Artificial Brain
Artificial Brain (2022)

A sci-fi világa sosem állt túl távol a death metal sokszor egyhangúnak gondolt világától. Vérfürdő, hullák meggyalázása, elhagyatott sírokból kikelő zombik…ezek a témák számtalanszor előbukkannak a szövegekben, borítókon. Volt azonban egy másik, kevésbé népszerű irányvonal is ami talán még jobban elrugaszkodik a földtől. Ezek a bandák nem is igazán sokkolni akartak, hanem kiszakítani minket a mindennapok szürkeségéből és elrepíteni egy másik, sokkal izgalmasabb univerzumba. A 90-es évek elején a Nocturnus, Hypocrisy és a Timeghoul mind kiváló albumokkal és demokkal jelentkeztek amik akkoriban nem kavartak fel túl sok port. A trancsírozás győzedelmeskedett az űrbéli kalandok felett, pedig zeneileg is előre mutató dolgokat lehetett hallani ezeken a kiadványokon. A 2010-es évekre változott a helyzet, menő dolog lett az univerzumról és távoli csillagrendszerekről hörögni. A Blood Incantation, Nucleus, Inoculation mellett természetesen jelen írásom tárgya az Artificial Brain is jeles képviselője ennek a távoli fémgalaxisnak. 2011-ben Long Island bolygójáról indultak útnak a végtelen felé, legutóbbi 2 albumuk 2014-ben és 2017-ben jelentek meg amik egészen kiválóra sikerültek. Idén búcsút vesznek fő vokalistájuktól egy a banda nevét viselő albummal. Az Artificial Brain lesz Will Smith hattyúdala a csapattal akinek nagy szerepe volt az eddigi albumok komor hangulatának előidézésében. (Nem, itt nem kell Bud Spencer filmeket megszégyenítő pofonosztásra számítani, ez nem az a Will Smith.)

A legutóbbi albumhoz képest bővült a felállás, Oleg Zalman bővíti a csapatot gitárfronton, Dan Gargiulo és Jon Locastro tehát kapott még egy kis erősítést. Utóbbi neve mellett szerepel a szaxofon is, ezt a hangszert eddig nem használta az Artificial Brain, tehát most sem fog egy helyben stagnálni a zene. Rajtuk kívül még Samuel Smith kezeli a basszust és a billentyűket valamint Keith Abrami püföli a dobokat. Azonban itt még nem ért véget a névsorolvasás ugyanis Mike Browning (Nocturnus A.D.) és Luc Lemay (Gorguts) is vendégszerepel az Artificial Brain-en. Itt is szerepel Paulo Paguntalan (Miasmatic Necrosis) és Colin Marston (Krallice), ők már korábbi albumokba is besegítettek a fiúknak. Az Artificial Brain a mostani korongra mint a trilógia befejezésére tekint. A Labyrinth Constellation és az Infrared Horizon világára mint a múlt mitologikus eseményeire tekint vissza. Ezen témákból inspirálódva az őrület, elszigeteltség és a természet visszafordíthatatlan pusztulásáról osztják meg gondolataikat.

Stílszerűen egy önmagukról elnevezett lemez egy ugyanolyan nevű számmal is indít. Ez egy kicsit több mint 2 és fél perces bemelegítő szám amivel kapunk egy kis ízelítőt az Artificial Brain stílusából. Szó sincsen kriptaszagú szétmálló riffekről, vagy primitív bunkósbot felépítéssel rendelkező tételekről, technikás és nyakatekert gitártémák szédítenek el minket. Szinte már avant-garde-nak is mondható a stílusuk, mindenképpen többszöri hallgatást igénylőek a lemezeik, ezt tapasztalatból mondom. Will Smith hörgése meg egyszerűen lehengerlő, az egyik legmélyebb torokkal rendelkező vokalistáról van szó (na nem olyan értelemben). A gyomrából hozza fel ezt a szennyvízzel átitatott állatias mennydörgést, tényleg csak miatta érdemes meghallhatni az egész albumot, különösen akik rajonganak a Demilich és a Chthe’ilist zseni kiadványaiért. A finnek zenéje egyébként nem is ad rossz támpontot az Artificial Brain zenéjét illetően, sokat inspirálódhattak Demilich-éktől. A Glitch Cannon disszonáns gitártémákkal, rengeteg váltással és sebességtúllépéssel köszönt minket. Keith Abrami teszi a dolgát rendesen, fill-ek terén nem lehet rá panaszunk és kellő kreativitást is visz a játékába. Ez a gitáros trió megdolgoztatja hallójáratainkat, gabalyodnak a gitártémák mégis van egy határozott struktúrája a dalok felépítésének. Számomra mindig is ezért volt szimpatikus az Artificial Brain, agyas zenét játszanak mégsem (és itt jön az ilyenkor használatos kedvenc szavunk) öncélúan maszturbálnak a gitáron.

