Aphonic Threnody

All Consuming Void (2021)

A valahol a death/doom-funeral doom határain szlalomozó Aphonic Threnody a stílusban megszokott átlag 5-7 éves ciklusokhoz képest igen termékeny együttesnek számít. 2012-es megalakulása óta egy EP-t, négy studióalbumot, és 3 split lemezt is letettek az asztalra. A 2013-as First Funeral és a következő évben megjelent When death comes személyes kedvenceim. Pár éve 2017 környékén amikor felfedeztem az együttest teljesen el voltam ájulva ettől a két albumától. Nálam a legjobbak között vannak a mai napig. Szerencsémre (gondoltam akkor) pont 2017-ben jelentkeztek Of Loss and Grief című nagylemezükkel, így nem kellett várnom hosszú éveket egy újabb anyagukra. Sajnos közel sem hatott rám olyan szinten az album, mint a First Funeral/When Death Comes szent duója. Nem volt rossz, de szerintem utcahosszal lemaradt az elődöktől. Pedig volt itt már csipetnyi tiszta énekhang, és női vokál is Sophie Day (Alunah) segítségével, hogy ne fulladjon a lemez az önismétlésbe. Mégsem tudta nálam azt a szintet hozni, amit a már említett két kiadvány. Nem volt rossz, de pár hallgatás után már elő sem vettem többet. A tavalyi The Great Hatred is teljesen elment mellettem. Meghallgattam párszor, de egy két pillanatot és részt leszámítva nem váltott ki belőlem különösebb érzéseket.

Nagy meglepetésemre idén máris újabb nagylemezzel jelentkezett az Aphonic Threnody, The All Consuming Void címmel. Minden bizonnyal a koronavírus járvány okozta karantén a szorgalmasabb zenészeket, együtteseket az alkotásra ösztönözte, és az Aphonic Threnody egyébként is a tevékenyebb formációk közé tartozva,  rögtön ki is használta a lehetőséget, hogy a bezártságot ne mélabús merengéssel, hanem új lemez készítésével töltse. Ennek eredménye lett a The All Consuming Void. A kezdő Restless című számot hallgatva felvillanyozódtam, hogy végre valami elindult, jó lesz ez! Egy kifejezetten jó szám emelkedett hangvételű, pátoszos gyászszertartásszerű betétekkel. Mélyre ható, lelket tépő, fájdalmas muzsika. Tíz perces tétel létére végig változatos, kiváló alkotás. A folytatás Chapel of The Dead is a jobb tételek közé sorolható. A szám közepére iktatott orgona szólam és a végére az előző számból megmaradt pátoszos, gyászos templomi kórus jellegű betét végig élvezhetővé teszi a 12 perces dalt. Harmadik tételként fülbemászó dallamossággal indít az Until I’m Empty, hogy aztán a 4. perctől egy váltás után a teljes középszerűségbe fulladjon a szám. A maradék 8 percre sajnos nem marad már kiemelkedő pillanat. Nagyon lassan indul a 20 perces Chamber of Parasites, ami a hosszúságát tekintve nem meglepő. Bár én a műfaj rajongójaként, az extrém hosszú funeral doom tételeket is nagyon szeretem, és olyanokon edződtem, mint az Esoteric szintén 20 perces Circléje, vagy a Bell Witch Mirror Reaperje, ami tulajdonképpen két 40(!!!) perces trackból áll, és szerencsémre élőben az A38-on is meghallgathattam őket, még 2018-ban, de a Chamber of Parasites nem fog a kedvenceim közé tartozni. Biztosra veszem, hogy egy-két vérfanon kívül nem sok ember lesz aki végighallgatja ezt a számot, egész egyszerűen azért mert nem jó. Az albumot a The Crossing zárja, ami egy melodikusabb tétel zongora betéttel, hangsúlyos szólógitárral és 9 perces hosszúsággal próbálja levezetni a Chamber of Parasites nehéz emészthetőségét.

Kicsit elfogult vagyok az zenekarral kapcsolatban a korai két lemezük miatt, és minden megjelent anyagnál azt várom, hogy újra hasonlót alkotnak. Nagyjából így érezhetik magukat a Metallica rajongók is akik mindig egy az 1991-es Fekete Albumként emlegetett Metallica című lemezhez hasonló örökzöld slágereket felvonultató anyagot várnak, de sosem azt kapják. Az erős, jó kezdés után mintha elfogyott volna a kreativitás és ihlet. A műfajon belül nem mondanám rossznak, és a sok tucat szemétnél bármelyik Aphonic Threnody album jobb, de mégis inkább középszerű, és hullámzó teljesítményű a The All Consuming Void. Valahol az Of Loss and Grief és a The Great Hatred közé raknám. Kiemelkedő a hangszerelése (ahogy már a tavalyi anyaguknak is az volt). Lehet jobb, modernebb technikát használnak, esetleg több a pénz vagy jobbak a hangszereik, de a korai albumokhoz képest a hangzás csúcsminőségű, mégis minden kezdetlegességük ellenére nekem azok sokkal jobban tetszettek. Több lélek és kevesebb pénz úgy látszik jobb eredményt produkál. A vokálos kiemelkedő teljesítményt nyújt, utána is néztem mert az előző lemezeken nem hallottam ilyen mélyrehatónak a hörgéseket, és nagy meglepetésemre a Cloudsos Daniel Neagoe az elkövető, így már érthető a dolog. Sajnos azonban ez sem menti meg az albumot az átlagosságtól és a közepes színvonalú, felejthető alkotások közé tartozik. 

szeptember 25.,
október 01.,