Szerző: Armand

Cydemind – violin prog-metal


A kanadai Cydemind violin prog-metal elnevezésével mondhatni egy egészen egyedi stílust alkotott meg. Zenéjükben az instrumentális progresszív metal zene technikáit ötvözi művészi hegedűjátékkal, aminek elsődleges funkciója az énektémák helyettesítése.

Oliver Allard hegedűművész a projeket zenéjéről így nyilatkozott: „Tulajdonképpen metal zenén nőttem fel, de közben klasszikus zenét tanultam. Mindig is arról álmodtam, hogy egybeolvasztom ezt a két műfaj, habár eleinte sokan kételkedtek ennek sikerességében. A Cydemind azonban az élő bizonyítéka annak, hogy remekül működik a dolog.”

Annak ellenére, hogy alapvetően metalbanda vagyunk, a klasszikus zene is fontos része identitásunknak. Már a projekt kezdetekor nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a lehető „legakusztikusabb” megoldásokkal szeretnénk elkészíteni lemezeinket.” – tette hozzá Camille Delage, aki klasszikus zongora szakon végzett a montreali CEGEP St-Laurent egyetemen.

A projekt hamarosan megjelenő, hat kompozícióból áll Erosion című albumának előzetesekét most a What Remains tételét láthatjátok.
 


Amken – albumpremier



Theater of the Absurd címmel jelent meg görög thrash metalos Amken első albuma. Az albumról most a D.A.P. daluk audio videóját láthatjátok, illetve az egész albumot alább meg is hallgathatjátok.
 


<a href=”http://amken.bandcamp.com/album/theater-of-the-absurd”>Theater of the Absurd by AMKEN</a>

Vallenfyre – Kill All Your Masters – klippremier


A Paradise Lost gitárosa, Gregor Mackintosh által vezetett doom/death metalos Vallenfyre június 2-án Fear Those Who Fear Him címmel adja ki harmadik nagylemezét. Az új album első előzeteseként a Kill All Your Masters daluk videóját nézhetitek meg.


A legtöbb banda az első két-három albummal határozza meg a hangzását, ahogy technikai szempontból egyre jobbak és kifinomultabbak lesznek. – mondja Greg. A Vallenfyre ezzel csaknem teljesen ellentétes utat járt be. Egyszerűbbre vettük a dolgokat a hagyományos fejlődés helyett, rohadó zajcsomók alá préseltük a dallamok javát. Az a Fragile King lemeztől át a Splinters albumon egészen a mostani Fear Those Who Fear Him anyagig egyre vadabbak, nyersebbek lettünk, egyre kevesebb kompromisszummal.
 

Vallenfyre – Fear Those Who Fear Him
(Century Media)

1.Born To Decay
2.Messiah
3.Degeneration
4.An Apathetic Grave
5.Nihilist
6.Amongst The Filth
7.The Merciless Tide
8.Dead World Breathes
9.Soldier Of Christ
10.Cursed From The Womb
11.Kill All Your Masters
12.Temple Of Rats

 

Obey The Brave – az eddigi legváltozatosabb lemezük



Mad Season
címmel június 2-án jelenik meg a kanadai Despised Icon dobosa, majd énekesként megismert Alex Erian vezette metalcore-os banda, az Obey The Brave harmadik albuma. A lemez a csapat eddigi legváltozatosabb anyagának ígérik, amelyről első előzetesként máris itt van On Our Own daluk videója.
 


FUOCO FATUO – öngyilkos lelkiállapot

Backwater címmel adta ki közel 70 perces új opusz albumát az olasz atmoszférikus funeral doom metalos FUOCO FATUO zenekar.
Az új album négy darab fojtogatóan nyomasztó funeral doom opuszt tartalmaz, amiben a felejtés táplálkozik a fekete űrrel. A dalok egytől-egyig, egy önelemző, gyászos utazásra visznek a pusztulás, a növekvő harag és az öngyilkos lelkiállapot ismeretlen tengerén.
 

Backwater by FUOCO FATUO

Wolfbrigade – Warsaw Speedwolf – dalelőzetes


Április 28-án érkezik a svéd power hardcore/punk metal legenda a Wolfbrigade új albuma. A Run With The Hunted címet viselő lemez a Southern Lord Records gondozásában fog megjelenni és első előzetesként a Warsaw Speedwolf daluk hallgatható meg róla.


A WolfbrigadeWarsaw Speedwolf dala felkerült Southern Lord tavaszi válogatás-kollekciójára is, amit az alábbiakban érhettek el.
 <a href=”http://southernlordspringsampler2017.bandcamp.com/album/southern-lord-spring-2017-compilation-proceeds-to-benefit-the-aclu-never-give-up-the-struggle-never-give-up-the-fight-name-your-own-price”>Southern Lord Spring 2017 compilation. Proceeds to benefit the ACLU. Never give up the struggle. Never give up the fight. Name your own price. by Southern Lord Spring Sampler 2017</a>

Vintersorg – jön a Till Fjälls folytatása

A Borknagar frontembere, Andreas Hedlund vezette svéd folk metal banda, a Vintersorg elkészítette 1998-as Till Fjälls albumának második részét. A folytatás a Napalm Records kiadványaként június 30-án, Till Fjälls del II címmel fog megjelenni dupla CD-n és dupla bakeliten.

Andreas Hedlund váratlan lépést tett, és még véletlenül sem azt a lapot dobta, amire mindenki számított volna. Megírta ugyanis a banda legendás 1998-as albumának, a Till Fjälls folytatását. Mint azt tudjuk, ez a black/folk metal történelem egyik legfontosabb kiadványa.”


„És hogy mire számíthatunk akkor a Till Fjälls del II esetében? Semmiféle tudományos dalszövegi koncepció, semmi progresszív trükközés! Egyszerűen csak szívélyes visszatérés a hóval borított hegyek, a színtiszta, a természet által inspirált miszticizmus, az északi folklór témájához, és persze a valódi, lebilincselően epikus black metal műfajához. A Vintersorg tehát nyers és dallamos hangképek révén olvasztja eggyé a ’90-es évek extrém folk metal zenéjének pikáns elemeit a modernkori hangtechnikai vívmányaival.
” – áll a Napalm Records közleményében.

Hamarosan jönnek a további részletek, addig pedig itt a legendás 1998-as album.

 

DEATHRITE – új videó



Into The Ever Black
címmel mutatta be Where Evil Arises címmel ellátott új, 7 inch-es vinyl lemezének hivatalos single videóját a német death metalos DEATHRITE.

A lemez 500 darabszámos limitált példányszámban jelent meg a ProstheticRecords kiadásában, 100 darabos fekete és 400 darabos zöld vinyl kiszerelésben, amelyből már a megjelenés napján, április 7-én az össze fekete változat elfogyott.
 



Electric Moon – acid vibrálás


A német pszichedelikus acid rock trió, az Electric Moon április 7-án adta ki új, 4 dalos, közel 45 perces játékidejű Stardust Rituals címmel ellátott albumát. Az albumról a delejesen vibrálós, kozmikus sugárzású The Loop dalukat hallgathatjátok meg.
 
http://www.youtube.com/watch?v=0zlT_KBoK8w&


Hexvessel Hexvessel
április 24.