Második nagylemezével jelentkezett idén a melodikus/szimfonikus black/death metalt játszó finn Abstrakt zenekar. Elég sokat kellett várni a 2013-as Obsidian folytatására. Viszonylag sokat hallgattam a lemezt az elmúlt hetekben/hónapokban, néhányszor az elsőt is lepörgettem és lehet azt mondani, hogy volt, mikor jobb „hangulatomban” kapott el, volt, mikor nem igazán. Most viszont úgy gondolom, hogy – ha lehet így mondani – sikerült „jóra” hallgatnom, mint mikor először vagy másodjára hallottam.
A stílus nem meglepő, ha a származási helyet nézzük, és nem is játsszák rosszul a srácok. Sőt, még csak jellegtelennek sem mondanám, mert van benne egyfajta egyedi íz, leginkább a vokálban. A megszokottól és az első lemezen hallható károgásnál is valamivel durvább itt Nightderanger harsh éneke. Ez persze semmit nem von le az élvezhetőségi faktorból, mivel eléggé jó zenét kapunk a műfajt tekintve. Megfelelően dallamos, epikus, a billentyűs részek nagyon jól támogatják a zenét a háttérben. Jó néhány számban pedig pazar gitár- és dobjátékot is lehet hallani – szélsebes tempóval, ahogy azt kell.
A lemezen természetesen találunk egyből ütő, remek számokat, mint például az elég „érdekes” klipet kapott Etherstorms (aminek a billentyűtémái nagyon fülbemászók, elég csak az utolsó fél percet meghallgatni), a Prophet of Fire vagy a szintén klipes Radiant Darkness. De a From Chaos to Creation dalban is nagyon tetszik a sok dallam- és tempóváltás (ami természetesen nem csak ebben a számban lelhető fel), valamint érdekesség, hogy az album közepén van egy instrumentális dal, a The Ascendant, ami átvezetőként szolgál a lemez első és második fele között, és szerintem egyáltalán nem töri meg a lendületet. A dalok és maga a lemez hosszúsága engem nem zavart, hiába több mint 56 perces és vannak itt 4-8 perces számok is.
Az album hangzásával és a borítóval sincs gondom (utóbbi elég kezdetleges, valamint a banda logója sem a legjobb), minden hangszer rendesen hallatszódik, egyik sem nyomja el a másikat, és az ének sem. Mint az előbb írtam, sokadik hallgatás után jobban tetszik, mint előtte – ha lehet így mondani -, ezért most a Hangpróbán adott értékeléshez képest jobb pontszámot adok neki.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hát, az Etherstorm-videora nem tudom, mit mondjak. Amikor ilyen nagyobbacska méretű voltam, már nem lövöldöztünk a lakótelepi sóderhalnok között. Az igaz, hogy magnóval a vállunkon szaladgáltunk. Végülis az sem különb 🙂 Úgy hallgattam bele, hogy olvastam a cikket, majd a közepébe bumm: és akkor a diszkókorszak figuráira Quorthon károg. Ha nem viszik sikerre az undergournd nagy színpadig, akkor tényleg félresiklott a világ, Jó írás, egyébként.