim közé tudott férkőzni a Weakling, a Paysage d’Hiver vagy a Bekëth Nexëhmü. Ezen felül a csapat (ha egyáltalán arról van szó, információknak sajnos szűkében vagyok velük kapcsolatban) nagy mértékben merített a 90-es évek szűkös, de annál jelentősebb depresszív, atmoszférikus black metal scénájából, az úgynevezett BlazeBirth Hallból. Ez a kör valamikor Novomoskovszk városában alakult ki és rengeteg gyűlölettel teli demót és tipikus fekete-fehér borítós kiadványt hagyott az utókorra. Legjelentősebb zenekara talán a Branikald volt, de velük együtt kult státusznak örvendenek olyan formációk, mint a Forest, a Raven Dark, a Nitberg és a Walknut. A kezdetben egyébként antiszemita eszméket hirdető projektek többsége fokozatosan átlovagolt a pogányság témaköréhez és a természet ünneplésére. Aki nem veti meg a jó zenét produkáló gengsztereket, az sok érdekességet és tragédiát kutathat fel velük kapcsolatban (valós maffiaügyek, gyilkosságok, börtönbüntetések stb.) Ezt a vonalat viszi tovább a Звёздный храм is, mármint zene tekintetében, hiszen témáinak középpontjában a társadalomból való kiszakadás vágya, az emberiségbe vetett hit elvesztése áll. A késként hasító elektromos gitár harmóniák, akusztikus kiegészítések, a háttérben puffogó, géppuskaszerű dobok az ordításokkal, kántálásokkal karöltve az emberi érzelmek, gyötrelmek legeldugottabb zugaiba kalauzolnak el minket. Maga az út szerencsére nincs túlerőltetve, a minimalista felfogás jegyében összesen 39 percnyi szoba black metallal van dolgunk a kiadvány tekintetében. Ez az idő azonban bőven elégséges, sőt, ha nem vagyunk kellően ráhangolva egy ilyen zsigeri lélekboncolásra, akkor végtelennek is tűnhet. Az album összesen négy, közel 10 perces tételt tudhat a magáénak, ezek címei pedig szintén az egyszerűség zászlaját lobogtatva puszta számozással lettek feltüntetve.

Gyorsan végig is futok rajtuk, mert nem akarok túlzottan sok időt elvesztegetni az alapos elemezgetésre. Ha beindult a fantáziája valakinek a borító láttán, vagy az emlegetett zenekarok olvasása közben, az már úgyis belemerült ebbe a fertőbe és nem vesztegeti az idejét. Az I-es tétel kedvemre valóan, bármiféle intro és tökölés nélkül vet bele a fortyogó katlanba és fel is vontultatja az említett szűkös, de az érzelmeket langyos vérrel pontosan lefestő eszköztárat. A pár másodpercnyi tiszta ének meghozta a hidegrázást, a rövid időre visszavonuló, majd újra és újra támadó éles gitárok pedig képtelenné tettek arra, hogy ne hallgassam végig az egész produkciót. A monoton zakatolásban nem kimondottan gonosz, sokkal inkább nagyívű témák uralkodnak, néhol pedig enyhe folkos áthallások is mutatkoznak, mint például a valamivel lassabb második dalban. A rejtőzködő, de jelen lévő dallamokkal kontrasztba állítva a tébolyult vokál talán még hatásosabban működik, a dalszerkezetet szellősebbé alakítő kiállások pedig a fémhúrok olyan fagyosságát hirdetik, amihez a másodperc tört része alatt hozzátapadhat kezelőinek ujja. A III. meglepően mélyebbre hangolt gitárokkal folytatja a méregtelenítő kúrát, valamint egy kevés levegőhöz is juttat minket akusztikus betétjének hála. A dal végére azért megérkezik az alaphangulatot jelentő agonizáció, ami a IV. tételben sem veszít erejéből. A záró darab egyébként igazán különleges, mivel a káoszból kiindulva valamennyire képes megnyugodni és már-már fénysugarat eljuttatni hozzánk, ám utolsó perceiben ismét felgyorsul és véglegessé, elkerülhetetlenné teszi az őrületet.

Ha bejön a nyers, sufni black metal, ahol pont leszarják az előadók a visszajelzéseket, akkor mindenképp tegyetek vele egy próbát, mert ez bizony az a réteg számomra, ahol a black metal még mindig képes azokat az energiákat és élményeket felszabadítani, melyek gyakorlatilag “világhírűvé” tették a műfajt. A többséget azért óvatosságra intem, mert a Звёздный храм vihara nem azért tombol, hogy bármikor, bárhol szórakoztasson, a maga dimenziójában azonban egy hibátlan album.


Tool, Night Verses Tool, Night Verses
június 12.
Hell Vill #19 Hell Vill #19
június 13.
Bring Me the Horizon Bring Me the Horizon
június 16.