Kétség kívül a pandémiás torzszülöttek sokaságát gazdagítja az amerikai Wratihstorm projekt, mely egymástól távoli tagállamok szülötteit fogta össze az alkotási folyamat során. Az idén alakult formáció rutinos tagjainak köszönhetően nem egy demóval, hanem egy komplett nagylemezzel rukkoltak elő. Különösebb jártassággal sem vádolhatjuk őket a lassú zenék világában, hiszen a legtöbben power/thrash és heavy metal csapatokat erősítettek eddig. Az egyetlen üde kivétel Lux Edwards, aki a nagyszerű Soulmass énekeseként már mindenképp bizonyított death/doom műfajban. Mellette találhatjuk dobosként Michael Goodricht, valamint a zenekar valódi ötletgazdáját, szövegíróját Alicia Cordiscot (Judicator, Project: Roenwolfe).
A Wraithstorm alapvetően funeral doomként határozza meg magát, ám ahhoz mérten valamivel gyorsabbnak tekinthető, néhány pihentető akusztikus résszel, ugyanakkor a 37 perces játékidőt egyetlen monumentális tétel tölti ki elejétől a végéig, ami azért komoly kihívást szokott jelenteni a műfaj rajongóinak is. Persze ez sem újdonság, gondoljunk csak az Ea zseniális kiadványaira, vagy a Monolithe első négy korongjára, ahol a 37 perc még távol sem jelentette a zeneanyag elmúlását.
Az Unseen & Unfound ugyan folyamatosan változik, alakul a kihívásoknak megfelelően, mégsem tud felnőni ezekhez a klasszikusokhoz, inkább a maga módján elandalog, lehajtott fejjel elsétál mellettünk. Kapunk pár könnyedén megmarkolható, befogadható riffet, egy nem túl agresszív, de jól megszólaló dobot és egy rutinos énekest, aki a játékidő felénél előveszi a tiszta énekhangját is néhány csodálatos percig. Ez is megerősítette bennem, hogy ez a formáció rengeteg tartalékkal, energiával rendelkezik, de inkább magában tartja, visszafogja azt, amit ki kellene szabadítania a világra. A lemez egy olyan magányt, egy olyan belső vívódást mutat be, amit a filozofikus, metaforák által telített szövegvilágon keresztül nagyon általánosnak, mindennapinak gondolnánk: falakba ütközés, reménytelen küzdelem, önmagunk felfedezése, darabokra tépése és újraegyesítése… Pedig ebben az esetben itt nemcsak erről van szó, mivel Alicia esetében a vívódás, a feltett kérdések és válaszok sokasága egészen személyesek lehetnek. Ennek titka az, hogy Alicia néhány évvel ezelőtt még Tony volt és férfi testbe zárt nőként tengette életét… Így más értelmet nyer a visszafogottság is: nem megismertetni szeretne, vagy minket elfogadásra bírni, ahogy napjaink sokszor erőszakosan túltolt propagandája, csak bemutatja az elszigetelődés, magányossá válás folyamatát, ami egyébként minden funeral doom lemezre elmondható lenne. Különösebben attól sem tartok, hogy az ovis Puszedli csoporban kiszorítaná a toplista elejéről a Paff, a bűvös sárkányt.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
