A 2014-ben alakult Adaestuo sajátos zenei elképzelésekkel rendelkező csapat, ez már önmagában egy üdvözítő tény. Bőven elférne a fekete fém berkein belül a több kísérletezős, egyedi hangzásvilággal rendelkező banda. Nemzetközi csapatról lévén szó nem kis logisztikai feladat összehangolni az ötleteket, magát a zenét formába önteni meg talán még nehezebb, pláne akkor, ha az egyik tag, nevezetesen VJS egy másik kontinensen éli sötét mindennapjait. Talán ő tekinthető a legnagyobb névnek a trióból, elég ha csak a Nightbringer, Sargeist vagy a Demoncy nevét megemlítem, és összeáll a kép. Mindegyikben megfordult több vagy kevesebb ideig, de a többieket se kell félteni, nem ma találkoztak először az éjszaka mélységével. Vainaja és Hekte Zaren tökéletesen illeszkednek abba a kísérteties, már-már filmzenei jellemzőkkel rendelkező koncepcióba, amit az Adaestuo magáénak vall. Eddig egy EP és két egész estés lemez kötődik a nevükhöz. Belehallgatva ezekbe, szintén nem hagyománytisztelő black metal-nak lehetünk a fültanúi, másként közelítik meg ezt a stílust. Most újra egy mini-albummal örvendeztetnek meg minden vámpírlelkű éjszakai teremtményt.
Témáik gyanánt a rituális okkultizmus, a fekete mágia és a kozmológia érdekes világát választották. Ahogy elkezdődik az Act I máris szembesülhetünk a ténnyel, hogy ez nem az a tipikus skandináv sátán és természetimádó fekete fém amihez nagyrészt hozzászoktunk. Indulószerű dobok, hangosbemondón keresztül érkező gyűlöletre felhívó üzenetek vezetnek be minket a Purge Of The Night Cloack zenei univerzumába. Hagyományosabb értelemben vett black metal és az előbb hallott kísérletezős hangvételű részek váltakoznak egymással. Ezután a főszerepet egy zongorával, és különböző lidércnyomásos hangeffektekkel tarkított rész kapja, ami igencsak hatásosra sikerült. Itt jön be a leginkább a képbe a filmzenékre jellemző dalszerzés és hangulat. Ugyanis az van bőséggel a Purge Of The Night Cloack-on.
Simán eltudnám képzelni egy fekete-fehér horrorfilm aláfestőzenéjeként. Ha valami akkor ez megnyitja a kaput a túlvilág felé, az elfeledett lelkek így újra a mi világunkban borzolhatják a kedélyeket. Változatosságra tehát nem lehet panaszunk, kifejezetten érdekes és dinamikus dallal van dolgunk, talán már egy kicsit túlságosan is. Szeretem, ha adnak nekem egy kis időt, hogy magamba szippanthassam a hangulatot, pláne ha az olyan erős, mint amilyen az az Adaestuo EP-jéből árad. Több mint 6 perces hossza ellenére is rövidnek találtam, ennek ellenére is egy bitang erős és ötletes számról van szó. Számos kevésbé kreatív banda egy egész albumon át nem tud ennyi jó ötletet felmutatni, mint az Adaestuo. Hekte Zaren vokál fronton a hagyományos károgás mellet tette le a voksát. Van is hozzá tehetsége, meg is lepődtem, hogy egy hölgy hangszálaiból ered ez a töménytelen sötétség. Az Act II egy tradicionális értelemben vett tétel, a kísérletezés helyét itt átveszi a hagyománytisztelet. Jégcsapok nőnek le az orrunk hegyéről, olyan zimankót áraszt magából az Adaestuo. Külön ki kell emelnem a dob hangzását, mivel igencsak erősre sikerült, különösen a cinek azok amik talán már túlságosan is erőteljesre lettek keverve. Egyedivé teszi a hangzást annyi szent, de azért egy picit lejjebb is lehetett volna keverni a pulton.
Az alig 4 perces hóvihart követi a The Hydra, ami voltaképpen egy dark ambient számnak minősül. Személy szerint az egyik kedvenc stílusom, számos olyan kiadvány létezik ami igazán megtudja fogni a mindent elárasztó sötétség lényegét. Szirénekre emlékeztető dalolást hallhatunk, ami után belép a többi elem is, nevezetesen a dob és a billentyűk. Billentyűk alatt nem „prüntyögésre”, de nem is lakodalmas, pörköltszaft áztatta melódiákra kell számítani. Csupán aláfestő szerepet tölt be, a kísérteties árjázás, és a dobok rendkívül erős és ütemes menetelése a főszereplő. Hangulat ügyileg ez a legerősebb tétel az egész lemezen, ahogy fentebb is írtam a dark ambient hatásos módon képes közvetíteni a feketeség lelohasztó energiáit a fülünkbe, ez itt sincs másképp. Nyitottság az persze kell hozzá, nem is kevés. Akik nem azért ültek le a hangfalak elé, hogy szórakoztassa, vagy headbang-re késztesse őket a zene, hanem el szeretnének mélyülni a depresszív hangok tengerében azok nagyon jó helyen járnak.
Az Act III gitárok és Hekte Zaren tiszta vokáljainak a kombinációjával adja meg a kezdőhangot. A károgás és a tiszta ének váltakozik a dal során, ez gyakran kétélű fegyver. Hozhat dinamikát az adott kompozícióba, megszínesítheti és emlékezetessé teheti. Másrészt elvonhatja a figyelmet a hangszerekről, olcsóvá és puhává teheti a számot, pláne ha túl sokszor használják. Szerencsére itt az előbbi az igaz, a továbbiakban a gitáré és az irgalmatlanul fagyos, hipnotizáló riffé a főszerep. Nem véletlen az egyes szám, szinte végig kitart ez az igazán baszóra sikerült téma, legfeljebb a tónusa változik. Voltaképpen itt megkaptam azt, amit az Act I-on hiányoltam. Hipnotizálva tartja a hallgatót, képes az ujjai köré csavarni, kifejezetten élvezetes számra sikerült, méltó befejezés ez a Purge Of The Night Cloack-nak.
Az Adaestuo elkerülte a túlzásba vett kísérletezés, az öncélú zenei dekadencia csapdáját. Könnyen a ló túlsó oldalára lehet esni, ha szentül hisszük, hogy nekünk valami nagyon egyedit, nagyon mást kell készítenünk, és azon kapjuk magunkat, hogy a végeredmény már csak nyomokban hasonlít az eredeti stílushoz. A Purge Of The Night Cloack úgy nyúl az anyazsánerhez, hogy közben tiszteletben tartja, átveszi azokat az elemeket amik az erősségei, és saját arcot kreál neki. Mesterműről szó sincs, ugyanis még mindig az az érzésem, hogy egy minimálisan kiforratlanok a dalok, még szentelhettek volna egy kis időt a csinosítgatásukon. Ennek ellenére mindenképp megérdemli a figyelmet ez a projekt, az egyediséget pedig külön díjazom. A Purge Of The Night Cloack augusztus 30-án jelenik meg a W.T.C.Productions jóvoltából.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
