Afterbirth
If But Not Of

(Willowtip Records • 2023)
boymester
2023. augusztus 31.
0
Pontszám
10

Hogy kinek mi a jó hangzás, az mindig szubjektív marad, hiszen már csak az anatómiai különbségek miatt is másként halljuk a dolgokat. Én személy szerint a tiszta hangzást kedvelem, de tudom értékelni a karcos, koszos dolgokat is, ha azok érezhetően az atmoszférateremtés szolgálatában állnak. Azt, hogy hol kezdődik el a rossz és indirekt megszólalás, mindenki magának lövi be egy igencsak széles skálán. Gyakran hallgatok meg egy-egy adott anyagot, ami kifejezetten bejön többféle formátumban, kombinációban (erősítő, fejhallgató, PC) és ritkán találkozok olyan anyaggal, ami minden vonalon el tud kápráztatni. Ilyen kivételnek tartom az amerikai Afterbirth zenekar friss, In But Not Of című lemezét, ami már csak azért is különleges, mivel nem egy tipikusan jól hangzó érából származik.

Ez jelen esetben a progresszióval kacérkodó brutális death metal egy talicskára való grind acsarkodással karöltve. Szó se róla, hogy ne lennének jól megszólaló anyagok az ilyen szélsőséges területeken, de a legtöbb anyag keverésénél általában a bandák a “basszunk oda keményen” mentalitást tartják szem előtt, aminek ugyan eleget is tesznek, mégsem nevezhetjük őket különösen izgalmasnak. Persze az Afterbirthnek bőven volt ideje kifundálni minden finomságot ezen a kiadványon is, hiszen a zenekar gyökerei egészen 1993-ig nyúlnak vissza.
Ekkor történt, hogy Cody Drasser gitáros, Keith Harris dobos, David Case basszer és Matt Duncan énekes egymásra talált azzal a nem titkolt céllal, hogy létrehozza a legdurvább zenét, amit csak ki tudnak találni. Sajnos ennek a tenni akarásnak csak egy-két, ma már ínyencségnek, kultikus anyagnak számító demó lett az eredménye egészen 2013-ig, amikor hosszabb szünet után végre újra összeállt a csapat. Első körben régi dalaikat rázták gatyába egy válogatás kiadásával, majd elkezdtek dolgozni új dalaikon, a korábbi brutalitást megtartva, de jóval egyedibb, kísérletezősebb szellemiségben. A 2017-ben érkező tényleges visszatérésüket egy tragédia is beárnyékolta, mivel egy évvel korábban elhunyt az énekesük, így a vele megírt dalokat már egy új arc, Will Smith hörögte, röfögte, krákogta fel a The Time Traveler’s Dilemma című opuszra. Will természetesen nem az ismert amerikai színészt takarja és volt már szerencsém találkozni vele néhány banda kapcsán. Legismertebb ezek közül a grindcore zenét játszó Buckshot Facelift. Meghallgatva a régi anyagokat biztos vagyok benne, hogy jó választás volt Matt posztjára állítani, mivel az elmebeteg hangokért neki sem kellett a szomszédba mennie.

Hosszú kihagyás, énekescsere ide vagy oda, a lemez azonnal a megérdemelt helyére repítette őket a szélsőségek kedvelőinek körében, akárcsak a 2020-ban közkinccsé tett Four Dimensional Flesh és úgy gondolom, hogy ez a lendület nem fog megtorpanni az új lemez kapcsán sem. Hiába az eltelt évtizedek, a lendület, agresszió és a frissesség most sem akar alább hagyni és biztos vagyok benne, hogy nemcsak a régi rajongók fognak rajta nosztalgiázni egy sort, de simán hoz számukra újabb követőket is. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a kis híján csak 36 perces anyag rendkívül okosan szállítja nekünk az érdekességeket. Az Afterbirth ténylegesen a progresszió irányába kacsingat, nem pedig a technikás hangszertologatást gyakorolja: az összkép mellett minden dalnak megvan a sajátos szerkezete, klasszikus megoldásokat csúcsra járató pillanatai, melyek egyszerűen szórakoztatnak, nem pedig a fejünket vereti a falba.

A már említett változatos és morbid vokál orgián túl (kizárólag extrém közegben) folyamatosan érkeznek a döngölős, brutal death zakatolások, amiket nem restellnek megszakítani egy izmos groove témával, kimért cammogással, már-már post metalos maszatolással vagy egy király gitárszólóval, amire nyugodtan lehet léggitározni is. Mindeközben működik a nagyszerű hangzás, aminek hála robban a gyomrunk a gitárral, rezegnek az idegszálaink a basszusgitárral és csak kapkodjuk a fejünket a bólogatni való egyszer súlyos, máskor kifejezetten fifikás témák közepette.

Ritkán darabolok fel egy produkciót dalokra, ha azok igazán bejönnek, inkább megpróbálok kerek egész alkotásként tekinteni rá. Az Afterbirth esetében sem tudnám eldönteni, hogy melyik tétel viszi a pálmát, mert az 1-2 perces húsdarálóktól az 5 perces, egyébként majdnem teljesen instrumentális, örömzenélésnek ható címadó szerzeményig mindent nagykanállal habzsoltam. Az In But Not Of hivatalos megjelenésére még októberig kell várni, viszont aki vevő lehet egy olyan albumra, ami a hagyományos, szórakoztató progressziót képes tökéletesen elegyíteni a legelvetemültebb death/grind muzsikával, annak kihagyhatatlan lesz!

Hexvessel Hexvessel
április 24.
Akela, Innistrad Akela, Innistrad
április 25.