Szerző: EBazSA

Stoned Jesus – Új videoklip


1.Here Come The Robots
2.Wound
3.Rituals Of The Sun
4.YFS
5.Silkworm Confessions
6.Black Church

  A kijevi, pszichedelikus doomban és stonerben utazó Stoned Jesus idén jelentette meg harmadik, Harvest című stúdióalbumát, a Moon Recods gondozásában. A korong hat tételt tartalmaz, és már kint van az első hivatalos videoklip is, mely a Silkworm Confessions című dalhoz készült. A videót Victor Priduvalov rendezte, aki már több alkalommal is együttdolgozott a zenekarral. A klip, csak úgy mint maga a zene az emberi természet mélységeit hivatott bemutatni, a zenekar és a rendező szerint.




Windhand – Újra stúdióban

 
 
A virginiai Richmondban tanyázó, pszichedelikus doomban lebegő Windhand zenekar bejelentette, hogy ismét stúdióba vonul a legendás Jack Endino producerrel, aki már dolgozott együtt a Nirvana a Soundgarden valamint a High On Fire zenekarokkal. A felvételek a seattlei Soundhouse Recording műhelyében készülnek és ez lesz a zenekar harmadik stúdióalbuma. Az anyag kilnec dalt fog tartalmazni és valamikor ősszel jelenik meg a Relapse Records gondozásában. Egyenlőre még nincs címe a korongnak, de már néhány dalcím napvilágot látott melyek a következők: Two Urns; Hyperion; Kingfisher
Ha esetleg lemaradtatok volna, akkor pedig nézzétek meg a Windhand zenekar tavaly augusztusban megjelent videoklipjét, mely az Orchard című dalukhoz készült!


 

Ufomammut – Még egy dal


 
Az Ufomammut hamarosan, egészen pontosan március 30-án, jelenteti meg legújabb, Ectate című nagylemezét. A megjelenés a Neurot Recordings égisze alatt teljesül majd be. Az LP hat dalt tartalmaz, ami a zenekartól megszokott pszichedelikus doom monumentumokat hozza majd javarészt.
Korábban ITT már meghallgathattuk az első, Temple című számot, aminek sikerült néhány újabb barázdát szántani az agytekervényeim közé. Most pedig egy lényegesen rövidebb, de nem kevésbé energikus dal, a Plouton kerül terítékre, amit ITT hallgathattok meg.
A zenekar rögzítette a stúdiózás körülményeit is, amit részenként szorgalmasan közre is adnak. Eddig öt videó látott napvilágot, amiket alább nézhettek meg. 

_ELVALASZTO_ 
 










Faith No More – Superhero

A Faith No More nem kis meglepetést okozott a rajongóknak azzal, hogy tizennyolc év hallgatás után új lemez kiadását jelentették be. Az érkező album Sol Invictus címmel érkezik majd május 19-én a Reclamation Records gondozásában és összesen tíz dalt fog tartalmazni.
Most a zenekar elérhetővé tett egy új dalt mely a Superhero névre keresztelt, második szerzemény az albumról. Érdekesség, hogy az új téma a marvel.com hasábjain debütált, ahol már eddig is több szuperhős megszületett, Bill Gould basszusgitáros pedig elismerte, hogy Marvel képregényeken nőtt fel.


 

Acid King – Új dal

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a San franciscoi Acid King tíz év után új albummal jelentkezik. A lemez április 14-én fog megjelenni és a  Middle of Nowhere, Center of Everywhere címet viseli. Legnagyobb örömömre a trió most közkézre adta az első számot az érkező lemezről, mely a Red River nevet kapta.
 

Old Man Gloom – Hivatalos videoklip

A sludge és post-hardcore színtér egyik legegyedibb formációja, az Old Man Gloom nemrég új videoklippel jelentkezett. A videó a tavaly novemberben megjelent  The Ape Of God címet viselő lemez egyik dalához, pontosabban a The Lash-hoz készült. Szerkesztette és rendezte Andrew Cox.
 


Steve Von Till – Most már hivatalos


 
Pár hete beszámoltunk arról, hogy Steve Von Till körül felreppentek olyan hírek, mi szerint a mester a negyedik szólóalbumának kiadásán munkálkodik. Azóta a hírt maga Steve Von Till is megerősítette és úgy látszik, hogy májusban már meg is jelenik a lemez a Neurot Recordings gondozásában. Az anyag ‘A Life Unto Itself’ címmel érkezik és szuggesztív, sötét pszichedeliával kísértő balladákra számíthatunk, mely hűen tükrözi majd az alkotó lelki világát.

Faith No More – Újabb dal élőben

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Faith No More tizennyolc év után új lemezzel jelentkezik, mely május 19-én fog megjelenni a Reclamation Records gondozásában.
A zenekar a napokban egy tokiói koncerten még eddig soha nem játszott dalt adott elő, mely a hivatalos dalsorrend alapján a Cone of Shame című szerzemény az idén érkező Sol Invictus névre keresztelt lemezről.

Sol Invictus:

1.Sol Invictus
2.Superhero
3.Sunny Side Up
4.Separation Anxiety
5.Cone of Shame
6.Rise of the Fall
7.Black Friday
8.Motherfucker
9.Matador
10.From the Dead

 


Relapse Records – Jubileumi válogatás

Már megszokhattuk, hogy a Relapse Records időnként gondol egyet és a legnagyobb örömünkre ingyenesen letölthető tartalmakat tesz közé. Legutóbb tavaly októberben kaptunk egy hibátlan válogatást a 2014-es Relapse-os megjelenésekből.
Most a jubileumi fennállás alkalmából 25 Years of Contamination címmel egy újabb izgalmas gyűjtemény birtokosai lehetünk. Egészen pontosan 183 dal, közel 13 órában segít megemlékezni a negyedszázados Relapse történelemről, melyben minden stílus szerelmese megtalálja a számítását. Fogyasszátok!
  <a href=”http://relapsesampler.bandcamp.com/album/relapse-records-25-years-of-contamination”>Relapse Records: 25 Years of Contamination by Various Artists</a>

Pallbearer – Új dal

A tavaly nyáron második nagylemezével jelentkező arkansasi Pallbearer zenekar most Fear and Fury címmel új dalt adott közre, mely a zenekar őszi turnéja alatt került rögzítésre. A dal a Decibel Magazin gondozásában kerül majd kiadásra, méghozzá a magazin Flexi Disc néven futó, gyűjthető sorozatának  áprilisi megjelenésekor.


 
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.