Szerző: Armand

Extensive Slaughter – Drog-rehabból hardcore-punk banda

A kanadai Extensive Slaughter egy meglehetősen friss hardcore-punk, d-beat banda, akinek tagjai egy drog-rehab során találkoztak egymással. A gitáros/énekes Brennain erre így emlékszik vissza:

Dobosunkkal, Sammel egy rehabon találkoztam, ahova mind a ketten túladagolás miatt kerültünk. Amikor megláttam, hogy egy ismeretlen gyerek Axegrinder pólót visel, úgy döntöttem, hogy elkezdek vele beszélgetni. Dumáltunk és megbeszéltük, hogy összejövünk, hogy játsszunk egy d-beat-et, és volt néhány szórványos dzsem, amelyekből később megszülettek az dalaink. Ian (basszus) és én korábban már egy másik bandában játszottunk együtt, és felajánlotta, hogy első fellépéseinkhez segít beállítani a basszusgitárt… Ő azóta is velünk van.”

A formáció október 4-én, a Heon Taste Records révén hozza ki első lemezét More Than A Nightmare címmel, amiről két daluk máris meghallgatható.

Quiet Man – The Starving Lesson (2023)

A Quiet Man egy viszonylag újnak mondható drone / noise / post-doom / sludge formáció, vagy inkább szörnyeteg Philadelphiából, akik zord, sötét, zajos textúráikat egy sűrű, iszapos légkörben tálalják elénk. A zenekar korábban God Root (2015-202) néven működött, ahol is hasonlóan nyomasztó légköri körülmények között osztották meg három EP-jük posztapokaliptikus látomásait. Ezen látomásaikat folytatják Quiet […]

Tovább »

Krieg – Lerázva minden trendet

A kultikus US-black metal horda, a Krieg október 13-án adja ki új nagylemezét Ruiner címmel. A lemez 2014-es Transient utódja lesz, amiről N. Jameson énekes a következőket árulta el:

Tizenhat évesen pontosan ilyen black metalt akartam hallani, és végre, huszonnyolc évvel később megszületett. A lemezzel a kilencvenes évek másod-hullámos, északi black metal bandái előtt hajtunk fejet. Igaz mostanra félreraktam a szabálykönyvet, és nem törődöm vele, mit várnak el tőlünk bizonyos “trend” körök.

Ezen tényének bizonyításául itt van második előzetesük, a No Gardens Grow daluk hivatalos videója.

Wizards Of Wiznan – Megfeketedett mocsár

A svájci származású blackened sludge Wizards Of Wiznan felfedte hamarosan megjelenő új albumának részleteit. No Light Has No Shadow című lemezük szeptember 29-én jelenik az Argonauta Records kiadásában, rajta öt megfeketedett, fojtogatóan iszapos, brutálisan intenzív hangzású dallal, melyeknek témái az embergyűlöletről, veszteségről, betegségekről és halálról szólnak. Előzetesükként La Sorcière du Végenand szöveges videóját ismerhetitek meg.

Wizards Of Wiznan – No Light Has No Shadow

(Argonauta Records)

1. Seeds of Light

2. Absolute Void

3. Feed the Fire

4, La Sorciere du Vegenand

5. Reign

Tumanduumband – Szentségtelen riffek

A Cursed Monk Records jóvoltából október 27-én jelenik meg a sátáni heavy doom duó, a Tumanduumband debütáló Throne of Grief című albuma. A nem mindennapi formáció az Egyesült Királyság-beli West Midland legsötétebb mélységeiből érkezett, és 2018-as megalakulásuk óta fejlesztik Duum kultuszukat. Lemezük kedvcsinálójaként címadó daluk szentségtelen riffeit élvezhetitek.

My Lament – Érzelmek viharában

A belga death/doom metal banda, a My Lament szeptember 22-én, pénteken adja ki The Season Come Undone című albumát az  Ardua Music gondozásában. A több mint 20 éve működő zenekar 14 év után hozza ki második soralbumát, amire nyolc új, egyedülálló énekharmóniákkal, szárnyaló felvezetésekkel és dübörgő ritmusszekcióval megkomponált borongós hangulatú dal került fel, melyek méltán emelik a műfaj örökségét.

Többet akartunk, mint egy erőteljes hangzású produkciót, többet, mint lenyűgöző riffek és gyilkos szólók gyűjteményét. Dalokat akartunk alkotni. Dalok, melyek emlékezetesek, felismerhetőek és egyben megkülönböztethető. Dalok, amelyek a vállánál megragadva visznek el egy csendes helyre, és bánatos vallomások forró záporát súgják a füledbe.” – mondta Steph Sarlet basszusgitáros, a zenekar alapítója.