A Celestial Cyst hallgatása során tényleg sci-fi hangulatba kerül a hallgató, szinte magam előtt látom ahogy egy magányos galaxisban egy elhagyatott bolygón már csak rozsdásodó gépek hirdetik a tényt, hogy ott valaha élet volt. Rideg és elvont gitártémák szinte nem is engedik, hogy másfelé kalandozzunk, csak mi vagyunk és a végtelenül magányos űr. Itt hallhatjuk az egyik sztárvendéget is, mégpedig Mike Browning-ot, egyértelműen tovább színesíti az összképet rekedtesen suttogós hangjával. Az A Lofty Grave talán az eddigi legegyszerűbb dalszerkezettel rendelkező szám, a többiekhez képest szinte már faék egyszerűségű. Egy idő után persze itt is megjelennek ezek a kicsit pszichedelikus hangulatú témák meg egy egész pofás szóló is. Nincs vele nagy baj de nem a fénypontja az Artificial Brain-nek. A Tome of the Exiled Engineer szinte már melodikusnak ható gitártémákkal és változatosan felépített dalszerkezettel rendelkezik, egymás hegyén hátán sorakoznak az elszállt riffek. Összezavarják és megbabonázzák az embert ezek a furcsa földöntúli hangulatú számok amihez az Artificial Brain mindig is nagyon jól értett. A hangulat is gondoskodik arról, hogy elmerüljünk az űr végtelen sötétségében. Egyike azon kevés bandának akik pusztán a gitártémákkal tudnak mesélni.

Szerencsére tudják mikor kell abbahagyni az agyunk kifacsarását ezekkel az őrült riffekkel, általában 5 perc vagy az alatt kalauzolnak el minket az univerzum legmagányosabb helyeire. Ennek a komor, mindentől elidegenítő hangulatnak a fő katalizátora pedig Will Smith. Akár egy szupermasszív fekete lyuk, úgy hörög miközben elhaló csillagokat szippant be. Természetesen a többiek is nagyban hozzájárulnak mindahhoz amitől az Artificial Brain nagyszerű de nekem mindenképp nagy űrt fog hagyni az ő hiánya. Annak ellenére, hogy három gitáros is hallható a korongon mégsem hadakoznak, inkább kiegészítik egymást, sikerült mindenkinek ráhangolódnia az adott lemez témájára és zenéjére. A billentyűk ahol megjelennek ott csak a hangulatfokozásért felelnek, főszerepet nem játszanak. Maga a lemez hangzása kiváló, talán csak a pergődob lett egy kicsit túl sörös doboz hangzású. Csak ismételni tudnám magam a többi számot illetően, űrbéli dalok váltják egymást a végtelen kozmoszban. Kiemelném viszont az utolsó két számot ami az Insects and Android Eyes valamint a The Last Words of the Wobbling Sun. Különösen hangulatosra és fémesen ridegre sikerült számok, amiket nem véletlenül tartogattak a végére, nekem egyértelműen a lemez csúcspontja volt ez a két záró akkord. Komplexek mégsem fárasztanak, intelligensek mégsem érzem hülyének magamat a hallgatása közben, progresszív és technikás dalok de mégsem felejtkeznek el a koponyánk bezúzásáról. Az elején említett szaxofon olyannyira belesimult a dalokba, hogy elsőre nehezemre esett felfedezni, hogy mely dalokban tűnik fel. Általában az elszállósabb részekben érdemes keresgélni, feltűnik a már említett záró opuszban is.

Az Artificial Brain egy nagyon erős lemezzel köszön el vokalistájától, méltó ahhoz, hogy ez legyen Will hattyúdala a bandával. Az én személyes kedvencem mindig is a Labyrinth Constellation volt és ezután is az fog maradni de semmiképp sem lóg kis a sorból az Artificial Brain. Egy-két gyengébb daltól eltekintve bitang erős albumot tettek le az asztalra. 45 perces hosszával még pont azon a határon van, hogy emészthető legyen az albumon hallott zene. Mivel ez egyáltalán nem egy könnyen befogadható korong, szinte megköveteli a többszöri újrahallgatást. Sűrű, agyas és bonyolult szerkezetű dalok váltják egymást amihez nem mindenkinek lesz türelme de aki eleve kedveli az ilyen és ehhez hasonló bandákat azoknak főnyeremény az Artificial Brain. Júnis 3-án fogják meglátogatni bolygónkat a Profound Lore Records által.

Artificial Brain – Artificial Brain (2022): 2 komment

  • 69Nostromo79 szerint:

    Számomra a dalnok teljesítménye nem kissé temeti maga alá a produkciót, mert az viszont remek, de egy szélesebb spektrumon mozgó vokalista manapság ezt csípőből extrémebb, s profibb módon oldja meg. Mindenesetre szerethető zene. 🙂 – Remélem megtalálják A Hangot. 🙂

    • Crissz93 szerint:

      Különleges kombinációt alkot a vokál és a zene ez tény és való. Elsőre nekem sem igazán passzolt a dolog viszont egy idő után már el se tudtam volna képzelni másképp. Mindenesetre új színt fog hozni az új vokalista, ez borítékolható.

Piratefest Budapest
július 03.