24. Brutal Assault Fesztivál (2019)

Bontottam egy sört, raktam be egy fesztiválos playlistet, és megkísérlem összefoglalni hogyan telt a 24. Brutal Assault…

Egy budapesti éjjeli checkpoint után reggel 7:40-kor indultunk útnak vonattal a csehországi Jaroměř felé, mely közvetlen közelében található a Josefov nevű erőd – a fesztivál helyszíne. Sajnos vasútfelújítási munkálatokat végeztek a Hradec Králové – Jaroměř vonalon, így elég sok időt vesztettünk azzal, hogy vonatpótló autóbuszra vártunk, ráadásul az is lassan tudott haladni útszűkület miatt. A várat megközelíteni már könnyű volt, hisz rendelkezem némi helyismerettel – ez volt a negyedik fesztiválom ott. A bejárathoz vezető úton már tavaly is csökkentettek az árusok számán, idén ez még radikálisabb volt: az elején volt egy kajás, bentebb egy sörös rész. A késői érkezés miatt normális sátorhelyet találni már nem sok esély volt, így csak levertük egy féloptimális pozícióba, és indultunk is karszalagot váltani, ami idén nem rányomott fém bizbasszal volt rögzítve, hanem egy egy irányba mozogni képes műanyag gyűrűvel, ami okozhatott kellemetlenséget ha valaki ezt nem tudván túlhúzta… A bejutás egyébként gördülékeny volt, túl komoly átvizsgálásnak / motozásnak nem vetették alá az embereket. A fizetés idén is a karszalagon található, feltölthető chipes rendszerrel történt, ami szerintem gyors és praktikus. Feltöltés után hirtelen vettünk is egy sört, melyekből idén is tűrhető volt a kínálat: Pilsner Urquell, barna és normál Kozel, Radegast világos, valamint 4 dl-es kiszerelésben árult különlegesebbek: Master 13 amber lager, Master 18 barna, valamint Volba Sládků sörök. Az árak némileg idén is kúsztak felfelé: tavaly még 38 korona volt a legolcsóbb sör, idén már 40 felett. Persze még ez is az elfogadható kategória, de a tendencia nem biztató…

Elsőként szembetűnő újdonság a nagyszínpadok előtti keverőpultok tetejére épített koncertfigyelő állások voltak – hivatalos nevén VIP Lounge -, melyekre a jegyek gyorsan elfogytak. No de a lényeg, hogy az első megtekintett fellépő a finn Ensiferum volt. Az első két lemezüket eléggé kedveltem, aztán az érdeklődésem csökkent, viszont ez a fajta dallamos, tempós, kissé folkos fantasy metal könnyen működik fesztiválon is. Viszonylag szimplán álltak ki, fekete ruha, némi fekete arc- és karfestés, háttérvászon, rollup, aztán hadd szóljon! Az olyan dalokkal, min From Afar és Token of Time nem nagyon lehet mellényúlni. Általánosságban elmondható a fesztiválról, hogy jó a hangzás – itt sem volt ez másképp.

A Soilwork modernebb hangvételű melodic death metalját háttérzeneként hallgattuk, ugyanis nem akartunk lecsúszni a fesztiválpóló vásárlásról, így a bejárathoz közeli fő merch pulthoz sorakoztunk be. A korai időpont ellenére már itt érződött a fesztivál soldout-sága, nagy volt a tömeg, a koncertet is sokan nézték, de a jövő-menők is sokan voltak. Várakozás közben némi esőt is kaptunk a nyakunkba, de nem volt vész, és legalább nem evett meg a Nap. Tettünk egy gyors kitérőt az Obscure Stage névre hallgató sátras kisszínpad felé, hogy belenézzünk az Incantation produkciójába, de valahogy nem működött (bár nem volt rossz), így inkább helyet foglaltunk a Sea Shepherd nagyszínpadnál a Batushka koncertjére várva.