 A lemezről Steph további tolmácsolásában Like Fallen Rain és November című dalaikkal lehet megismerkedni.

A Like Fallen Rain elmélkedései személyesek, nyers érzelmek folyamatok, és nem egy kedves naplóbeli emlék pillanatairól szól.. Ehelyett egy olyan dal, ami a lehetetlen vágy kulcsát szinte elviselhetetlenül tiszta absztrakcióvá emeli.

Nehéz pontosan meghatározni, hogy miről is szól a November. De ha valaha is sétáltál céltalanul órákon át a szakadó esőben, bőrig ázva, és közben azt képzelted, hogy te is eggyé válsz a lefelé ömlő víztömegben, az utcán képződő bugyborékoló tócsákba, lefolysz a csatornalefolyókba és ki tudja milyen távoli sötétségbe érsz, amíg szinte semmi nem marad, akkor ez a dal neked szól, barátom.”

Autarkh – Egy rendhagyó megnyilvánulás az emberi tapasztalatokról

November 2-án érkezik a disszonáns hangulatú extrém metalt játszó holland Autarkh második lemeze, az Emergent. A Season of Mist kiadásában megjelenő lemezről Strife daluk videójával ismerkedhettek meg, ami által a banda önmagába néz a béke érzése felé, miközben belső démonaikkal küzd. Ez az érzés egész lemezük atmoszféréját átjárja, amiről Michel Nienhuis énekes/gitáros így beszélt:

„Az örök nyármár nem is olyan távoli.”

A Strife megmutatja, hogy az Emergent-en más irány felé vezet az utunk. Míg 2021-es debütáló lemezük, a Form In Motion-t a sűrűség és intenzitás jellemezte, ezek helyett most a sajátos atmoszférákat hangsúlyozzuk. Az Emergent egy utazás a fényen és a sötétségen át a meditatív létállapotok felfedezésébe. Egy kísérlet a melankólia légkörének és a nyomasztó atmoszféráinak a legyőzése.  Ez egy rendhagyó kijelentés, megnyilvánulás az emberi tapasztalatokról.”

Frozen Wreath – Megjelent a második lemezük

Mea Culpa címmel jelent meg a hazai atmoszférikus black metal vonalas Frozen Wreath duó második lemeze. A projektet Szele Zoltán multi-instrumentalista (De Profundis) és Neubauer Roland énekes (WitcheR) hívta életre 2020-ban. Új lemezük a szeptember 13-án a Filosofem Records kiadásában került napvilágra.

GridLink – Coronet Juniper (2023)

2014-es Longhena albuma óta nem igazán lehetett hallani az amerikai-japán felállású grindcore őrült GridLink-ről. A zenekar soraiban olyan neveket találunk, mint a japán grindcore guru Takafumi Matsubara (Mortalized, Retortion Terror, Congenital Hell, Formaless Master) gitáros, az amerikai haláltorok Jon Chang (No One Knows What the Dead Think, ex-Discordance Axix) énekes, akik a szintén amerikai Bryan […]

Tovább »

Varg – A hagyományok mély gyökereiből

A német Varg 18 éves fennállása nem csak hazájában, hanem nemzetközi színtéren is az egyik vezető pagan metal zenekarrá nőtte ki magát. Dicsőséges útjukat az október 13-án, Ewige Wacht címmel, a Napalm Records gondozásában megjelenő nyolcadik stúdiólemezükkel folytatják, amiről máris itt vannak az Immer Treu, valamint a frissen megjelent Eisenseite dalaik hivatalos videói.

Ewige Wacht albumunkkal egy újabb csodálatos utazás tehetünk az északi mitológián keresztül. Dalaink régi történeteket és őseink lángjának védelmét, annak megőrzését mesélik el. A hagyományok és az olyan értékek, mint a család, a lelkierő és a vágy, mint egy közös szál, amely az egész lemezt átszeli. A kompromisszumok nélküli keménység epikus és kitartó dallamokkal találkozik. Hiteles, nyers, mégis erősebb, mint valaha. Ez az album átfogja szúrni rajongóink szívét, mert gyökerei mélyen a miénktől származnak.

Varg Ewige – Ewige Wacht

(Napalm Records)

1.    Immer Treu

2.    Schildmaid

3.    Weltenfeind

4.    Fylgja

5.    Tyr

6.    Járnsíðasleið

7.    Eisenseite

8.    Hammer

9.    Morgenrot

10.  Siegreiches Heer

11.  Ewige Wacht

Eat Thrash Tour 2023 Eat Thrash Tour 2023
szeptember 22.
She Wants Revenge She Wants Revenge
szeptember 24.