Szerző: Armand

Six Feet Under – Téma; A bosszú

Május 10-én a Metal Blade Records gondozásában jelenik meg a Six Feet Under legújabb nagylemeze, a Killing For Revenge. A bandafőnök Chris Barnes a következőket árulta el róla:

A Killing For Revenge címet azután választottam, hogy befejeztük a lemez írását, és észrevettem, hogy az összes dalszöveg és történetszál közös témája a bosszú. Legyen az emberi bosszú, esetleg a természet bosszúja, vagy éppen mindkettő a Bestial Savagery című dalban, amely az ember által okozott viharok pusztító útját írja le. Az album címe tökéletesen jellemzi a dalszövegekben rejlő történetek folyamatát.

A 12 vadonatúj, valamint egy Nazaret faldolgozást tartalmazó lemezről elsőként a Know-Nothing Ingrate kapott szöveges videót.

Elég sokat gondolkodtam azon, hogy melyik dal legyen az első, amit a világ elé tárunk. Jacknek is tetszett az ötlet, hogy a Know-Nothing Ingrate legyen az.” – mondta a dallal kapcsolatban Chris Barnes.

Meg akartuk örökíteni egy olyan korábbi Six Feet Under dal agresszivitását, mint az Amputator.” – tette hozzá Jack Owen gitáros. – „A korai Dark Angel vagy a Kreator stílusában írtam a zenéjét, akiknek mindig is király, lendületes dobütemeik voltak. Az összes riff ott volt a fejemben, miközben pár óra alatt megírtam a dobokat. Szövegét tekintve alapvetően az internetes trollokról szól, akik hangot adnak a tanulatlan és szükségtelenül rosszindulatú kritikájuknak bármely művész teljesítményével kapcsolatban. Neked jogod van a saját véleményedhez, és nekem is jogom van az enyémhez!

Six Feet Under – Killing For Revenge

(Metal Blade Records)

1. Know-Nothing Ingrate

2. Accomplice to Evil Deeds

3. Ascension

4. When the Moons Goes Down in Blood

5. Hostility Against Mankind

6. Compulsive

7. Fit of Carnage

8. Neanderthal

9. Judgement Day

10. Bestial Savagery

11. Mass Casualty Murdercide

12. Spoils of War

13. Hair of the Dog (Nazareth cover) (bonus track)

Civerous – Halálos labirintus

Az amerikai death/doom vonalas Civerous a 20 Buck Spin gondozásában adja ki második albumát Maze Envy címmel. A lemez március 22-én fog megjelenni, amiről elsőként az ultra lassú – halálos riffek kohójában született Shrouded In Crystals daluk ismerhető meg.

A Shrouded In Crystals volt az első dal, amit az albumhoz írtunk. Ezzel kezdődik az út a labirintuson keresztül, ami a közepén tornyosuló, elsöprő megszállottság felé tartva. A gondolkodásunk némileg változott debütáló lemezünk, a Decrepit Flesh Relic elkészülte óta, ebből adódóan a dalok szerkezete is másmilyen lett. Szerettük volna megmutatni a zenekaron belüli technikai fejlődésünket, ugyanakkor hűek akartunk maradni a death-doom alapjainkhoz is.

Civerous – Maze Envy

(20 Buck Spin)

1. The Azure Eye

2. Shrouded in Crystals

3. Endless Symmetry

4. Labyrinth Charm

5. Leviatation Tomb

6. Maze Envy

7. Geryon (The Plummet)

Acid Mammoth – Monolitikus riffek 666%-os vibrálással

Negyedik albumának kiadására készül az Acid Mammoth. A görög stoner/doomer csapat április 5-én, a Heavy Psych Sounds gondozásában adja ki Supersonic Megafauna Collision címet viselő albumát, amire hat monolitukus – durva riffésű, boszorkányos vokálokkal, lüktető basszusokkal és a robbanásszerű dob-témák felvértezett dal kerül fel, melyek „garantáltan leviszik a fejeteket! Összességében ez egy gonosz hangvételű és bombasztikus album, 666%-os vibrálással!„. Újabb kedvcsinálójukként máris itt van a címében is sokatmondó Atomic Shaman című daluk.

The Last of Lucy – Egy gonoszabb albummal jönnek

Az amerikai tech-death mániás, 300 bpm őrült banda, a The Last of Lucy május 17-én adja ki új albumát Godform címmel. Elmondásuk szerint ez a lemezük a két évvel ezelőtti Moksha-hoz képest „intenzívebb, változatosabb, kiegyensúlyozottabb, de ugyanolyan gonoszabb” lesz. A Transcending Obscurity Records kiadásában megjelenő 10 számos lemezről Shedim Seance és Twin Flame dalaikkal lehet megismerkedni.

Tomb Portal – Lemezelőzetes

Hamarosan első lemezét adja ki a Bone Chapel Collective részeként megismert hazai titokzatos black/death okkultista Tomb Portal. A csapat Enthanatogen című debüt-albuma a Morbid Chapel Records zászlaja alatt fog megjelenni. Dalaik központi témáiban az okkultizmus, a halálimádat, a káosz és kozmikus – horrorszerű látomásaik állnak. Az alábbiakban Lithoid Fetus Ritual daluk promója hallgatható meg.

