AC/DC – Realize – egy újabb dal a lemezről

Pénteken jelenik meg az AC/DC új albuma Power Up címmel melyről most Realize című dalukat hallgathatjátok meg. A lemeze már egy teljesen új felállássál készült el: Brian Johnson énekes, Phil Rudd dobos, Cliff Williams  basszusgitáros, Angus és Stevie Young gitárosok (aki  a 2017 novemberében elhunyt Malcolm Young helyét vette át).

AC/DC – Realize – egy újabb dal a lemezről (2 komment)

  • boymester boymester szerint:

    Igen, ez a tiszta blues alaplú hard rock, nem a Zep-Sabbath-Purple trió, ahol a heavy metal alapjai is jelen voltak már. Egy kicsit megelőlegezték a 80-as évek populárisabb stadionrock vonalát is (Aerosmith, Bon Jovi stb.)Lehet azt mondani, hogy mindig ugyanazt játsszák, de senki más nem játssza így és nem is fogja, így teljesen egyedi az egész életpályájuk, még ha a csúcson már rég túl is vannak. Az valahol ebben a korban keresendő…

  • King Diamond King Diamond szerint:

    Azért ez így elég erős megfogalmazás, hogy „egy teljesen új felállással” készült volna el a lemez, ami egyébként nagyon várós!
    Ugyanez a felállás készítette el a 2014-es Rock or Bust lemezt is, és azóta vette át Stevie Young a már akkoriban is a betegség korai stádiumában lévő Malcolm Young helyét.
    Az, hogy utána a lemez turnéján már Chris Slade váltotta Ruddot a doboknál (a magánéleti zűrjei miatt), illetve, hogy a turné kb. felénél Brian Johnsonnak is abba kellett hagynia azt a hallásproblémái miatt, és emiatt végül Axl Rose-zal fejezték be a turnét, már egy másik dolog. Mondjuk a helyzet érdekes, hogy gyakorlatilag hivatalosan sosem mondták ki, hogy akár Johnson, akár Rudd kilépett volna a bandából. Cliff Williams basszer nyilatkozta a Rock or Bust turné után, hogy ő visszavonul, de ennyi.
    Ja, mondtam már, hogy az album nagyon várós? 🙂
    Az eddig közzétett két dal alapján hamisítatlan, vérbeli hard rockot fogunk kapni, amit mindenki vár az AC/DC-től, se több, se kevesebb. Akik meg azt várják/várnák tőlük, hogy mást játsszanak –> lásd pl. Motörhead.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.