Ars Moriendi
Le Silence Déraisonnable du Ciel (2021)

Utoljára öt évvel ezelőtt foglalkoztam az Ars Moriendi nevű francia projekttel, melynek egyszemélyes hadseregét Arsonist teszi ki immár 20 esztendeje. Alapvetően nem semmi egyedül életben tartani és folyamatosan táplálni egy ilyen címet, ráadásul azt is elmondhatjuk, hogy igazán sikeressé vált a maga stílusában. Ez nem más, mint a progresszív, kísérletezősebb elemektől sem mentes atmoszférikus black metal. A kereszténység sötét, eltitkolt oldalát kutató, jellemzően történelmi eseményekből táplálkozó kiadványok igazán érdekesre szoktak sikerülni és mindegyiknél érződik, hogy alapos kutatómunka előzte meg őket. A friss koronggal együtt már hat nagylemeznél tartó Arsonist eddigi munkái közül kettőt igazán nagy becsben tartok. Ilyen a 2011-es Du Tréfonds D’un Etre, ami szimplán csak jó témákat vonultatott fel és a jóval összetettebb Sepulitur Alleluia 2016-ból. Utóbbi már alaposan felhívta magára a figyelmet monumentális dalszerkezeteivel és alapos kidolgozottságával. A legutóbbi La Solitude Du Pieux Scélérat lehetett volna a következő nagy dobás, de inkább vált elődje visszafogottabb folytatásává. Témavilágát illetően is elindult a fantázia irányába, így külön örültem, amikor megtudtam, hogy az idei lemez marad a középkor sötét oldalának, misztikumainak kutatásánál.

A tételek ezúttal a 15-16. századra összpontosítanak, amikor az emberek elvileg már elég kultúráltak egy reneszánsz udvar létrehozásához, ám a tudatlanság és a vele párosuló mély vallásosság még mindig elegendő ahhoz, hogy bárkivel bármit elhitessenek. Hercegek, királyok és főurak folyamatos játszmái zajlottak a minél nagyobb hatalom megszerzése érdekében, ebből pedig alaposan kivette a részét az éppen aktuális pápa is. Egyházi vezetőinket jellemzően az juttatta hatalomra, hogy épp melyik erősebb csoportosuláshoz húzódtak és mennyire voltak befolyásolhatók. Ilyen vallási vezető volt például VIII. Ince pápa, akinek szűzies és példamutató élete mellett legfontosabb hagyatékának 16 gyermekét és a boszorkányperek megerősödését, elterjedését köszönhette jámbor követőserege. Bőszen hirdette egyébként valóban kimunkált prédikációiban a keresztény országok, királyok közötti békesség fontosságát, miközben a Vatikán vezetőjeként azonnal háborút üzent minden országnak, aki késni merészelt az egyháznak szánt adó benyújtásával. Egy korabeli történetíró szerint halálos ágyán fiatal fiúk vérével próbálta magát gyógyítani és visszaszerezni erejét, de az ördög tudományaként számon tartott egészségügynek köszönhetően ő is és a véradók is sikeresen beléptek a fénybe…
Viselkedésében, példamutatásában még így is valóságos szent volt utódja, VI. Sándor pápához képest, aki ellen saját püspökei, hívei is fellázadtak. Az első tétel egy ilyen lázadóról szól, Girolamo Savonarola-ról, aki nem azért lett a pápa ellensége és máglyahalál áldozata, mert nem volt elég buzgó. Ő inkább a másik oldalt képviselte: elfoglalta Firenze városát és módszeresen nekiállt minden számára elfogadhatatlan, világi dolgot elégetni. Pusztítása és ámokfutása a művészeti emlékekre nézve szinte felfoghatatlan. Könyvek, festmények és rengeteg értékes tárgy füstölgött el a kezei által, míg végül ő maga is megtapasztalta a kor tüzes szellemiségét.

Túlságosan “buzgó” keresztények máglyahalála Firenzében

Minden tételnek megvan tehát a maga története, valóságalapja, még ha nem is pontosan időrendben kapjuk ezeket. A tartalonhoz csodásan illik a borító, de ez már szinte megszokott a projekttel kapcsolatban, így már csak egyetlen mellékes kérdés marad: milyen maga a zene? Na ez az a pont, ahol a Le Silence Déraisonnable Du Ciel már kevésbé teljesít jól. Nem azért, mert rosszabb lenne elődeinél, hanem azért, mert itt már teljesen felesleges a progresszív jelzőt emlegetni vele kapcsolatban. Az Ars Moriendi egyszerű eszközökkel ugyan, de képes volt néhány dalban meglepni. Most megálltunk néhány narráció, akusztikus betét szintjén. Sokkal közelebb érzem az anyagot egy epikus, atmoszférikus kiadványhoz, mint korábban. Néha előkerül egy kis jazz, vagy néhány váratlanabb hang, de ezek nem képesek felvenni a versenyt a folyamatosan jelen lévő pátosszal. Egy közel órás lemeznél pedig az ötletek hiánya idővel unalomhoz vezet…

Sajnos igaz ez a friss dalcsokorra is, amit természetesen az előző anyagokért rajongóknak most is rezzenéstelen arckifejezéssel tudok ajánlani, de csak akkor, ha minden újról hajlandók lemondani kedvencük kedvéért. Jó, mitöbb erős lemezzel van dolgunk, de messze nem lóg ki annyira a sorból, mint néhány elődje. Jó lenne, ha Arsonist legalább akkora műgondot tudna fordítani zenéjének felépítésére, izgalmassá tételére, mint amennyit a történelmi hátterekkel foglalkozik. Hiába a közel 20 év, eddig folyamatosan fejlődést hallottam ettől a projekttől, de ez az utóbbi években szimpla önismétléssé, stagnálássá vált.

Ian Paice
december 12.
Desszert Záróbál
december 17.
ExtremeNoiseFest 2021
december 18.