Az európai thrash metal központja már a ’80-as években is Németország volt, a következő évtizedben a műfaj ugyan ott is kikerült a fősodorból, de sosem tűnt el teljesen. Az utóbbi másfél évtizedben pedig sorra bukkantak fel azok a csapatok, akik az 1985 és 1989 közötti fénykort hivatottak megidézni.
A német thrash metal kapcsán manapság sincs ok az aggodalomra, folyamatos az utánpótlás. A Berlinből származó Annexation is egy friss név a térképen, a szeptember második felében megjelent Inherent Brutality pedig az ötös bemutatkozó korongja. Ahogy kell, volt előtte egy demó és egy EP is, a nagylemez ideje pedig most érkezett el. A bagázs tagjai nem veszik túl komolyan magukat, a „művésznevek” legalábbis erről árulkodnak. Az Infektörr név, mely az énekest takarja, ebben a közegben bátran vállalható, a Rotten Piranha és az Uncle Crocodile szódával ugyan elmennek, a további kettő (Sickfuck Sanchez, Volcanic Nun Desecrator) viszont vállalhatatlan. A tagok fejre ugyan nem tűnnek tipikus thrashereknek, de a formaruházat esetükben is maximálisan rendben van. A promoképen ugyanis Demolition Hammer, Slayer, Sadus, illetve Iron Reagan pólókban és felvarrókkal telezsúfolt farmerdzsekiben feszítenek. Ezek a bandanevek pedig jó sarokkövek az Annexation stílusának behatárolásához.
Az Iron Shield Records istállójánál kiadott korong tizenegy nótát tartalmaz, harmincnyolc percben elővezetve, a srácok tehát nem az egy-két perces kirohanásokban, hanem három-négy perces szerzeményekben gondolkodtak. Nem tekerik végig a teljes menetidőt – bár főszabály szerint a gázpedálon van a lábuk- és nem is kizárólag a ’80-as évekbeli formulákat erőltetik. A modernebb megközelítés nem áll távol tőlük, a lemez több részletéről a honfitárs egykori Dew-Scented neve is beugrott. Lefféék közelítettek hasonlóan a thrash metalhoz, az alapok a klasszikusok, a felépítmény viszont naprakész hatásokat is tartalmaz. Az Annexation sem zárkózik el a modern stúdiótechnikától, nem erőltetik magukra a hőskor megszólalását. A hangszereket magabiztosan kezelik, bar nem a technikai oldalra, inkább a zsigeri megközelítésre fókuszálnak. A szövegek pedig a szokásos száz-százötven szót variálják, de akadnak egyéni ötletek is, gondolok itt az olyan számcímekre, mint a Holycaust, vagy a Masscontamination. A bandának az olyan tekerős dalok állnak igazán jól, mint például az album vége felé helyett kapott Craving for Flesh, melynek első fele féktelen száguldás, a második rész pedig az a fajta modernebb, szaggatós thrash, amire fentebb is utalgattam. Ez az underground thrash nem arról szól, hogy járatlan utakra, felfedezetlen terepre vezesse a hallgatót, itt a lendület a lényeg. A srácok debütálása egy egységes színvonalú thrash gránát, gyengébb momentumok nélkül, de igazán kiugró témákat is nélkülözve.
Az Inherent Brutality nem az a fajta lemez, ahol együtt üvölthetjük a szövegeket a dalnokkal, ez inkább az a korong, melyre folyamatosan headbangelhetünk. Gondolom, hogy élőben pusztíthat a galeri; ha a dalokat olyan intenzitással vezetik elő, mint a lemezen, a nézőtéren póló nem maradhat szárazon!
Az ajánlót írta: Andris
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
