Agregator, Sentio Ergo Sum, Decadence – Bp. S8 2022.08.05.

Por és Hamu | Lemezfelvétel támogató buli

Negyedmagammal kerekedtem fel, Heves megyéből, hogy megtámogassuk a hamarosan esedékes Agregator lemezt. Időben érkeztünk, és az S8 szomszédságában lévő egységben, még egy pár bemelegítő sör lement, rég látott jókomák társaságában.

Pontban 20:00 órakor lépett színpadra a karcagi Decadence, amelyet két év után láthatott élőben a nagyérdemű. A program java részét az utolsó lemez, a Téveszmélet tette ki. Emellett felcsengtek új dalok is, amelyek erős bizakodásra adnak okot.

Fotó: Szabó Judit

Mindig is csodáltam azt a nyers erőt, ami az énekes Ráciból árad. Biztos a sok birkafőzés teszi… 😀 A ráadás nóta nem a megszokott Hero/Maniac volt (ami nem feltétlenül baj, nem kell nekem mindig bohócot csinálni magamból). Korda Gyuri bácsi, Reptér című „slágere” lett metalosítva, ami számomra, az annyira szar, hogy már jó kategória. 😀 Óriási ötlet volt metalosítani.

Az est második fellépője, a szegedi Sentio Ergo Sum volt. Ezt a death-doom műfajt művelik, illetve tudják az országban. Koncert közben jutott eszembe, hogy kurvára hiányzik a szekrényemből a zenekar pólója. Sajnos most sem volt náluk, talán majd ha jön az új anyag. Harmadszor láttam őket, most tetszettek a legjobban. Azért kíváncsi lennék, szűkebb hazájukban mekkorát szólnak.

A nap fő atrakciója, a tatabányai Agregator volt. Ekkorra már szépen megtelt a club, jó szokás szerint. A jól bevált programot rakták elénk. Sokadszorra láttam őket, de ezt képtelenség megunni. Tass, az ország egyik legjobb frontembere, bár ezzel sok újat nem árultam el. 😀 Gyorsan le is pergett a koncert.

A felvétel illusztráció, a tavaszi buliról.

Egyetlen szívfájdalmam, hogy azt a fránya Szürkület dalt, az istennek nem akarják leporolni a srácok…. de ez legyen az én problémám, lehet ezért is éveket kell „pultozni”, mint az azonos című pólóért… 🤣🤣 A koncert utáni after ezúttal elmaradt, a társaság összeterelése után elindultunk haza. Soha rosszabb estét, három kiváló zenekar, rengeteg jókoma. Megfelelő előszülinapi buli volt, ezúton köszönöm a sok jókívánságot úgy a színpadról, és a pult elől is. 😀

Support Hungarian Underground!

Agregator, Sentio Ergo Sum, Decadence – Bp. S8 2022.08.05. (2 komment)

  • boymester boymester szerint:

    Sentio Ergo Sumról megtudtuk, hogy death/doom metalt játszik. Ez eddig is tiszta volt. Tényleg nem túl hosszú írás, sokat sajnos nem ad át.

  • oldboy oldboy szerint:

    Nyilván, a trve metal arcok számára, akik csakis földalatti fémzenéket hallgatnak/szeretnek, a Reptér valóban szar, netán annyira szar, hogy jó kategória lehet. Szerintem viszont a maga műfajában egy kiváló dal, és nem csak idézőjeles sláger. Ami ráadásul egy Máté Péter szerzemény, tehát zeneileg is igényes. Legközelebb örülnék egy hosszabb lélegzetvételű koncertbeszámolónak, mert ez picit rövidnek tűnik a számomra!