Indulásukkor nagy reményeket fűztem hozzájuk, nagyon tetszett ez a kifordított ortodox keresztény koncepció, mindemellett egy teljesen jó hangzóanyagot is tettek mellé – azt hittem egy ritkán koncertező, ismeretlenség homályába burkolózó, exkluzív produkcióról van szó, ehhez képet szénné turnéztatták az első lemezt, aztán persze valamin összevitatkoztak, pereskedtek és két részre szakadtak. Csúnya történet ez, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy igazságot tegyek. Ami tény: most két valami működik Batushka néven, és két teljesen középszerű lemezt csináltak ahelyett, hogy együtt összeraktak volna egy jót… Arra számítottam, hogy lesz egy halom fújolás és anyázás feléjük, de nem, csak egy elvétve volt némi fuck fake batushka bekiabálás. Megújult a színpadképük, a koporsótól kezdve minden szar fel volt pakolva, új ruhák, design, de maga a produkció maximum szép volt, de jó nem, mert a hangzás valahogy nagyon tompa és erőtlen volt, és még elég sötét sem volt (bár gyertyákat így se tudtak gyújtani, idén is győzött a szél). A hangzásbéli hiányosságokat hajlandó voltam annak betudni, hogy elől álltunk, nem jó helyen, de később másoktól is hallottam, hogy a Sea Shepherd színpad gyengébben szólt a másiknál. Nyilván az új lemez dalaira építettek, de összességében számomra ez volt a leggyengébb Batushka koncert (pedig már negyedjére láttam őket), s talán nem is annyira való ez nagyobb fesztiválra…

Ezt követően pár tíz métert balra lépdelve már ott is voltunk a Jägermeister színpad előtt, ahol a Therion koncertje jött. Őket is nagyon szerettem régen, mondjuk a Crowning of Atlantis lemezig, aztán elsikkadt az érdeklődésem, így nem is tudtam mire számítsak – pedig ha elolvasom a programfüzetet láthattam volna, hogy ezen az estén bizony a kedvenc Therion lemezem, a Theli lesz terítéken! De talán jobb is volt így, hisz a meglepetés erejével hatott, sose gondoltam volna, hogy ezeket a dalokat így hallom majd élőben, “gyerekkorunk legszebb dalai” szindróma. A hangzás remek volt, az énekesnők kiválóan hozták az operás témákat, nekem úgy tűnt a zenekar többi tagja is élte a koncertet. Ha valaki nem ismerné ezt a lemezt, pótolja, 1996-ban egész újszerűnek hatott, és ma is megállja a helyét (csak az a borító, AZ MI?! 😀 )

Az utam innen az Octagon színpadra vezetett, amit egy nagyon jó helyszínötletnek tartottam, mert mindig érdekes, undergroundabb jellegű bandák játszottak ott (Cult of Fire, Uada, Phurpa…), most viszont sajnos eljutottunk addig, hogy már annyi ember kíváncsi az itteni fellépőkre is, hogy ha nem cövekel oda az ember időben, akkor nem sok esély van normális pozícióból nézni a produkciót… Ez történt sajnos a Déluge esetében is, akikre kíváncsi voltam, mert Æther című – jobb híján post black metalnak hívható zenét tartalmazó – albumuk nagyon erős lett, de egész sokat késtek (ami amúgy a fesztiválra nem jellemző), így csak néhány dalt tudtam megnézni. Erőteljesen produkció volt, a fények is nagyon együtt éltek a zenével, mindenképp javasolt a stílus iránt érdeklődők számára a francia formációval való megismerkedés.

A távozás oka – a tömegen kívül – a Cult of Luna volt, akiket mindenképp szerettem volna megnézni, mert ugyan nem ismerem őket behatóan, de sejtettem, hogy érdemes – és így is lett. Rajtuk nem volt akkora tömeg (teljesen előre tudtam menni), de talán nem is csoda, mert nem egy kifejezett fesztiválzene, sokkal inkább társas magányhoz passzol, mintsem közös örömködéshez – tehát nekem való. Nagyon kereknek, egésznek és mélynek éreztem a koncertet, szerintem nagyon szépen szólt, a látványt is csak néhány háttérben felakasztott vászon szolgáltatta. Mindenképp meg kell ismernem őket jobban, kár, hogy az őszi/téli turnéjuk nem érinti Magyarországot (Bécsben és Prágában lesznek).

