Static-X
Project Regeneration Vol. 1

Armand
2020. augusztus 4.
1
Pontszám
9

11 év hallgatás után régi-új lemezzel jelentkezett az amerikai indusztrial metal kultbanda a Static-X. A hosszú kihagyáshoz köze volt Wayne Static 2014-ben bekövetkezett halálának is. Ugyan nem sokkal a szomorú események után már kerültek elő Wayne fiókjából készülő demók, illetve olyan felvételek, amik a korábbi lemezeken nem kerültek kiadásra, de a zenekar idén látta elérkezettnek az időt arra, hogy az anyag napvilágot lásson. A lemez megjelenését még az is késleltette, hogy Tripp Eisen, aki 2001 és 2005 között (Machine, Shadow Zone és Start a War lemezek) volt a zenekar gitárosa azt állította, hogy a most megjelent számok közül többnél is közreműködött anno Wayne-nel és szeretne részesülni a jogdíjakból. Ez a vita egészen a bíróságig is eljutott. Na, de most hogy kitárgyaltuk a lemezt körüllengő bulvár részt, térjünk rá magára a zenére!

A lemez egy 1 perces introval kezdődik, ami rögtön lehet utalás a Robocop-ra és arra is, hogy Wayne váratlan halála lehetőséget adott az „újraépítésre„. Az intro után rögtön belecsapnak a dolgok közepébe. A Hollow az utolsó ízig-vérig Static-X érzésű szám. A gitárok felváltva hol élesek visítanak, hol mélyen döngölnek, a háttérben gépi csipogások-sivítások, a refrén kiabálása ellenpontozza a versék melodikusságát. Kicsit fura érzés volt 6 év után új számokban hallani Wayne hangját, de vagy rengeteget dolgoztak a masterrel, vagy nagyon ügyes volt a hangmérnök, de nem kizárt, hogy mindkettő. Nem érződik, hogy demo és próbafelvételekből kellett felépíteniük a vokál sávokat.

A harmadik számnál, a Worth Dyin For-ban hallhatjuk először lemezen az új énekes, Xer0 aki jelenleg a koncerteken igyekszik helyt állni, hangját a kiegészítő vokálnál. A szám maga már a későbbi lemezek hangulatát hozza, középtempós, inkább líraibb hangvételű, de az energát nem mellőző tétel. A Terminator Oscillator ismét egy Robocop-os bevágással indít, mégpedig talán a legelterjedtebbel („We can rebuild him, we have the technology„). A dal szintisávja kicsit a Blade nyitójelenetében hallható Blood Rave számot juttatta eszembe, de a bekapcsolódó gitárok hamar ráébresztenek, hogy ez nem a film. A 3 perces 13 másodperces számba viszonylag elég sok mindent belezsúfoltak, de a kiállások kiválóan fokozzák a refrének előtti feszültséget.

A lemez felénél felbukkan a videóklippes nóta is, az All These Years. A Static-X sosem tartozott a vidám zenekarok közé, de ez a dal különösen sötétre, kicsit akár hátborzongatóra sikerült. A korábbi Cold-hoz tudnám hasonlítani, de a zene komolyabb, keményebb. Szerintem talán az idei lemez egyik húzó nótája az All These Years. Valahogy ezután a szám után az Accelerate kicsit furán hát a maga egyhangú döngölésével. A majdnem 3 perces dalban nem történik túl sok minden. A dob végig hozza a kettő-négyet, a gitárok is inkább ezt a ritmust igyekeznek követni, kiemelni. Feltehetően Wayne igyekezett kiírni a fejében zakatoló monoton zajt.

Az eddig felépített hangulatba és hangzásba remekül illeszkedik a Bring You Down. A sejtelmesen vibráró elektronika kifejezetten sokat dob a számon. Kicsit talán be is süppedős a dal. Aki itt egy kicsit elbóbiskolt volna, az lehet most fog kiugrani a haja alól, ugyan is a My Destruction a nevéhez vártan pusztító hatást mér az ember fejrázó-izmaira. Élőben egy Wall of Death sem teljesen elképzelhetetlen ennél a résznél. Jellemző a lemezre, hogy a gitárhangzáson nem sokan variálnak számról-számra (vagy csak nekem nem tűnt fel, ami szintén nincs kizárva). A Something of My Own-on rengeteget dobnak a szinti témák és elektronikus visítások. Nélkülük egy meglehetősen középszerű dal lenne. A lendület nem látszik elfogyni a 10. szám környékén sem. Az Otsego Placebo lassú-gyors váltásai adnak egy kellemes lüktetést. Valahol a Scum of the Earth és Turmion Kätilöt zenekarokat juttatta eszembe. Érdekes, hogy ez az első dal 4 percnél nagyobb hosszal. Ez egy tipikusan olyan szám lett, aminek nem használt sokat a hosszú játékidő.

Az utolsó két tétel, a Follow és a Dead Souls szerintem elég Ministry-sre sikeredett. Az előbbinél a refrén miatt éreztem ez, az utóbbinál pedig Al Jourgenson vendégszereplése miatt. Ezek a dalok picit lassabbak, a Dead Souls egész lírai, ami 4:44 alatt szépen kibontakozik egy kerek egésszé.

Összességében elmondható, hogy egy jó lemezt kaptunk, mind a régi, és mind az új Static-X rajongók elégedetten hallgathatják. Amennyiben nem lesz jövőre ekkora járványhullám, akkor a zenekar tényleg eljut hazánkba és a nagyérdemű megnézheti magának a bandát. Ha lehet hinni a pletykáknak, valamikor a közeljövőben várható egy Project Regeneration Vol 2. is.

Az ajánlót írta: Mortel  (NecrogenesiS – Magyar Industrial Webzine)