Amorphis – Hallgasd meg új lemezüket

Halo címmel a mai nap folyamán jelent meg az Amorphis új albuma. A lemezszövegeit ez utal is (csak úgy mint a 2018-as Queen of Time albumuk szövegeit) a finn művész, szobrász, grafikus, szövegíró Pekka Kainulainen írta, aki az alábbiakat nyilatkozta:  

A Halo album egy laza koncepciót követ, s olyan kalandos történeteket tartalmaz, amelyek évezredekkel ezelőtt zajlottak a mitikus északon. A dalszövegek egy ősi korról szólnak, amikor az emberek a jégkorszak utáni kihalt északi világban vándoroltak. Egy úttörő kultúra felemelkedését akartam megörökíteni az új lehetőségek világában, de egyúttal az emberi elme ősi erejét is meg akartam jeleníteni.

Nagyszerű érzés, hogy még mindig méltó színvonalú muzsikát tudunk alkotni zenekarként. Talán egyszerre tükröződik egyfajta önkritika és a sok tapasztalat ezekben a mostani lemezekben. A Halo mindenképpen jellegzetes Amorphis elejétől végéig, de az általános atmoszféra kicsit súlyosabb, progresszívebb és egyben organikusabb is az elődjéhez képest.” – mondta a zenekar 14. nagylemezéről Esa Holopainen gitáros.

Amorphis – Hallgasd meg új lemezüket (1 komment)

  • Necron Necron szerint:

    Bevallom, hogy már émelyítően hat ez a túlmisztifikált „északozás”. Nem tudom, hogy milyen úttörő kultúra származik északról… Ettől függetlenül nem lett rossz az új lemez. Nem annyira slágeres, „fogós”, mint az elődei, de tartogat bőven emlékezetes részeket. Többször kell járatni, hogy felfedje a részleteit, mert sokrétegűen a dalok. Szerintem, korrekt kiadvány, még ha nem is kerül be a legerősebb Amorphis lemezek közé.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.