A fellépők listája elég erős volt, így szinte folyamatosan lehetett volna nézni valamit, de szerencsétlen fesztiválozónak enni is kell valamit, utána meg már előjött az utazás fáradtsága, így a Hypocrisy-t csak hallottuk, és visszaindultunk a sátorhoz, ezzel zárva az első, kicsit kurta napot, hogy a másodikat majd teljes erődbedobással toljuk végig… ami szép elképzelés volt, csak nem gondoltam, hogy lesznek olyan arcok, akik egy számomra ismeretlen nyelven, a sátrunk mellett fognak pofázni / kiabálni / röhögni reggel 5-6-ig, és mivel nehezen alszom el, így az alvásidőm sikeresen 3-4 órákra redukálódott, merthogy ez a hangoskodás minden nap megismétlődött, és amúgy meg – szerinte indokolatlan módon már 10:30-tól indul a zúzás a nagyszínpadokon is….

2. nap

A második nap “lelkes” zuhanyzó kereséssel indult, mert a helyszínre tartva két lehetőséget is láttunk kiírva – persze nem jártunk sikerrel egyiknél sem, így inkább hagytuk a fenébe, magunkhoz vettünk némi koffeint, majd benti folyóvizes frissítés és sörvásárlás után megnéztük a Diablo Swing Orchestra produkcióját.

A legutóbbi albumuk Hangpróbán való szereplésekor kifejtettem, hogy miért nem tetszik, miért nem az én zeném ez, és ez most sem nagyon változott, ettől függetlenül jópofa koncertet adtak, látszott rajtuk, hogy élvezik a zenélést, és a nem túl nagy számú közönség is vevő volt rájuk (OK, még csak 13 óra volt). Ha valaki nem ismerné őket: a “normális” hangszerek mellett csellót, trombitát és szintetizátort is használnak, és jobb híján cirkuszi / bazári zenének tudnám aposztrofálni, ami sokak számára feature, de számomra inkább bug. Mindenesetre rossz semmiképp sem volt, csak nem nekem szól. Érdekes élménynek ok, de amúgy is jellemező, hogy a szervezők becsempésznek pár nem metal formációt, színesítve ezzel a programot.

Ezt követően úgy döntöttünk, hogy ideje felfedezni a fesztivál területét, mi maradt, mi változott. Mint írtam az elején, a helyszín egy erőd, ennek megfelelőn elég sok járat, beugró, és egyéb helyszín található, s dicséretes, hogy évről évre bővül a felhasznált terület, mindig próbálnak valami újdonsággal előrukkolni. Ilyen volt például a Land of Free Tibet szekció, ahol a nagyszínpadokkal szembeni várfalban található, gyengén megvilágított és füstölővel hangulatosított járatokat lehetett bejárni, közben kisebb-nagyobb installációkra találni (mandalák, koponyák, mécsesek, imazászlók), a “kissé” átalakított Lemmy szentély, ahol a nevezett személy freskója(?) átkerült egy közeli bejárathoz, a többi részen pedig állati és emberi csontvázak, valamint “misztikus” installációk kerültek.

Szintén újdonság volt a tavalyi metal dodgemet felváltó (és sokkal jobban ideillő) Junktown, ami egy posztapokaliptikus hangulatot bemutató városka volt, remek összeeszkábált járművekkel, fegyverekkel, látványos ruhába beöltözött emberekkel, kézműves foglalkozásokkal, női iszapbirkózással, arcfestéssel (ehh, ez úgy hangzott, mint MINDEN önkormányzati falunap) – tömörebben fogalmazva vagy 50 négyzetméter Mad Max hangulat 🙂

A Bastion részleg tavaly nyílt, lényegében egy új szárny, ahova kicsit el lehet vonulni, nem szól annyira oda a zene, valamint kiállításoknak és a B-X10 Cinema helyszínnek is hely ad, ahol filmvetítés és talkshow ment.

Szintén újdonság volt a Prague Fear House – ahová a folyamatos sor miatt nem jutottunk be, valamint az Arcade Game Room, ahol régi játékokkal lehetett játszani.

