Ashtar
Kaikuja

(Eisenwald Records • 2020)
Armand
2021. január 24.
1
Pontszám
10

Aki járatos a sötét zenék világaiban, és figyelemmel követi az európai undergroundot, feltehetően már hallott erről a formációról. A baseli székhelyű zenekart 2012-ben indította útjára Witch N énekes/basszusgitáros/gitáros és Marko Lehtinen dobos/gitáros/énekes. Marko egyébként, ahogy a neve alapján nem is olyan nehéz kitalálni finn állampolgár, Witch N, azaz civil nevén Nadine Lehtinen pedig a felesége. A Svájcban működő duó első korongja, az Ilmasaari 2015-ben jelent meg és egy rendkívül nyomasztó, nehéz hallgatnivalónak bizonyult a maga doom/sludge alapú, de black metallal és ambient hatásokkal is nyakon öntött muzsikájával.

Az Ashtar neve a hagyományos, konvencionális dalszerkezeteket figyelmen kívül hagyó, saját utakat kereső alkotóközösségként terjedt el az underground mélyebb bugyraiban. Hosszú idő, öt év telt el a második lemez megjelenéséig, Markoék ennek ellenére ott vették fel a fonalat, ahol az első korong véget ért. Ezúttal öt dal készült a baseli próbateremben, a súlyos muzsika második nekifutásra rövidebb ideig áramlik, a korong menetideje a negyven percet sem éri el. Leírva abszurdnak tűnhet, de a nyitó Aeolus úgy kezdődik, mintha egy drone zenekar második hullámos norvég black metalt játszana; a hangzás az előbbi, a zene maga pedig az utóbbi műfajt idézi meg. A rövid szerzeményben folyamatosan változik a zene hangulata, a merengősebb doom alapú témák és a féktelen black metalos tekerések felelgetnek egymásnak.

A második tétel, a közel negyedórás Between Furious Clouds homlokegyenest a nyitó dal ellentéte, az ambienetes bevezető után egy vánszorgó szerzemény bontakozik ki a hangorkánból, melyre feltehetően hatást gyakorolt a ’90-es évek első felének doom/death metalja is. A dal középső része a disszonáns hangok terepe, mely alapján olyan noise zenekarokat is fel lehetne emlegetni, mint a Neurosis, vagy az Indian. A hosszan kitartott gitárhangok viszont a drone zenék irányába mutatnak. A dal olyan hatást kelt, mint a mélyről előtörő lávafolyam, mely lassan hömpölyög, de végül mindent magával sodor, ami az útjába kerül. A végítélet zenéje ez, melyet Witch N fájdalmas hegedűjátéka vezet le. A következő Bloodstones-ról maga a cím mindent elmond. Ez a mocsárszagú súlyosság leginkább a sludge mezőnyhöz áll közel, a dalban azonban váratlanul black metalos tekerések is felütik fejüket, de a harangként konduló riffek vissza-visszafogják a lendületet, a gyeplőt végül csak az utolsó percekben engedik el, a szerzemény záró része így már kakofón black metal. A károgó ének viszont, mely feltehetően Marko torkából tört elő, elviszi a dalt a depresszív black metal irányába is.

A Kaikuja legkönnyebben megfogható tétele (feltéve, hogy egyáltalán létezik ilyen), a The Closing, aminek doomos témáiról a hazai Nadir kései dolgai is eszembe jutottak. Nem hiszem, hogy Nadineék ismernék Tauszik Viktorék zenéjét, de ez a lassú, mogorva tétel ugyanazt a világvégi miliőt idézi, mint a Nadir utóbbi lemezei. A (She is) Awakening hasonló szellemben fogant, de ezt az egyben outro-ként is funkcionáló szerzeményt az előzővel ellentétben inkább fájdalmas, mint mogorva jelzővel illethetném. Ki kell térnem a dalszövegekre is, melyek tömören megfogalmazott szabadversek, afféle gondolatfoszlányok. Az Asthar nem akarja kézen fogva vezetni a hallgatót, a szövegek csak a hangulatokat írják le, melyeket tartalommal a befogadó gondolatai tölthetnek ki.

A végére csak két adalék, de talán lesz, akinek sokat jelentene. A Kaikuja keverését birminghami stúdiójában az Esoteric vezetője, Greg Chandler végezte. A lemezt gondozó német Eisenwald Records pedig többek között olyan alkotók gyűjtőhelye, mint a Turia, a Fluisteraars, az Uada, vagy az Agalloch. A kiadó tehát jó érzékkel válogat a kísérletező kedvű zenekarok között. A svájci Ashtar pedig nem véletlenül kapott tőlük bizalmat, a Kaikuja nem lóg ki ezen alkotók és lemezek sorából.

(Andris)

Ashtar – Kaikuja (2020) (1 komment)

  • Necron Necron szerint:

    Bevallom, nem ismertem ezt a formációt. Ami a tengernyi megjelenés között talán nem is csoda, hogy átcsusszan pár érdekes kiadvány. Elég népszerű kezd lenni ez a black/sludge-doom oldalhajtás. Nem mondom , hogy átértékelődtem tőle, de az biztos teszek vele egy próbát, és a korábbi lemezükre is ránézek. Köszi ,az ajánlót.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.