Saltpig – Rituálisan sózott disznó

Az amerikai okkult stoner/doom/psych-rocker Saltpig május 31-én a Heavy Psych Sounds kiadásában adja ki első nagylemezét. A szinte a semmiből felbukkanó duó felállású zenekart Fabio Alessandrini (Annihilator) dobos és Mitch Davis énekes-gitáros alkotja. Zajos, néhol disszonáns, monoton, rituális jellegű zenéjükben nyakig merülnek az okkultizmus témáiban, ahogyan azt az alábbiakban Burn The Witch daluk videója is mutatja.

Loka – Hangokkal okozott testi borzalom

A finn drone/industrial/sludge-noise trió, a Loka április 29-én adja ki szónikus zajok és mély morajú riffek által megírt Kuningas Raivolle című debütáló albumát.

Olyan zenekart akartunk létrehozni, amely a könyörtelen gépi hangzást ötvözi a sludge és a doom műfajokkal, Zenénkben szerettük volna kifejezni az ember által okozott természeti károkat, valamint az ebből fakadó és emiatt érzett egzisztenciális reménytelenséget. Az emberi lét állandó belső konfliktusait nehéznek érezhetjük, amikor körülöttünk minden haldoklik. Bizonyos értelemben a zenénk egyfajta testi borzalom is, hiszen a hangok okozta nyomást szorításként érezhetjük a mellkasunkban.

A hét dalos lemez első videójaként a Jumalpää klipje nézhető meg, amit Adán Mendoza rendezet és képileg a bizarr test-horrorból és a japán VHS cyberpunkból merít.

Whores. – Sicko – új lemezelőzetes dal

Április 12-én jelenik meg a zajos sludge rocker, a Whores. új nagylemeze. WAR című lemezük közel hét év után fog megjelenni a The Ghost Is Clear Records gondozásában, amiről újabb előzetesükként Sicko című dalukat osztották meg.

Wheel – Empire – új videó

Charismatic Leaders címmel május 3-án fog megjelenni a finn prog-metalos Wheel harmadik nagylemeze. Az InsideOutMusic kiadásában megjelenő lemezre hét vadonatúj, izgalmas tétel kerül majd fel, melyeknek első kedvcsinálójaként Empire című daluk hivatalos videóját nézhetitek meg.

Ez valószínűleg a legmetalosabb dal, amit valaha írtam.” – mondta az énekes/gitáros James Lascelles. „A szövegét tekintve a médiabirodalmakról szól, és arról, hogy ezek milyen hatással vannak a szélesebb társadalomra. Mindannyiunkat befolyásolnak valamilyen mértékben, még ha ezt inkább nem is szeretnénk beismerni. Az árnyalatnyi különbségeket tartalmazó kérdéseket binárisan mutatják be, az ellentétes nézeteket pedig karikatúrává változtatják, egy olyan céltáblává, amin dühönghetünk. Holott ezek a legtöbbször nem is léteznek! Ez semmiképpen sem egy új jelenség, de úgy tűnik, hogy a média, az internet és a populista politika modern világa felerősítette. Ahogy a dal hangulatából is kiderül, mindez mérhetetlenül felhúzott engem, és katartikus élmény volt levezetni.”

A Wheel „Europe Tour 2024” keretében december 5-én, az Analog Music Hall-ban lép fel.

Supreme Unbeing – Egy újkori űrverseny

A Zac Red vezette svéd progresszív heavy/power metal vonalas maszkos kollektíva, a Supreme Unbeing nemrégiben mutatta be a Babylon Zoo nagy slágerének, a Spaceman feldolgozását. A dal megjelentetésével egy időben a zenekar egy nagyratörő kihívással áll elő Elon Musk, Jeff Bezos és Richard Branson számára. Egy kihívás a vállalkozóknak, hogy ajándékozzák meg a zenekart egy űrturisztikai misszióval, ha az új kislemez eléri a csillagászati egymilliárd streames határt. Ha ez összejönne, a Supreme Unbeing lenne az első zenekar, amelyik az űrben játszik.

És ez még nem minden! A Supreme Unbeing rajongói is beszállhatnak az akcióba! Ha te is részt szeretnél venni a kihívásban, akkor kattints a www.spacemanchallenge.com oldalra és indulhat is a nyereményjáték, amit az egymilliárd streamelés elérését követően tartanak meg. A zenekar vállalja, hogy állja a nyertes űrutazását a dal által generált streaming bevételekből.

A Spaceman kislemez megjelenésekor nem lehet figyelmen kívül hagynunk a felettünk zajló kozmikus balettet. Ez az újkori űrverseny, amelyet olyan óriások, mint Musk, Bezos és Branson rendeznek, nem csupán egy ugrást jelent a csillagok felé.” – mondta a frontember Zac Red. „Sokkal inkább tűnik egy kiszámított menekülési tervnek – egy titkos játék nyitányának, amelynek tétje nagyobb, mint amit fel tudnánk fogni. Vajon csak szemlélői vagyunk egy láthatatlan erők által irányított intergalaktikus narratívának? Egy rejtett tervekkel és titkos alkukkal teli történetnek? Ebben a kozmikus sakkjátszmában az a legfontosabb, hogy elválasszuk a talpnyalókat a főnököktől. Az űr vákuumában a suttogások nem visszhangoznak, hanem rezonálnak.