Ambush

Infidel (2020)

Már kezdtetek reménykedni, hogy vége lesz a klasszikus heavy metal áradatnak, mi?
Sajnos ez egyelőre még nem jön össze. Nem azért, mert lecseréltem volna az általam kedvelt csapásvonalt, ettől nem kell tartani. Viszont rengeteg anyagot kapok mostanában és ha egy kiadó veszi a fáradtságot és kvázi megajándékoz egy példánnyal, akkor azt nem szép dolog visszautasítani. Itt jön képbe a sok éves rutinom és a bizonyítottan nem létező hozzáértésem: viszonylag objektíven próbálok egy-egy lemezt a helyén kezelni akkor is, ha kapcsolatunk pár meghallgatás erejére korlátozódik, utána pedig az adott zenekar nevét is elfelejtem. Termékenyen indul tehát 2020 nemcsak az extrémebb vonalon, de a hagyományos fém is tolja magából a hol jobb, hol gyengébb produkciókat, én pedig csak remélni tudom, hogy az előbbi lesz túlsúlyban.

Kifejezetten szerencsésnek tartom magam például a svéd (a név azért kötelez) Ambush zenekar harmadik albumával, az Infidellel is. Nagyon jó húrokat pendítettek meg a 2013-ban indult, igencsak aktív életet élő srácok, akik a heavy metal 80-as éveit próbálják meg még ma is életben tartani, azt kell mondjam sikerrel. Azt azért néhány olvasó tudja, hogy az úgynevezett haj-metaltól, vagy glam, szimplán rosszul leszek, mert olyan üres számomra, mint egy pukipárna, viszont úgy bűzlik, mint egy valóban szabadjára engedett galamb…
Nem is ezen az úton találjuk az Ambush zenéjét, sokkal inkább Judas Priest, Iron Maiden vizeken kell eveznünk ahhoz, hogy be tudjuk azonosítani példaképeiket. Viszont a zenekarnak sikerül sokkal többé válnia puszta kópiánál azzal, hogy nagyon sok mindent benyakal még az évtizedből és néhány tételben még a glam hatásokat is lenyomták a torkomon… Akad itt tehát nemesacél, 80-as évekbeli filmeket idéző parti sláger, de feltűnik a thrash metal is, legfőképp a Metallica, akik nagyon rég nem írtak már olyan meggyőzően szórakoztató riffeket, mint amilyeneket itt hallhatunk pár dalban. Az Ambush hangszeres játéka fantasztikusan szerte ágazó abban a közegben, amiben mozogni kíván. Ilyen az, amikor minden percben feldobhat egy dalt egy gonosz kacaj, egy őrült szóló, csordamód együtt énekelhető csatakiáltás vagy valódi dallamokat hordozó refrén. 

Persze ettől még nem tűnnek kevésbé természetellenes szőkének a tagok, valamint a néhány promóciós képen látott rózsaszínes háttér világítás sem segít a megítélésükön, de az általuk favorizált korszakot nagyon szélesen ölelik fel, ami azt is bizonyítja, hogy a metal a vérükben van. Hatalmas pozitívum az is, hogy a zenekar albumáról elmondhatjuk, egyetlen dal meghallgatásával nem ismerted meg őket. Ez nem csak a heavy metal esetében, de egy akármilyen death/doom/black hordánál is igazi erény, amit nem szabad elvitatni.

Március 13-án szabadítja fel a dalokat a High Roller Records, a klasszikus ízek szerelmesei feltétlenül tegyenek vele egy próbát!

augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 19.,