Szerző: amarant

Sunday Fury – Wasted Time – 2008

Kicsit szégyellem magam, mert eme ismertető tárgya kb már 2 hónapja a kezemben van és még csak most jutottam oda, hogy írjak róla cikket, az év végi lemezdömping miatt kissé háttérbe szorulva. A Wasted Time 5 száma, 18 percben nem túl vaskos anyag, a számok is többnyire ismerősek. A Path című bevezető visszatérő téma más […]

Bokor – Vermin Soul – 2008

  Ami igazán megnyerte a tetszésem anno a Bokorban, hogy már a debüt albumon, az Anomia 1-en olyan hangzással és erővel szólaltak meg, amivel ritkán találkozni. Másrészt a stílusok, amik átszövik a zenéjüket széles skálán mozognak de mégsem mesterkélten jelennek meg. Bármennyire is felismerhető egy-egy mozzanat, s talán már társítanánk is, hogy S.O.A.D.-os, Toolos, Mastodonos, […]

Isten Háta Mögött

– Sziasztok! Amarant vagyok a Fémforgácstól, utoljára Miskolcon volt hozzátok szerencsém a Varsó és Stereochrist társaságában az IFI házban (k*rva rég volt mi?) s most nekem jutott a lehetőség, hogy fagassalak titeket. – Jajaja, elég rég volt. Akkoriban Miskolcon még csak 20-an néztek meg minket, de azóta rengeteget fejlődött mind a zenekar, mind a város […]

Isten Háta Mögött – A Kényelmetlen Lemez – 2008

Őszintén szólva nehéz elfogulatanul írnom erről az új albumról még így is, hogy két hétet adtam a kényelmetlenségnek leülepedni. Anno amikor még a Rosenkreutz kémiai menyegzője 2004-ben első lemezként napvilágot látott nem anyira mélyedtem bele, de a Mária dala és a Közelítő-távolító, amik azóta kult számokká nőttek, már akkor megtetszettek. A szokásos hátborzongató kora reggeli […]

Mogwai – The Hawk Is Howling – 2008

Mogwai. És most kicsit elidőzöm gondolatban, mert már legalább három éve annak, hogy birtoklom kiadványaikat, de mindig félre toltam őket pár belehallgatás után, hogy túl lassú, túl unalmas, túl-túl-túl. A mostani lemez váltotta ki belőlem azt, hogy átértékeljem és komolyabban meghallgassam őket. És ebből már lehet gondolni, hogy mennyire jó az új The Hawk Is […]

Lady Picture Show – Down the valley (EP) – 2008

Fémforgácsos kollégáim hívták fel a figyelmem erre az EP-re, mivel sajnos nekem nem sokat mondott a Lady Picture Show neve, viszont az csábító volt, hogy stoneres/sludgeos írányban mozognak, így bevállaltam a lemezismertetőt. És milyen jól tettem! A neten található infókból kiderült, hogy 2002-ben alakultak Nullify néven, majd névváltás, tagcserék és egy nagylemez – ami stílusában […]

Lady Picture Show

A bandaalapítással kapcsolatos infókat megtalálod a www.lpsmusic.hu oldalon. A jelenlegi felállás( 2006-óta) : Bedecs Péter – ének Farkas Ferenc – bőgő Katona Sándor – dob Sánta Péter – gitár – Szeretitek a Stone Temple Pilotsot vagy honnan jött a nevetek? – Igen szeretjük a Stone Temple Pilots-ot , de a névválasztásban nem a zenéjük iránti […]

Minus The Bear – Planet of Ice – 2007

Igazából nem sok szerencsém volt még a Seattle-i indie/rock ötösfogatához, a Minus The Bear-hez, ez eddigi kiadásaik közül a Menos El Oso-t és annak remixelt változatát ismerem, de nem sokat pörögtek a lejátszóban. Háttértörténetileg megemlíteném, hogy amugy három hardcore banda (Botch, Kill Sadie, Sharks Keep Moving) tagjaiból áll a MtB, zeneileg Don Caballero matek-rockjával szokták […]

Bossk – 0.2 EP – 2007

Ha van olyan lemez, amiben már a cd kézbevételekor jön az erő, akkor az angol BOSSK együttesé. 2005-ben alakultak, Kent-ben, az első debüt EP egy évig váratott magára, és segítette őket turnéhoz olyan nagy nevekkel, mint a Cult of Luna, The Ocean, Yndi Halda, Baroness vagy a Capricorns. Szerencsére nem csak hírverés, tényleg baromi zenét […]

Endless River – Fractal Fields EP – 2007

Innye, megint szar helyzetbe kerültem. Mondom ezt azért, mert a Wall Of Sleep lemezt is nagyon vártam, de annyira nem döngölt a földbe, most pedig ugyanez a helyzet az Endless River Fractal Fields-jével is. Lényegében az anyag jó lett, csak nem abban a stílusban, amit a Képtelen Képek demo után vártam volna és emiatt van […]

augusztus 22.,
augusztus 22.,
augusztus 29.,