Antares
InSanity

(Szerzői kiadás • 2021)
oldboy
2022. február 10.
8
Pontszám
9.5

Szégyen-gyalázat, de csak pár hete fedeztem fel az Antares zenekart. Amikor is egy másik oldalon belefutottam egy velük kapcsolatos hírbe, miszerint kihoztak egy majd’ 70 perces kisfilmet második, InSanity című nagylemezük készítési fázisairól. E hosszabb videó mellett ott figyelt egy rövidebb is, ami nem más volt, mint a srácok első profi videoklipje, amit az aktuális korong legőrültebb dalára, a Fresco-ra forgattak. Innen aztán gyorsan el is jutottam a bandcamp oldalukra, és azóta a self-titled első albumukat és az InSanity-t hallgatom agyra-főre! És nem mellesleg egy új, hazai kedvencet avattam személyükben. Ugyanis az Antares egy budapesti kvartett. Akik talán szakmai körökben ismertebbek, mint a zenehallgatók között. Több tehetségkutatót is megnyertek eddigi rövid pályafutásuk alatt, bezsebeltek ilyen-olyan díjakat. Az általuk játszott muzsika talán a crossover progresszív rock jelzővel írható le legjobban. Színes, változatos, játékos, hangulatos zene az övék, ami merít a ’60-as, ’70-es évek prog/jazz/art, stb. rockjából, de mégis összhatását tekintve mai, korszerű. Ők maguk a progresszív pop meghatározást is előszeretettel használják. És valóban, az ultraigényes hangszerelés, technikás hangszerkezelés mellett képesek fogós, slágeres dalokat írni. Persze a pop esetükben nem feltétlenül a ma népszerű, rádiókban is játszott zenét jelenti, hanem azt a fajta, hangszereken előadott muzsikát, ami úgy a ’90-es évekig még ekképp volt titulálható. Funk, soul, jazz, némi blues és még ki tudja hány egyéb hatás teszi fogóssá az Antares által játszott rockzenét.

A nyitó Madeline rögtön megmutatja, hogy mire is képes ez a négy csóka! Kolosai Fecó énekesként és basszusgitárosként is remekel, 1:43 körül pedig a rockos zúzásból átváltanak egy teljesen stílushelyes jazz intermezzo-ba, majd visszatérnek az agyas, technikás rockzenéhez. Engem már ezzel a dallal megvettek kilóra! És akkor még ezt követi 8 remek szerzemény és két instrumentális átvezető. De visszatérve kicsit a Madeline-re, már a verzéknél az jutott eszembe, hogy ez így is brutál jó, de mit tudna még egy rézfúvós szekció csatasorba állítása!

A Journey-vel folytatódik utazásunk ezen az eklektikus, de minden hangjában zseniális entitáson, amit InSanity-nek hívnak. Hogy szól már Fecó bőgője. Azok a slapek szétszednek! A 3:50 körül kezdődő billentyűszóló is varázslatos Dér Dávidtól, a nóta vége felé aztán Kovács Botond is villant egyet a hathúroson. Pap Page Dávid pedig végig okosan, érzéssel üt. A Too Bad címével ellentétben inkább túl jó! 🙂 Mekkora már az a röhögés Fecótól! Szerintem őstehetség a csávó, de tudom, hogy az ő énekstílusa lehet a zenekar Achilles-pontja. Ugyanis nem mindenki képes befogadni azokat a falzetteket, amiket ő itt néha prezentál. Szerencsére nem viszi annyira túlzásba, mint Einar Solberg (Leprous), akinek a munkássága gondolom nem ismeretlen számára. Ááááá, mekkora nóta már az Elevator is! Funk-rock a javából, a RHCP volt képes hasonlókat írni fénykorában. Csak hát Fecó egymagában százszor jobb énekes, mint Kiedis és „Fruzsi” együtt! És legalább olyan jó basszusgitáros, mint Flea, aki úgy sejtem egyik példaképe lehetett. Az arra fogékony hallgatók már eddig is találhattak zenei gageket a lemezen, de a „Legunalmasabb rémálmom” című szösszenet is mosolyt csal mindenki arcára, lévén Botond hangulatos gitározgatása inkább megnyugtató, mint felkavaró. 😀 A New Moon-ba belecsempésztek egy kis southern ízt is a fiúk és milyen jól tették! Boti kifejtős, hangulatfokozó gitárszólója a végén perfekt!

Milyen tört ritmusokra épül már a Help Is on the Way, hogy aztán Kovács Úr gitárszólója után Ferenczi Gyuri szolid szájharmonika szólójában gyönyörködhessünk! Akinek eddig nem volt benne a boogie a lábában, az ennél a pontnál menthetetlenül táncra fog perdülni! A herflizés mellett Gyuri háttérvokálozik is a dalban! A klipesített Fresco a korong legbetegebb dala, itt a tördelések mellett a nóta második fele 7-húros djent aprításba torkollik, Fecó pedig valami eszement hangokat présel ki magából! Dér zongorafutamai is baromi jók! És persze nem először játszanak a srácok „matekszakkört” a lemez eleje óta! Az „Ébredés” a másik átvezető szösszenet, gitár helyett ezúttal zongorán előadva. Ebből bontakozik ki az album egyik legérdekesebb tétele, a lélekig hatoló There Will Be Someone. Melyben Fecó hihetetlen éneklését Bánhegyi Panna fuvolajátéka is színesíti. A végére ahogy sorra érkeznek a különböző rétegek, a gitárszóló, stb. úgy kinyílik a dal, mint egy gyönyörű virág! A gitárszóló utolsó pár visítós, effektes hangjára csak az nem fogja Tom Morello nevét skandálni, aki még sosem hallotta játszani a világ egyik legegyénibb stílusú gitárosát!