Ha már itt tartunk, essen szó az ételekről, árusokról is. Én úgy éreztem, hogy elég választékos volt az ételkínálat, sokféle ország jellegzetes ételei megtalálhatók voltak (cseh, indiai, thai, belga, mexikói stb.), összességében még tolerálható áron, nagyjából 80-150 korona között mozogtak. Volt külön vega / vegán szekció is, igaz nem túl bő kínálattal, de ha azt nézzük arányaiban hányan esznek ilyesmit, kielégítő volt (a falafel wrapra mi is rámentünk párszor, teljesen rendben volt). Italok terén a sör mellett nyilván volt boros rész is, a szokásos röviditalok jobbára 50-70 korona áron. Becherovkát hiányoltuk, a görögdinnyével telepakolt abszintos limonádét imádtuk, valamint akinek arra volt igény koktélozhatott, s kávéból/teából is volt választék bőven. Szokás szerint egész sok merch árus kínálta a portékáit, bár volt némi bazár-jelleg elég sok indokolatlan szirszarral is, de azért bőven lehetett jó minőségű, szép pólókat, vagy jó hanghordozókat is találni. (Én idén csak egy fesztiválpólót vettem, s meglepve tapasztaltam, hogy a fehér szöveg világ rajta, nagyon menőőő… :))

No de ennyi kitérő után vissza a lényeghez, a zenéhez. A lengyel Decapitated-nek csak a végét kaptuk el, szokás szerint jó kis zúzást produkáltak, utánuk pedig a Walls of Jericho jött, akiket nem ismerek, de mint kiderült női énekessel felálló amerikai hardcore banda, és ehhez mérten és méltón lendületes koncertet nyomtak. Mivel nem az én stílusom, így nem is voltam még olyan koncerten, ahol nagyjából folyamatosan ment a crowdsurf, a biztonságos emberek legalább megdolgoztak a pénzükért 🙂 Róluk amúgy annyit, hogy elég korrektnek tűntek, csinálták a dolgukat, segítettek, nem voltak agresszívek, ez pozitívum (vagy hát elvárás, de értitek). Mély nyomot nem hagyott bennem a koncert (max külsérelmit), de érdekes volt egynek.

Következőként a finn Omnium Gatherum dallamos death metalja jött a kisszínpadon, régi és új dalokból egyaránt szemezgetve, kissé halk szintetizátorral, de amúgy korrekten előadva.

A Daughters neve szintén nem nagyon mondott semmit, ezért meg is lepett, hogy a szerintem nem túl intenzív noise rock-szerű zenéjük mekkora mozgást és lelkesedést váltott ki a közönség soraiban. Az énekesük simán mászott a korlátra, a közönség közé, volt kontakt rendesen. Gondolom stílusukon belül fontosabb zenekar lehetnek, de nem vágom, így pár dal után elindultunk a Meshuggah felé, amit meg akartunk nézni, viszont nem tudom hogy pontosan miért is nem sikerült, valahol út közben elveszünk 😛 Amennyit távolabbról láttunk / hallottunk belőle, az viszont hatalmas zúzás volt, pont ahogy az egy Meshuggah-tól elvárható. A Deicide-ra kíváncsi lettem volna még, de logisztikai okok miatt elmaradt, helyettük a napot indító Brutally Deceased ugrott be, akik nem mozgattak meg. A napot a nagyszínpadon a Carpenter Brut zárta, ami ugye eléggé kilóg a fellépők közül, lévén hogy nagyjából a manapság divatos synthwave vonalon mozog, de volt benne gitáros és dobos is, tehát nem csak “zenelejátszás”. Én indokolatlan lelkesedéssel bírok eme műfaj iránt, és szerintem egy-két ilyen “bulizene” simán megfér egy teljes napnyi tömény metal után, a közönség is élte 🙂 (Remélem a videó készítője nem haragszik meg, hogy iderakom…)

3. nap

A harmadik napon elsőként a szlovák Čad produkciójába néztünk, gondolom ők ilyen lokálisan híres/fontos zenekar lehetnek, de amúgy teljesen semmilyen tucat punkos hc/metal-t toltak. A Wormed és a Gorod elég komoly death metal pusztítás végzett, az Ektomorf is elég jól megugráltatta a közönséget, aztán jött a Vuur, élén Anneke van Giersbergen-nel. Sajnos élőben is arra jutottam, hogy ebben a formációban egyedül ő az érdekes (bájos teremtés, kiváló egyedi énekhanggal), és a koncert legjobbjai a The Gathering dalok voltak (On Most Surfaces (Inuït), Strange Machines), amolyan emlékbonbonok számomra, ezekről sem gondoltam, hogy hallom majd élőben.

