Szerző: EBazSA

Lord Dying – Két új dal a közelgő albumról

A portlandi sludge/doom metál közösség igen terebélyes, és mondhatni, hogy jelenleg aranykorát éli. Rengeteg olyan zenekar került már ki ebből a körből, akik széles közönség előtt ismertté váltak, és ezidáig töretlen népszerűségnek örvendenek. Az érintett zenekaroktól is sokszor lehet hallani, hogy nagyon jó a kapcsolat közöttük és nagyon sok dologban segítik egymást.
 

 
A Lord Dying is ebből a közösségből nőtte ki magát, és igen hangulatos zenét sikerül szállítaniuk a tonnás riffek kedvelőinek. A zenekar már 2013-ban közölt egy stúdióalbumot, mely a Relapse Records gondozásában jelent meg, ‘Summon The Faithless‘ címmel és nyolc dalt tartalmazott.
Nem kell sokat várnunk már az új stúdióalbum érkezésére sem, mert 2015 januárjában megörvendeztetnek minket a következő Lord Dying féle durvulattal. Az új lemezt ‘Poisoned Altars‘ névre keresztelték és szintén a Relapse Recordson keresztül lát majd napvilágot. Az anyagot a portlandi Audiosiege Studiosban rögzítették Joel Grind vezényletével. Az érkező albumról már két dal meg is hallgatható melyek a ‘A Wound Outside Of Time‘ és az ‘An Open Sore‘ címet viselik. Utóbbi különlegessége, hogy a Red Fangból ismert Aaron Beam is közreműködik benne,  ITT hallgatható meg.

 

The Shrine – Új videoklip

A los angelesi őrült, stoner trió, a The Shrine a napokban jelentette meg a legújabb videoklipjét, az idén tavasszal megjelent ‘Bless Off’ című albumuk ‘Tripping Corpse’ dalához. Az album egyébként a Tee Pee Records gondozásában jelent meg, és tizenegy szerzeményt tartalmaz a srácoktól.


 

High On Fire – Új Album körvonalazódik


 
A californiai stoner/metal stílust képviselő High On Fire jövő év elején a massachusettsi Salemben vonul stúdióba, hogy rögzítsék a következő albumukat. Jelenleg az albumnak még nincs címe, de a zenekar szerint 2015 közepén már egészen biztosan hallhatóak lesznek az új dalok. Az idei év korábbi részében már többször összeültek a srácok, hogy megírják az új szerzeményeket.
Des Kensel dobos így nyilatkozott a hír kapcsán:„Mindenki azt kérdezi tőlünk, hogy milyen lesz az új album. Én csak annyit szoktam mondani, hogy tolj be egy kis meszkalint, és hallgasd meg a Black SabbathMaster Of Reality album B oldalát visszafelé, 78 RPM sebességgel! Így már lesz róla elképzelésed!”
Az új albumot Kurt Ballou producerrel a GodCity Studiosban rögzítik majd.

Brothers Of The Sonic Cloth – Végre Album!


 
Érdekes hírek láttak napvilágot a Neurot Recordings házatáján. A legendás seattlei művész Tad Doyle (TAD, Hog Molly – ének, gitár) legütősebb felállásának, a Brothers Of The Sonic Cloth triónak jelenik meg nagylemeze, jövő év február 17-én, természetesen az említett kiadónál. A stoner/doom/noise stílusban alkotó zenekar eddig csak két alkalommal vonult stúdióba, méghozzá egy split anyag kapcsán és egy teljesen saját demo elkészítésekor, még 2009-ben. Akkoriban több válogatásra is felkerült az anyag, de azóta nem készült új felvétel és csak néhány koncertet adtak, persze azt is szigorúan a tengerentúlon. A zenekart Tad Doyle – ének/gitár, Peggy Doyle – basszusgitáros és Dave French – dobos alkotja, és a megjelenés kapcsán egy két és fél perces promó videót valamint a számlistát is megtekinthetjük. A felvételek Tad Doyle saját Witch Ape nevű stúdiójában készültek és a munkálatokat maga Billy Anderson felügyelte, aki többek között a Yob, High on Fire és Sleep zenekarokkal is együttdolgozott már. A hírek szerint a kiadvány CD-verzióján két bónusz dal is hallható lesz majd.

