30. Rockmaraton – az első fellépők és jegyértékesítés

2020-ban kerek évfordulót ünnepel Magyarország legrégebbi rock-metal fesztiválja, a Rockmaraton. A 30 éves szülinapra bejelentették az első fellépőket – rögtön 40 zenekart.

2020. július 6-11. között ezúttal is a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont a Rockmaratonnak – különleges év következik a fesztivál életében.

Számunkra minden év egy ünnep, hiszen az együtt töltött egy hét a munka mellett nekünk, szervezőknek is igazi kikapcsolódás, az év legkomolyabb bulija – mesél a főszervező, Varga-Csajkás Zoltán – Emellett persze a 30 éves jubileum azért mégis kiemelkedik a sorból. Történelmet írunk, és ehhez méltóan számos különlegességgel készülünk jövőre.”.

Kezdetnek rögtön 9 nemzetközi és 31 haza zenekart jelentettek be a szervezők. Érkezik a német heavy / power metal nagyágyú, az Accept, a folkmetal megkerülhetetlen finn zászlóshajója, az Ensiferum és kanadai death metal négyesfogat, a Kataklysm.

A germán speed/thrash metal élvonalát a Destruction képviseli majd, a metalcore kedvelőknek pedig egy japán csemegével kedveskednek a fesztivál szervezői, jön a Crystal Lake.  A svéd hardcore punk farkas falka, a Wolfbrigade mellett a Quebec-i Get The Shot is kiadja majd minden fojtott indulatát a Szalki-szigeti színpadon, akárcsak az 1978-ban alakult, kultikus angol punk brigád, a Cockney Rejects. Természetesen az igazán sötét tónusú zenéket kedvelők sem maradtak ki a sorból – a black metalt post-rockos elemekkel ötvöző Harakiri for the Sky az első a később még bővülő sorból.

A nemzetközi szereplők mellett elég erősen indít a hazai mezőny is, az Archaic, Bornholm, Burnout, Cadaveres, Counter Clockwise, Depresszió, Divided, Don Gatto, Dorothy, Dreamgrave, Jack, Harmed, Krampüs, Lord, Lost Continent, Moby Dick, Mudfield, Nemecsek, Omega Diatribe, P. Box, Paediatrician, Phrenia, Prosectura, Road, Rózsaszín Pittbull, Samas, Sear Bliss, Shapat Terror, Tales of Evening, Tisztán A Cél Felé és a Watch My Dying már biztosan ott lesz júliusban Dunaújvárosban.

A bejelentéssel egyidőben elindult a bérletek értékesítése is: 16.990 Ft-ért váltható meg a részvétel az egyhetes rockparadicsomba – online jegyvásárlás: https://tixa.hu/rockmaraton2020

április 17.,
április 24.,
április 27.,
április 30.,
május 04.,