Némi evés/ivás, mászkálás következett, és itt megemlíteném még a Jameson színpadot, ami lényegében egy mini színpad, ahol ismeretlen zenekarok és/vagy random emberek összeállhatnak egy kis zenélésre. Szerintem teljesen jópofa ötlet ez, ráadásul jövés/menés közben néhány egész értékelhető produkciót is hallhattunk. A pontos feltételeket nem ismerem, de egy Transilvanian Hunger-t én is szívesen elreszelnék ismeretlen arcokkal 🙂

Az Anathema koncertje volt a következő, amit végignéztünk. Rájuk is lehet mondani, hogy kilógnak már a fesztiválról – ezt ők is említették, hisz nagy utat tettek meg a súlyosabb zenéktől a mostani, hát, hangulatrockig, ettől függetlenül úgy tűnt jó kedvvel játszottak és a közönség is értékelte a produkciót. Nyilván a legnagyobb siker itt is egy régi dal, a Fragile Dreams volt…

Egyébként meglepő módon az amúgy nyugisabb, újabb dalok is a hosszú, szellősebb indulás után így nagy hanggal megszólalva egészen besúlyosodtak – ha lehet ilyet mondani. Tehetséges alkotók ők, ráadásul a hangszereket is váltogatták, volt amikor két ütős volt, aztán vagy az egyik dobos vagy a Cavanagh tesók váltottak billentyűre, ahogy az adott dal megkívánta, valamint Lee Douglas személyében énekesnő is színesíti a zenéjüket már egy jóideje.

Itt aztán probléma jött, programtorlódás. Szerettem volna megnézni az Au-dessus-t az Octagon színpadon, de a tömeg miatt nem nagyon sikerült, így inkább besoroltunk a Heilung elé, közben hallgatva az Agnostic Front másik színpadról átszűrődő veterán HC-ját.

A Heilung olyan zene, amit itthon nem hallgatnék, viszont színpadon, nagy hangerővel, a jelmezekkel, fényekkel nagyon hatásos. A kivetített szöveg közös éneklésével indult a show, mely egyre fokozódott. Teljesen meggyőző volt az egész, jó hangzással, furcsa hangszerekkel – azt nem tudom mennyire van “valós” népzenei / folk alapja, de ha nincs is mindegy, megteremtik a saját világukat. Többektől hallottam vissza, hogy nagyon bejött nekik – én sem vagyok ezzel másképp. Egyedül annyit sajnáltam, hogy miattuk a Zuriaake kimaradt, pedig kínai black metalként ők is kuriózumnak számítanak.

A Heilung-ot számomra a fesztivál egyik legfontosabb fellépője, az Emperor követte. Nem hiszem, hogy a Fémforgács olvasóinak túl sokat kéne róluk beszélni… A koncert gerincét a kiváló, black metal alapműnek tekinthető Anthems To The Welkin At Dusk lemez adta, tökéletesen előadva, a végére pedig a kötelező I am the Black Wizards és Inno a Satana. 2017-ben is katartikus volt, most is imádtam. Őszintén szólva nem tudom mi van velük azóta, a metal archives szerint aktívak, de szerintem kár ezt bolygatni, nem hiszem, hogy valaha tudnak még olyan lemezeket írni, mint az első kettő. Íme egy kis ízelítő a koncertből, ez többet monda szavaknál (s szintén remélem, hogy a készítője nem haragszik meg, hogy megosztottam):

Az Emperor gyors témái után nagy váltás következett, Electric Wizard. Őket csak névről és néhány dal alapján ismerem, viszont tudom, hogy fontos zenekarnak számítanak a okkult doom/stoner mittoménmilyen szcénában, ráadásul elég régóta tolják kitartóan. Tulajdonképpen ez volt az első ilyen stílusú koncert amit láttam, és amennyire meg tudom ítélni teljesen rendben volt. A csehek könnyű drogokhoz való viszonylagosan liberális hozzáállása miatt gyakran csapja meg az (szóvicc alert!) emberorrt a fű illata, hát ezen a koncerten ez hatványozottan igaz volt, az egyik előttem álló forma folyamatosan készítette és adta körbe a készítenivalót 🙂