Andrási Ingrid filmje a lemezkészítési folyamatról.

A Valley méltó zárása ennek a varázslatos utazásnak, számomra fel sem tűnik, hogy majd’ 7 perces. Mint ahogy a lemez 53 perce is szinte minden alkalommal elröpül. Persze lehetne nevekkel dobálózni, hogy mely zenekarok játszanak hasonló muzsikát, de az Antares senkit sem másol, megvan a saját hangzásuk, zeneiségük. Aki szereti a The Mars Volta, Coheed and Cambria, vagy épp a Grand Mexican Warlock és a Turbo zenéjét, vagy a stílusokon átívelő igényes, intelligens rockot, az új kedvencet avathat a csapat személyében. Az InSanity bizony nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét, szerintem egy világszínvonalú lemez!

Antares – InSanity (2021) (8 komment)

  • mekong mekong szerint:

    Kétszer is elolvastam a kritikát, mert azt hittem elsőre figyelmetlen voltam. Szóval hová lett az a fél pont? 🙂

    • oldboy oldboy szerint:

      Jól gondolod, valóban megadhattam volna a 10 pontot, de ezzel a fél pont levonással próbálom ösztönözni a srácokat, hogy a harmadik nagylemezüket még ennél is erősebbre készítsék! 😀 Imádom az első két albumukat, de úgy érzem az igazi mesterműveiket még nem írták ki magukból.

  • boymester boymester szerint:

    Szinte borítékolható (ahogy az elmúlt sok-sok évben), hogy az ének terén nem találunk közös nevezőt oldie-val. De a zene, az világszínvonal számomra. Nagyon rég nem hallottam ilyen jó fúziós cuccot, nemhogy hazait.

    • oldboy oldboy szerint:

      Na igen, az a fránya ének… 😀 Egyébként azon mindig is csodálkoztam, hogy a ’60-as, ’70-es évek alapcsapatainak énekeseivel valahogy sikerült kibékülnöd, pedig a Led Zeppelin, Deep Purple, Uriah Heep, Queen, stb. lemezeken is vannak magas férfi hangok, falzett éneklés bőven. 😀
      Viszont ha manapság valaki hasonló stílusban énekel, az iránt már kevésbé vagy toleráns. Nincs ezzel semmi gond, annyi, hogy én jelenleg sem ódzkodom ettől. Fecó olyan szintű tenor éneklést mutat be ezen a lemezen, ami világviszonylatban is egyedülálló. Lehet, hogy Einar nagyobb hangszálakrobata nála, de Fecó eszköztárát színesebbnek érzem, mert ő ezen a korongon is bemutat több fajta stílusú éneklést, a funk/soul/diszkótól kezdve a klasszikus rock éneklésen át a metalos screamekig mindent. Én Solberg Mestertől és a Leprous-tól pont azt a színességet, változatosságot hiányolom, ami anno a Bilateral-ig annyira jellemző volt rájuk. Igényesek az azóta készült lemezeik is, csak jóval egydimenziósabbak. Zeneileg és ének terén is.

    • boymester boymester szerint:

      Nagyon egyszerű a dolog, Robert Plant az Robert Plant és Gillanből is csak egyetlenegy él e földön…:) Nem csak a technikásság, képzettség az, amit keresek. Felőlem lehet még valami kő egyszerű is, ha teljesen egyedi és ösztönös. Vagy elsőre megfog általában, vagy nem. Dio például a büdös életben nem vett részt énekórán. Még Jon Andersont is imádom a fura hangjával:) De Peter Hammill, Peter Gabriel, Gilmour, vagy Ozzy is teljesen megismételhetetlen. Vissza az Antareshez: vannak részek, amik nagyon adják, mások egyszerűen nem jönnek be a vokál terén. Pl. csak egy dal, a Fresco – tök jó modern, dallamos énekléssel kezdődik, akadnak benne finomságok, majd a 3. perc után jön az a nyávogós rész, már nem fekszik, pár pillanat után ismét keményedünk, a gitár megjelenésétől pedig már büntet…Tehát pont ez a sokféleség az, ami kicsit fárasztott. Olyan „Figyeld csak, ilyet is tudok” érzést szült bennem. A világszínvonallal nem vitatkozom.

  • dimmurtal dimmurtal szerint:

    Remek ismertető, újra felkeltette az érdeklődésemet! A HP-n csak 6 pontot adtam a lemezre, de most még az is tervbe van véve, hogy beszerzem a cd-t!

    • Winci Winci szerint:

      Végül megjött CD-n? Milyen a kiállítása?

    • oldboy oldboy szerint:

      Én megvettem mindkét lemezüket CD-n, plusz egy pólót is beszereztem. „Házhoz” hozta nekem a srácok menedzsere. 🙂
      Digipack CD-k, booklet nélkül.
      Mondhatni minimalista, de én nem bánom, mert a zene meg pont, hogy maximalista!

Lowland Fest 2024 Lowland Fest 2024
június 25.
Tom Morello Tom Morello
június 30.
Toxic Weekend 2024 Toxic Weekend 2024
július 03.
Richie Kotzen Richie Kotzen
július 03.