Agyromboló matematika

Meshuggah (2019.08.06. Barba Negra Track)

Augusztus elején, 6 év után újra hazánkban köszönthettük a komplexitás nagymestereit, a Meshuggaht. Az előzenekari státuszt egy honi csapat a Harmed töltötte be. Egy kicsit aggódtam, mivel, bár nagy megtiszteltetés egy ilyen patinás név előtt játszani, azért elég hálátlan is, a közönséget beindítani pedig szinte lehetetlen (a korai „matinéidőpontok” sem segítették a dolgot). Ennek ellenére, a Harmed helytállt, hova tovább még a közönség is megmozdult. Lendületes volt, élt az egész zenekar és ha a szívemre teszem a kezem nem is tudok rosszat mondani róluk.

Összetett hardcore/metal keverék zenéjük eléggé sokszínű volt ahhoz, hogy ne fulladjon a sablonok és klisék unalmába. Igazából a minőséget tekintve simán elhittem volna, hogy nemzetközi produkcióról van szó. Király témák, szimpatikus kiállás, zúzós produkció, király zene. Legközelebb találkozunk, a kiadványokat pedig beszerzem!

Közel húsz éves kapcsolatra tekinthetek vissza a Meshuggah-val és igazából teljesen helytálló a viszonyunkra a facebook-on használatos „bonyolult kapcsolatban” kifejezés. Alapvetően kimondottan nem szeretem az olyan zenéket, amikre nem lehet legalább bólogatni. Na most, ha van ilyen, a svédek tördelt ritmusai pont ez a kategória. Régen sem szerettem bonyolult muzsikákat, tehát valószínűleg ez az oka, hogy kapcsolatunk első tíz évében bár elő-előkerültek a lemezeik, mindig nyugtáztam, hogy ez még mindig nem az én zeném (a 2010-es Hegyalján, a Motörhead koncert után még annyira sem méltattam őket, hogy megnézzem). Ennek ellenére a dolog zsenialitását sosem kérdőjeleztem meg, mivel bárhol bármikor felismeri az ember a Meshuggah-t ha már egyszer hallotta. Egy ilyen „éves” próbálkozás alkalmával aztán úgy elkapott a Meshuggah-gépszíj, hogy azóta időről időre szükségem van a dózisomra ebből a förtelmes gépies zúzdából. Az előző sorok remélem mentségül szolgálnak a beszámoló túlzó, pontatlan és érzelmi megközelítésű soraira.

Csak a hangzás legyen király mantrával vártam a kezdést és hát hatalmas csalódás ért. Ahol mi álltunk kimondottan rossz volt a hangzás, de hála A FémIstennek, ez hamar megoldódott. Aztán már nem volt megállás. Sorra jöttek tördeltebbnél tördeltebb ritmusok a közönség pedig velem egyetemben hagyta kinn a valóságot.

Az első sorok, már a koncert kezdetén mozgásba lendültek, ami egész koncert alatt kitartott. Áramlottak a hangfalakból a minden emberséget nélkülöző gépies ritmusok, amit csak tovább súlyosbított a hihetetlen fényjáték. Lehet viccesen hangzik, valami ilyesmit várnék, ha az idegen lények egyik bandája elugrana a Földre koncertezni. Bár a fellépés előtt felmerült bennem, hogy milyen nótákat vesznek elő, ez a koncerti átszellemülést követően teljesen lényegtelenné vált. Bármelyik „slágerüket” (már leírni is fura) előkaphatták volna, a végkövetkeztetésem úgy is ugyanaz lenne, mint amit most leírok. Közel 20 év koncertlátogatás után azt kell mondanom, hogy életem egyik legkülönlegesebb élménye volt.

A Meshuggah nem véletlenül megkerülhetetlen az extrém zenék színterén sem lemezen, sem pedig élőben. Nincs még egy olyan, mint ez a zenekar. Bár igazából azt sem tudom eldönteni igazán, hogy rajongok-e értük, azt bizton állíthatom, hogy a zsenialitás metal zenei kinyilatkoztatását mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer a Meshuggah prezentálásában. Reméljük a következő bulira nem kell 6 évet várnunk!

Képek: Bands Through The Lens

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.