A koncert közbeni lassú bólogatás közben megfogalmazódott bennem, hogy alapvetően ezzel a stílussal két bajom van: általában nem tetszik az ének, és hogy olyan a gitárhangzás (tudom, direkt), mintha egy arra alkalmatlan cuccból próbálnának súlyt kihozni, holott lennének erre bőven alkalmasabb erősítők már. Mondjuk ez rájuk annyira pont nem volt igaz, mert itt az ének is jó, meg a hangzás is kerek, viszont némi vetítéssel még lehetett volna dobni a hangulaton. Szerintem aki szereti őket, az nem csalódott ezen a koncerten, úgyhogy Legalise Drugs and Murder!

A Primordial zenekarral furcsa a viszonyom: papíron tetszik, vannak nagyon jól eltalált dolgaik (Coffin Ships…), de mégsem tudtak igazán nagyon kedvencek lenni. Itt is elkezdtük nézni a koncertjüket, de valahogy nem tudott átjönni, ennek talán az is oka lehetett, hogy a Sea Sheppard színpad hangzása nem mindig volt a helyzet magaslatán, így rövid idő után inkább pihenni tértünk…

4. nap

A negyedik napot a szokásos kávé és sörvásárlás után a Counting Hours zenekarral kezdtük.

A mindenféle cicoma nélkül kiálló finn banda nem túl különleges, lassú/középtempós, tiszta/durvább énekes, finnesen szomorkás metalt játszik, tipikusan olyan zenekar, ami semmi extra, de mégis jól esik hallgatni. Kíváncsi vagyok albumon milyenek.

Őket a német Cytotoxin követte, akikről nem hallottam még, bár ahogy elnéztem van némi ismertségük a brutal death metal iránt fogékonyaknál, mert egész sokan mászkáltak a pólóikban, és közönségük is volt. A színpadképet sugárveszély jeles sárga hordókkal dobták fel, sőt, még circle pitre felszólító körforgalom táblájuk is volt 😀 A stílusban elvárás a technikás játék, ehhez mérten beteg volt a produkció, az énekesük is folyamatosan járta a színpadot, kommunikált, sőt még mikrofondeepthroatolást is végrehajtott 😛

A Vampillia nevű japán formációról eleddig semmit sem tudtam, de mivel érdekesnek tűnt, hát megnéztük. A billentyűs és hegedűs lányok + 2 gitár, basszus, dob, énekes fiúk összetételben fellépő csapat nehezen behatárolható zenét játszik, a teljesen finom, hangulatrészekből bármikor átválthatnak zúzásba, vagy akár postrockmetal elszállásba. Minden tag egy külön karakter volt, az énekes furcsán viselkedett, nem tudtam eldönteni, hogy ez valami japán sajátosság, vagy beszedett valamit, olyan volt mint aki tele van elfojtott indulatokkal, hol ütötte a saját arcát, hol mosolygott, meg mászott be a tömegbe. A furcsa zenék iránt nyitottak tegyenek vele egy próbát, megéri. A koncert végén a japán írásjelekkel telerajzolt basszusgitáros is nekifutásból beugrott a közönségbe, bátor 🙂

Sajnos ezen a napon már eléggé csepergett / esett, ami nem túl kellemes, a Demolition Hammer koncertjét sem nézték túl sokan emiatt. Nekik is csak a nevüket ismertem, de öreg létükre teljesen jó thrash metal koncertet gurítottak. Nem vagyok ugyan nagy thrash fan, de ez alapján utánuk járok.

Némi autogramgyűjtés / fotózkodás után a kisebb színpad felé vettük az utat, ahol a Violent Magic Orchestra koncertje jött. Mint kiderült a tagságuk átfedésben van a Vampilliá-val, viszont a zene teljesen más: elektronikus alapra épülő, gitárral megtámogatott zúzás, rengeteg stroboszkóppal, egy vékonyka japán lánykából jövő torzított ordítással. Szintén kissé Brutal Assault idegen produkció, de teljesen működött. Ők is folyamatosan ugrottak be a tömegbe, alapvetően jó élmény volt, tetszett.

Viszonylag nagy stílusváltás következett, jött a Saor. Eléggé vártam ezt a koncertet is, mert nagyon tetszik az Andy Marshall alkotta atmoszferikus folkos black metal.

