Absolute Key
The Third Level of Decay (2022)

Az olyan embereknél, mint Antti Klemi nem kell sok az inspirációhoz. Elég egy álom, egy új behatás vagy akár egy régi emlék bevillanása és máris jön az inspiráció. Ilyenkor az alkotásvágy mindent felülír és hagyja, hogy ezek vezérlejék a kezét és a hangszálait. Antti neve a Circle of Ouroborus által hangozhat ismerősen. Akik ismerik ezt a projektet azok tudják, hogy egy nagyon kísérletező, számos behatás által inspirált projektről van szó, ahol ugyanaz az elv működik, mint Antti másik gyermekénél, az Absolute Keynél. Erre jó példa az, hogy csak idén 3 album jelent meg a Circle of Ouroborus neve alatt, és mind különbözik egymástól. Az Absolute Key esetében pedig ez az ötödik album lesz a 3 évvel ezelőtti alapítás óta. A szkeptikusok már mondják is magukban: “még egy fazon, aki a mennyiséget helyezi a minőség elé…” és már nyomják is az x-et. Nekik üzenem, hogy noha tényleg nem lehet kiemelkedő minőséget alkotni ilyen gyakran, de valami érdekeset, meghökkentőt mindig lehet találni az ilyen alkotók munkái között. Ez egy türelemjáték, aminek a végén mindig megvan a jutalma. Továbbá ez egy erősen improvizatív zsáner, akik járatosak benne, azok fel se vonják a szemöldöküket az ilyen tempón. Nekem pont ezek miatt érdekes, sőt izgalmas ez az irányvonal. Sose tudni, hogy mi fog kisülni a végén, a nem hétköznapi inspirációk pedig még inkább megerősítenek véleményemben. A The Third Level of Decayre ható inspiráció pedig több mint érdekes, akárcsak a koncepció, szóval a kép után egy időre át is adom Anttinak a szót. Ő jobban beavat ebbe, mint én. (Ivós játék: ahányszor megemlítem a halál szót, gurítsatok le egy kisüstit.)

Az album neve egy vízióból eredeztethető, amit az egyik álmomban láttam. A halálnak három szintje volt – egy fizikai, egy spirituális és a végső szint, ahol maga a halál is szertefoszlik. Nincsenek emlékek, nincs gyász, nincs túlvilág. Semmi sincs.

A dalszövegekről a következőket nyilatkozta: “A halál és az elmúlás témaköre áthatja az egész albumot. Elénk tárja azt, hogy a halál a mindennapjaink része – a legsötétebb zugokban mindig ott lapul a jelenléte. A legrejtettebb sarkokban és a pinceajtókban is jelen van. Eino Leinonak, hazám költőjének van egy olyan verse, ahol a főszereplő mindenhol csak a halált és különféle démonokat lát. emiatt meg akar halni, de még halott ősei is megtagadják. Végül úgy lel nyugalomra, hogy együtt él avval a rengeteg borzalommal, ami körülveszi őt. Vannak jobb és rosszabb napok, ő a jobbakból merít energiát. Ez a fő üzenete a The Third Level of Decaynek.

Végül a zenei megvalósításról: “Ami a zenét illeti, egy totálisan reménytelen és monoton industrial/black metal hibrid képe lebegett a szemem előtt, ahol az egyszerű, ismétlődő dob és a hideg gitár riffek/billentyűk alkotnak szimbiózist. Ahogy telt-múlt az idő sokfelé szerteágazott a zene, többrétegűvé vált és a labirintus egyre csak tekeredett és nagyobbodott. Összegezve a The Third Level of Decay két fő elem játékára hegyeződik ki – a tompán primitív és a “fizikai” kéreg tudattalanul spirituális részeiből áll. A végén a harmadik szint a halál halálának a hangja hallható.

Köszönjük Antti és most vissza műsorunkhoz. Igazából művészünk el is mondta a lemez lényegét, én így most egy kicsit munka nélkül maradtam. De azért többszöri meghallgatás után pár saját gondolatot én is alkottam a The Third Level of Decay kapcsán. Az A Hidden Angle vezet be minket ebbe a külön bejáratú, személyes Dante poklába. A fémes, hideg hangzás tényleg egy idegen, embertelen világ képét varázsolja a szemeink elé. A gitárok monoton riffjei kellően élettelen, lélektelen hangulatot teremt, a hörgőből feljövő károgások pedig kifejezetten érzelemdúsra sikerültek. Nagy nyomot ejtett Antti tudatába ez a rémkép, amire az orgonaszerű billentyűk tovább fokozzák a már egyébként is nyomasztó hangulatot. Az indusztriális, szinte bádog hangzással ellátott dobgép tényleg csak arra szolgál, hogy ennek az egésznek adjanak valamilyen támaszt, amire mindezt a borzadályt fel lehessen húzni. A billentyűk menet közben tónust váltanak és egy mélyebb, monotonabb tónussal még groteszkebbé, elvontabbá teszik a hangulatot, aminek az egyik csúcspontja a 6. perc után következik be. Itt már delíriumba esik Antti és igazán szabadjára engedi az összes hangszert maga körül. Míg végül a szokásos tempóban szállhatunk ki erről az elfajzott hullámvasútból. Észre se vettük és már el is telt 9 perc a lemezből. Ha eddig tetszett amit hallottunk, akkor nyert ügyünk van a továbbiakban. A többiek már úgyis első pár percben búcsút intettek nekünk.

A metalra jellemző hangszerek nagy szerepet játszanak a The Third Level of Decay hangzásvilágában, mégsem lehet rámondani, hogy ez egy hagyományos metal album. A dark ambient és a noise világához áll sokkal közelebb. A daloknak nincs hagyományos értelemben vett struktúrájuk, ha valaki esetleg ilyen felfogásban közelít ehhez, vagy bármelyik Absolute Key lemezhez, az nagyot fog csalódni. Ezt nyugodtan mondhatom a Circle of Ouroborus esetében is. Ezek a kiadványok atmoszférákat, gondolatokat, üzeneteket közvetítenek számunkra. De az adó semmit sem ér a vevő nélkül. Ha egyszerűen nincs arra egy nyitott agy, és nem utolsó sorban nem is szeretne kinyílni ez az agy ezeknek az üzeneteknek, akkor könnyen a kukában landol az Absolute Key és hasonszőrű társainak a munkája. A nyálkás, terjengő köd, csupaszon kopogó faágak, hosszúra nyúló, sötét árnyékok időszakát éljük, a körülöttünk lévő világ utolsó megmaradt lelkét is kileheli. Tökéletes háttér az ilyen és ehhez hasonló manifesztációknak, mint amilyen az Absolute Key. Nem teljesen tökéletes, a tiszta vokállal előadott kántálások számomra egy kicsit színpadiassá tették ezen részeket, de őszintén csak ennyit tudok kritikaként felhozni. Nem mindenkihez szól az undergoundon belül sem, de nem is akar. Akik nyitottak a kísérletező, nem hagyományos zenék iránt, azok számára tényleg melegen ajánlom a The Third Level of Decayt. December 21-én fog megjelenni a Signal Rex gondozásában, így tehát jól is fog mutatni a fa alatt. Amit utána fel is gyújthatunk…

Zeal & Ardor
december 11.