ACOD
Versets noirs

Necron
2024. május 12.
0
Pontszám
9

Az idő már elhanyagolandó tényezővé satnyult, mert szinte észre sem veszem az albumok közti elrepülő években mért időt. Mintha tegnap jött volna ki a dallamos, szimfonikus black/death, thrash metalt játszó francia ACOD Fourth Reign over Opacities and Beyond címre keresztelt nagylemeze és elő is rukkoltak egy friss anyaggal. Pedig bizony két év telt el az említett, kiválóan sikerült korong megjelenése óta (ha nem vesszük figyelembe a 2023-ban megjelenő két számos Cryptic Curse EP-t). A 2009-óta alkotó banda április 26-án a Hammerheart Records által kiadott Versets noirs új nagylemeze már a hatodik a sorban. Ha ilyen zenei finomságokról van szó, mint amit az évek alatt duóvá redukálódó zenekar tálal nekünk, akkor nem is panaszkodhatunk a múló évek gyorsasága miatt. Csak örömmel konstatálhatjuk, hogy újfent a kezünkben tarthatjuk eme kiváló formáció aktuális produktumát. Mivel az említett Fourth Reign over Opacities and Beyond album nem hogy levett, hanem egyenesen ledöntött a lábamról, így kiemelt lelkesedéssel vetettem bele magamat a Versets Noirs bugyrainak a feltérképezésébe, amire csak rásegített az áprilisi „tél”.

A reményvesztett borús fátyolként ránk nehezedő, visszatérő hideg és sötétség megfelelő katalizátornak bizonyult az album megismeréséhez. Viszont a korong borítója ( Nicolas Senegas fotója) nem hatott túl inspiráló ómennek. Szerencse, hogy ez csak egy mellékes tényezője a produktumnak, ami a boszorkányság okkult világába kalauzol minket. Tehát az ősi misztikumok bűvkörét nem cserélte le a csapat a romantikus lányregények világára, amit a Versets Noirs muzikalitása hűen alá is támaszt. A lemezre felkerülő négy tétel és egy Samael feldolgozás kiterjeszti a banda korábbi spektrumát. A folyamatosan finomodó, profibbá váló formáció itt most egy letisztultabb koncepciót célzott meg (talán pont ezt reflektáltja az egyszerű borító is). Aggodalomra azonban semmi ok! A nóták minősége semmit sem veszített abból, ami megszokhattunk és dinamikára sem lesz panasz. A zenészek továbbra is kiválóan megkomponált tételeket írtak az új lemezhez. Amiben talán mégis eltér a Versets noirs, az az, hogy nagyobb teret kapott a thrash vonal, valamint kevesebb teret kaptak a szimfonikus színező elemek. Mondhatni, szellősebbek és gördülékenyebbek lettek a dalok. Persze sötétségből most sincs hiány. Ebből vajon mennyit kapunk a közel 40 perces játékidő alatt?

Ezt rögtön meg is válaszolja nekünk a húsz perces albumindító, a Habentis Maleficia. Megnyugtatóan hat, hogy a banda nem szakított a fülbemászó riffekkel, változatos dallamjátékkal. A lassú -gyors részek dinamikusan váltogatják egymást, amit a szövegekért és vokálért felelős Frédéric Peuchaud károgása tesz még emlékezetesebbé (narrációval, kevés női énekkel is találkozhatunk). A billentyűtémák elég visszafogottan mutatkoznak néhány korábbi munkához képest, de ez az egész albumra elmondható. Az epikusabb részeket megtámogatva jelentkeznek a dalokban, ez pedig remekül működik.  Minden nagyon kimért és átgondolt. Ez a dal gyakorlatilag is átadja a helyet a lemez második felének. A klasszikus fekete fém tematikával beköszönő The Son of a God (The Heir of Divine Blood) a következő opusz. Itt is ügyesen lavíroznak a gyors melodikus futamok és a középtempó között, melyek emlékezetünkbe vésik a nóta fogós melódiáit. Tehát hűek maradtak a kegyetlenkedésbe mártogatott ragadós témáikhoz, amivel engem igazán magához vonzott a megelőző lemez is. A Thousand Lives in a Second minden udvariasságot nélkülözve, brutális ének kíséretében rúgja ránk az ajtót. A duó egyaránt merít minden extreme metal stílusból, így ez a szerzemény is magán viseli a thrash, black és a melodic death metal stigmáit. Az album legrövidebb tétele titulussal büszkélkedhet a folytatásban érkező May This World Burn. A gitárokért és nagyzenekari betétekért felelős Jérôme Grollier által megszólaltatott fejrázós, tarka riffek mellett a basszus és a dob is kiválóan teljesít. Jérôme úgy cirógatja a bőgő húrjait, hogy az csak dorombol az ujjai alatt. Ez szépen ki is hallatszik a felvételem, aminek én minden esetben kifejezetten örülök. A felvétel során az ütősöket egy Ranko nevű vendég szólaltatta meg (a bandában betöltött szerepe kérdéses, mivel koncerteken is találkozhatunk vele). A lemeztől a Black Trip című Samael feldolgozással veszünk búcsút. Ebben a megszólalásban teljesen belesimul a korábbi négy tételbe. Így egy feldolgozás formájában végül is teljes értékű ACOD nótát kapunk.

Tény is való, hogy be kellett járniuk egy utat, mire a formáció neve bekerült a várós albumokkal előrukkoló bandák táborába., de úgy néz ki, hogy zenéjükkel egyre többen ismerkednek meg és folyton szélesedő rajongótábort tudhatnak magukénak. Ezt teljes joggal meg is érdemlik. A Versets Noirs ezt csak megerősíteni tudja. Nem is igazán tudtam az album hallgatása során kivetnivalót találni a számokban. A nóták ismét kellően változatosak, emlékezetesek, mondhatni slágeresek lettek. Minden túlzást nélkülöznek, de mégis megragadják a hallgató figyelmét. A hangzás is remek lett. Talán a húszperces  Habentis Maleficia ami egy kicsit túlzó és a lemezborító is lehetett volna egy érdekesebb. Valójában ezek már csak kukacoskodások, mert a banda új nagylemeze tényleg egy bitang erős extreme metal gépezet lett. A Versets Noirs kihagyhatatlan produkció lett a black/death metal dallamosabb világában.

Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.