A metál rajongók színe java abban a tudatban éli le életét, hogy a 20. században lezajlott a extremitások kora. Az extra lassú funeral doom-tól a legbestiálisabb grind agymenésekig már mindent hallottunk. Ez azonban távol áll az igazságtól, a sokszor kicsit lesajnált indiai és sri lankai war metál színtérnek sikerült egy extra lapátot rátennie a dologra. Igazi pokoljárásokban lehet részünk, ha meglátjuk a war metál és ezeknek az országoknak a neveit egymás mellett. Na de, hogy sikerült a lehetetlen ezeknek az őrült tudósoknak? A noise által természetesen: a bestialitás találkozik a káosszal és a disszonanciával. A 2017-ben alakult Aparthiva Raktadhara ezen színtér egyik képviselője, igaz ők nem annyira veszedelmesen elmebetegek mint hasonszőrű társaik. Azért puhaságról szó sincs, itt is megkapjuk a kellő adag brutalitást. Ez a Kalkuttából származó trió az Iron Bonehead rostáján szerepel, tehát egy bizonyos minőséget elvárhatunk tőlük. Egy EP után az idén elérkezettnek látták az időt első albumuk megjelentetésének ami az Adyapeeth Maranasamitha nevet kapta.
Az urak elmondása alapján egy Gangesz melletti meditálás során jött az ihlet és ezt nem is hagyták veszni. Amit azon nyomban észre vettem, az az volt, hogy jóval erőteljesebb és tisztább a hangzás mint a bemutatkozó Ep-n. A gitár hangzása olyan akár egy telekoxolt body buildernek, árad belőle az erő és izomszag, a dob is jól szól, mindent gyönyörűen lehet hallani. Mindezt úgy érték el, hogy mégsem érzem magamat szanatóriumban, maradt egy jó adag dögösség a lemez hangzásában. A dalok az 5 és 7 perc közötti tartományok körül mozognak, amitől elsőre egy kicsit meghőköltem, ugyanis fennállt a gyanúja annak, hogy evvel egy kicsit túlvállalja magát az Aparthiva Raktadhara.
Szerencsére tévedtem, jól megírt tételek sorakoznak a lemezen, nem fognak kifárasztani minket a végére (egybefolyni már talán igen). Úgy ültem le meghallgatni a Adyapeeth Maranasamitha-t, hogy egy folyamatosan támadó, kegyelmet nem ismerő, vérbeli war metál féle pusztítást fogok kapni, azonban kiderült, hogy tévedtem. A stílus ugyanis elég erőteljesen eltolódott a blackened death metál felé, riffekkel és ritmusváltásokkal támadnak a srácok minket. Nem mondanám, hogy nem áll jól nekik ez a stílus viszont dalszerzés ügyileg még lehet egy kicsit csiszolódni.
Először is szót ejtenék a vokálról, ami talán a legközelebb állt az általam várt prekoncepcióhoz. Nahash war metál stílusú félig károgós, félig hörgős átokszórása unikálisan hat egy ilyen erősen a death metál felé tendáló albumon. Tipikusnak semmikép sem mondanám de fura mód illik hozzá. V. Hydra egy igazi állat a dobokon, nyugodtan tessék meghallgatni az összes számot és csak az ő dobolására figyelni. Irgalmatlanul feszesen, erővel és ésszel püföli a bőrt. Technikásan is tud játszani, ha kell és elkerüli azt a végezetes hibát, hogy feltűnési viszketegségében túltolja a biciklit. Takshaka tépi a gitár és a basszus húrjait, játékára nagy hatással lehetett a régi motorosok közül az Angelcorpse, az újak közül pedig a Perdition Temple jutott az eszembe mint referencia.
Gyakoriak a témaváltások, a ritmus szekció pedig követi az ő tempóját ami nem lassú. Azt kell mondjam, hogy egy idő után kicsit egyhangúvá vált számomra a lemez, ahogy pár sorral feljebb is említettem egybefolyik az egész egy bizonyos idő után. Alig vártam egy olyan pillanatot amikor jöjjön egy olyan rész amire azt mondhattam volna, hogy na ez igen, megvettetek kilóra. Végig megy az egész, alapvetően remekül szórakozom amíg tart a dolog…utána eltelt öt perc és már nem is emlékszem semmire. Ezért nem is igazán tudok kiemelni dalokat amik úgy igazán megragadtak volna, mondhatni végig hoz egy bizonyos szintet. Azonban azt kell mondanom, hogy V. Hydra vaddisznó dobolása miatt még egészen biztosan lefogom pörgetni egy párszor az albumot.
Stílusváltásokkal mindig vállal egy kis kockázatot egy banda, ezt megtett az Aparthiva Raktadhara is. Önmagában ez a dolog tisztelendő azonban számtalan példa van rá, hogy visszaüt a dolog. Az ő esetükben egy kicsit meg is történt ez meg nem is, egy igazán szórakoztató kis bestia ugyanis az Adyapeeth Maranasamitha viszont nem sűrűn fogunk emlékezni rá. ha mégis az leginkább a vokál és az überkirály dobjáték miatt lesz. Mindettől függetlenül én tudom ajánlani az Aparthiva Raktadhara új lemezét, ugyanis még így is jóval szórakoztatóbb mint a vetélytársak jó része. Albumuk május 20-án fogja beszennyezni a környezetünket.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