A koncerten nyilván session zenészekkel kiegészülve lépett fel, de szinte rendes zenekar hatását keltették, úgy tűnt eléggé egy hullámhosszon mozognak. A skót tematika ellenére nem volt semmi extra külsőség, a zenén volt a hangsúly. A hangzás jó volt, a hegedű is kijött, egyedül annyi gondom volt, hogy a hosszú dalok miatt csak kevés fért a programba, valamint este hangulatosabb lett volna, de sebaj. Érdemes őket követni és élőben is elkapni.

A következő teljes koncert a Rotting Christ volt. A közelgő gonoszkodást és az erődfalva szokásosan kigyűlt fekete alakok látványát egy kellemes szivárvány ellensúlyozta 🙂

Számomra nem sokat mondanak, s ezen ez a koncert sem változtatott, ettől függetlenül jó show-t nyomtak, jól festett háttérvászonként a The Heretics borítóképe, volt pyro, meg minden. Tipikus koncertprogramot nyomtak, voltak régi és új dalok egyaránt, a közönséget is próbálták mozgásra ösztönözni, sokan élték is, a crowdsurfölő Jézus ruhás forma külön mókás volt 😛

A Napalm Death sosem hozott lázba (nem úgy mint a közönség nagy részét), így leginkább a végét vártam, hogy kezdődjön a Mgła, ami az Emperor mellett a fesztivál fő attrakciója volt számomra. Jelenleg ők az egyik kedvenc black metal formációm, harmadik alkalommal láttam őket, és most is tökéletesen teljesítettek. Tetszik a zene és a koncepció is, szerintem így van értelme manapság black metalt játszani. Szokás szerint semmi kommunikáció, csak a zene. Imádom Darkside dobjátékát, nagyon fontos szerepe van abban, hogy kiemelkednek a temérdek BM banda közül, ezért ezt ide kell rakjam:

A koncert gerincét az Exercises in Futility lemez adta, de pár régebbi dal mellett két új is elhangzott – szerencsére ez utóbbiak sem lógtak ki a sorból, úgy tűnik sikerül tartaniuk a színvonalat a következő albumon is. Az egyértelműen látszott, hogy úgymond underground black metalságuk ellenére nagy volt irántuk az érdeklődés, és nagyon jó koncertet adtak (ettől függetlenül én szívesebben látnám őket egy kisebb helyen, mint ilyen nagy színpadon, ott jobban átjön).

Egy ilyen zenei élmény után + a sok napnyi kevés alvás okozta fáradtság miatt a Carcass-ba csak belenéztem, jó volt, legalább egy Heartwork-öt hallottam, de lassan vissza kellett vonuljak a sátorba, hogy aztán sajnáljam, hogy az Anaal Natrakh / Combichirst helycsere miatt előbbit végül nem láttam, csak hallottam.

Összefoglalásképp: a Brutal Assault továbbra is egy remek fesztivál, még nem túl nagy, de már nem is kicsi. Nyilván negyedik alkalommal már nem olyan újszerű élmény, de aki még nem volt rajta, annak jó szívvel tudom ajánlani – akár látatlanban is lehet rá jegyet venni, mert biztosan lesz minden nap 4-6 jó és érdekes fellépő, a helyszín szuper, az árak elviselhetők – nem fogja megbánni! Köszönet a szervezőknek, hogy kitalálták, és ennyi év után is csinálják, és hogy ott lehettünk! Gondolom, viszlát jövőre 🙂

Vélemény, hozzászólás?

24. Brutal Assault Fesztivál (2019): 2 komment

  • Krigare Krigare szerint:

    Nekem is hasonló a helyzet. 8 koncertet számoltam, ami megegyezik azzal, amit Ensomhet tekintett meg. Számomra a legkülönlegesebb élményt a Heilung fellépése nyújtotta, amelyet a 3. sorból néztem végig.

  • Szpeter Szpeter szerint:

    Az a zseniális ebben a fesztiválban, hogy idén 34 koncertet néztem végig teljes terjedelemben, és max a harmada van fedésben az Ensomhet által megtekintettekkel. Bőség zavara, minőségben és mennyiségben egyaránt!

szeptember 17.,
szeptember 18.,