Altorių Šešėliai
Margi sakalai

(Todestrieb Records • 2007)
boymester
2023. október 1.
0
Pontszám
9

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!

Folytatódik valódi branddé, legendává avanzsált projektünk, az egylemezes sorozat, méghozzá a minden ízében világhírre törő és méltán hivatkozási alapként felhasználható litván metal világ egyik felejthetetlen gyöngyszemével, a Altorių Šešėliai (egyszerűség kedvéért Altar Shadows) nevű egyszemélyes produkció egyetlen kiadványával, ami Margi sakalai címmel került ki a zenei színtérre még 2007-ben. Igen, tudom, hogy most tízezrek csaptak a homlokukra, hogy egy olyan lemezzel foglalkozunk, mely ott található minden rendes metalos polcán legalább kétféle verzióban és díszdobozban, de egye fene, egy kicsit mi is kényeztethetjük magunkat a népszerűséggel. Szerény véleményem szerint ez a cikk sem lesz azonban feltétlenül egy kattintás-generátor, de bízom benne, hogy akik eddig olvastak minket, azok díjazzák, amit itt kikukázunk időnként, főleg, aki nem szereti a kompromisszumokat és szeret kísérletezni, esetleg vevő a különleges koncepciókra. Azért ne essünk persze túlzásokba még véletlenül sem, az Altar Shadows olyan messze áll a kísérletezéstől, mint a kisvasút attól, hogy a világörökség részévé váljon.

Akkor mégis miért pont ezt a lemezt poroltam le nektek? Egyszerűen azért, mert egy csodálatos képződmény a maga nemében. A komor, de a ragadozó madarak által mégis erőt sugárzó fekete-fehér borítóból azonnal ki lehet találni, hogy black metalról van szó, amit jelen esetben ambient és folk elemekkel dúsított fel Avinpapis, akinek minden hangszer és az ének is köszönhető ezen az albumon. Kimondottan rejtélyes alakról és kiadványról beszélhetünk egyébként, mert csak két évig volt aktív (2005-2007), majd teljes mértékben eltűnt.

Pont ezért lepődtem meg, amikor először hallottam munkája gyümölcsét, melynek legnagyobb erőssége a teljes egyszerűség, világosság. Nincsenek bonyolult megoldások, csak közepesen karcosan megszólaló régi vonalas atmoszférikus fekete fém, ami minden pillanatában a természet szépségének, imádatának és félésének szenteli magát. Nagyrészt középtempóban hullámzó dallamok, itt-ott akusztikus betétek, néhány különlegesebb hangszer mutatja be nekünk a litván költészet és a tényleges vadon minden értékét úgy, hogy közben teljes nyugalomra és odafigyelésre int. Olyan ez, mint madárlesre menni, vagy csak simán leülni egy rengeteg közepén és magunkba szívni az embertől független eseményeket és szépségeket. Igen, vannak ilyenek: a lombkorona résein keresztül beáramló napfényben táncoló apró lények, a fakéreg barázdáiban szorgalmasan fel-le kapaszkodó hangyák, vagy a bokrok sűrűjéből előbukkanó őz látványa. Ők nem tudják, mi az a határidő, nem osztják be a napjukat, hónapjukat, egész életüket másodperce pontosan. De igazából állatokra sincs szükségünk ahhoz, hogy megértsük ezt a zenét és amit közvetít, elég beleszagolni a levegőbe, belemarkolni a talajba és a mesterségesen generált, anomáliákban tobzódó emberi valóságból visszatérni az élet eredeti formájához, a természethez.

A cél elérése érdekében itt minden részlet tökéletesen a helyén van. A projekt neve például a legjelentősebbnek tartott litván író/költő Vincas Mykolaitis fő regényfolyamára utal, ami egy belső vívódásokkal teli életet mutat be: egy fiatal pap történetével találkozhatunk, aki fokozatosan döbben rá a világiasság megkerülhetetlenségére és végül hátat fordít hivatásának. Szintén hozzá köthető a lemez címét adó (és első tételként szolgáló) vers, melyben a sólymok a szabadság, a kötöttségek nélküliség jelképévé válnak.

A Margi sakalai tehát zenei szempontból nézve a meditatív jellegre helyezi a hangsúlyt az erőszakosság, agresszió helyett, ezért kiváló aláfestés lehet minden fekete fém kedvelőnek egy kis lazításhoz. Azért ne számítsatok egy Mike Oldfield válogatásra, mert az alaphangulatra a komor nosztalgia, az elmúlás visszafogott, elegáns ünneplése és a reményvesztett álmodozás lehet a legmegfelelőbb jelző.

Maga a lemez szerkezete is támogatja ezt: egészen barátságos, mégis bőségesen elégnek tűnő 47 perces játékidővel rendelkezik, melyen összesen 9 saját tétel és egy feldolgozás osztozkodik átlagosan 5 perces szerzeményekkel. A dalokat sablonosnak tűnő természeti hangok vezetik fel és zárják le, de annyira passzolnak a zúgó, búgó, csicsergő, dallamos zenéhez, hogy igazából jobban hiányoznának, ha nem lennének (no meg azonnal remegni kezdtem utána egy kis Paradise Belongs To You után…). Magának a teljes anyagnak van egy magába fordító, folyamatosan változó íve is: a félidőtől kezdődően egyre könnyedebb, kellemesebb részek érkeznek, segítve az elmélyülést. Akad némi tiszta ének is, de ez inkább egy érzelmes narráció, ami csak a hangulatot tudja tovább fokozni.

A feldolgozott dal a szintén litván és szintén egylemezes Blackthru-tól származik, ami biztosan nem véletlen. Kifejezett lelki társa az Is Tamsos korong az Altar Shadows zenéjének, de inkább az erősen atmoszférikus, raw black kedvelőknek tudom ajánlani, ők kincset találhatnak.

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.