Alcest, Birds in Row, Kælan Mikla // 2020.02.23. Budapest, A38 Hajó

A francia Alcest nálam tízes listás lemezt készített tavaly, így nem sokat gondolkoztam azon, hogy részt vegyek-e az eseményen. Annak ellenére, hogy az előzenekarok nekem nem sokat tettek se pro, se kontra az esemény érdeklődés faktorához. Ha úgy hirdetik meg a koncertet, hogy csak Alcest van, az is elég lett volna, hogy ott legyek.

Az estét az izlandi szinti-pop lánybanda Kalen Mikla nyitotta. Igazából nem nagyon tudok nyilatkozni a koncerttel kapcsolatban. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a stílusban egyáltalán nem mozgok otthonosan. Ha ilyen zenét akarok hallgatni, akkor nagyon szűk a látóköröm, amit nem is igazán szélesítek. Ennek ellenére kimondottan kellemes volt, amit a hölgyek a színpadon produkáltak. Nem lettem most sem a stílus megveszekedett rajongója, de az értéket azért látom a csapatban.

Talán a leginkább bájosnak nevezném a produkciót, mintha az erdő gyermekei álltak volna össze, hogy Fields Of The Nephilim-et játsszanak. Ennek ellenére még is azt mondanám, hogy tetszett a dolog. Meg fogok ismerkedni az anyagaikkal.

A következő csapatot, a francia Birds in Row-t egyáltalán nem ismertem. Fel is ültem a viccnek hangzott teraszos megjegyzésnek (amit az egyik barátom sütött el), hogy hardcore-ban utaznak. Aztán amikor belecsaptak a színpadon a produkcióba, kiderült, ez nem is állt olyan messze a viccnek gondolt stílusmeghatározástól. Meg is lepődtem, amikor az addig tinci-táncizó tömeg elől megvadult.

Mondjuk volt is kakaó a csapatban rendesen, szóval ez nem is csoda. Ha nagyon stílus-definiálni akarnám, akkor azt mondanám,hogy valamiféle post-HC-t hallottam, de az ügyesebbik, változatosabb fajtából. Otthon nem fogom hallgatni, de akkor kellemes meglepetés ért, amit nagyban segített az intenzív, határozott előadás.

Aztán következett az est főcsapata, a francia Alcest. Nagyon szeretem az olyan zenekarokat, akik valamiféle zenei varázslattal, pszichológusként működve járulnak hozzá a lelki békém megőrzéséhez. Ebbe a körbe tartozik nálam többek között a Les Discrets, az Agalloch, a Tenhi, a Kauan és az Alcest is. Közös bennük, hogy ha lehet egy zene szép, akkor ők megteremtik eme zenei szépséget.

Az est fő-zenekara, tavaly egy kiváló lemezzel jelentkezett, melyet én személy szerint a csapat egyik legjobbjának aposztrofálok. A Spiritual Instinct tökéletes egyvelege volt az éteri pillanatoknak és a régi lemezeket idéző hangulatoknak. Az Alcest zenéje nálam este, fülhallgatóval működik leginkább, azonban első találkozásunkról lévén szó, kíváncsi voltam, hogy mit mutat a csapat. Az már a koncertkezdés követőn kiderült, hogy élőben egy ízig-vérig metal csapatról beszélünk. Érdekes volt hallani, hogy a durva részek és a lebegősebb pillanatok is mennyire átjöttek.

Új lemez bemutatójáról lévén szó, el is játszotta a csapat majd a teljes új lemezt. Csodálatos volt élőben hallgatni az olyan zseniális nótákat, mint az album és koncertnyitó Les jardins de minuit vagy a minden ízében tökéletes lemezfelvezető Protection. A régebbi lemezekről is kedvemre valóan válogattak, az olyan nóták, mint a Écailles de lune második része, vagy a Kodama lemez címadója, ma is libabőrös pillanatokat okoznak.

Neige-n pedig csodálni lehetett azt az örömöt, amit a rajongók felé közvetítettek és ő tükörként verte vissza ránk. Kiváló koncert volt, egy kiváló zenekartól. Várom a következő találkozást.

Köszi Fekete Zaj Fesztivál és a Negative Art.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.