1. Lava
2.Empires Of Dust
3.Unnamed
4.La Mano Poderosa
5.I Am
6.The Immutable Path
7.Outro




Torche – Új Album


 
A floridai, iszap-stoner négyes fogat Torche új albumuk megjelenését harangozta be, melyet ‘Restarter‘ címre kereszteltek. A friss anyag jövő év február 24-én lát majd napvilágot a Relapse Records gondozásában, de már decemberben előrendelhető lesz a tíz számot tartalmazó stúdióalbum CD, LP, deluxe 2xLP, kazetta és digitális formában is, a deluxe kiadásra pedig még két bónusz dal is felkerül majd. Az új album beharangozásának apropóján pedig közkézre adták a teljes számlistát, a borítót, sőt még a nyitó dalból, az ‘Annihilation Affair‘ -ből is kapunk egy félperces ízelítőt. A lemez egyébként a zenekar saját stúdiójában készült és Kurt Ballou (Converge gitáros) végezte az utolsó simításokat a keverési munkálatoknál.

1.Annihilation Affair
2.Bishop In Arms
3.Minions
4.Loose Men
5.Undone
6.Blasted
7.No Servants
8.Believe It
9.Barrier Hammer
10.Restarter
11. Harmonslaught (Deluxe Edition)
12. Rock ‘N’ Roll Mantasy (Deluxe Edition)




 

Lord Mantis – Új videó

A chicagoi, leginkább sludge/doom/noise vonalon mozgó Lord Mantis új klippel jelentkezett, mely az idén megjelent ‘Dead Mask‘ címet viselő harmadik nagylemezük, ‘Possession Prayer‘ című dalához készült. A videó a Profund Lore Records és a New Density gondozásában látott napvilágot.
A Lord Mantis az emberi természet legsötétebb oldalát, és annak meztelen valóságát dolgozza fel. Ehhez a gonosz tematikához hű marad a most elkészült videoklip is, amiben kegyetlen és bizarr látványvilág tárul a néző elé. Sötét, ördögi és nyugtalanító. Pont olyan mint amilyennek lennie kell!

http://www.youtube.com/watch?v=BvCopkWM8E8&


Grand Magus – Videó premier

A svéd doom mester Grand Magus új videoklippel jelentkezik a ‘Steel Versus Steel’ című dalhoz! A dal a legutóbbi stúdióalbumukon jelent meg először, ami a ‘Triumph and Power’ címet viseli, és idén január 31-én látott napvilágot a Nuclear Blast égisze alatt.



Napalm Death – Nyilvános borító és tracklista

Már többször beszámoltunk róla, hogy a grindcore stílus egyik alapító zenekara, az angol Napalm Death új stúdió album kiadására készül jövő év elején. Nemrégiben egy új dalt is meghallgathattunk már az érkező albumról, a napokban pedig közkézre került a hivatalos borító és a teljes számlista is. Az Apex Predator – Easy Meat címet viselő kiadvány a zenekar tizenötödik nagylemeze, és a hivatalos európai megjelenés január 15-én lesz.
Íme, a borító és a számlista!
 

 
1.  Apex Predator – Easy Meat
2. Smash A Single Digit
3. Metaphorically Screw You
4. How The Years Condemn
5. Stubborn Stains
6. Timeless Flogging
7. Dear Slum Landlord…
8. Cesspits
9. Bloodless Coup
10. Beyond The Pale
11. Stunt Your Growth
12. Hierarchies
13. One-Eyed
14. Adversarial / Copulating Snakes …

 

Decapitated – Instinct, új videó!

 A lengyelországi Decapitated death metal zenekar új videoklippel szeretne kedveskedni, mely a szeptemberben megjelent hatodik, Blood Mantra címet viselő nagylemezük, Instinct dalához készült.
 Az albumot egyébként a lengyelországi Bialystokban, a Hertz Stúdióban rögzítették, a producerek pedig Wojtek és Slawek Wiesawski voltak. A borítót Lukasz Jaszak művész készítette. A zenekar nagyon meg van elégedve az új albummal, úgy érzik, hogy most sokkal mélyebbek és erősebbek lettek a riffek mint valaha. Januárban csatlakozott a zenekarhoz Michal Lysejko dobos, aki elmondta, hogy a különböző tempókkal való játék valamint a death metál és a grindcore keveredése teszi súlyossá az albumot.


 

Relapse Records – Ingyen zene!

A Relapse Records bemutatja a legszigorúbb válogatást összegezve az eddigi 2014-es Relapse-os megjelenéseket és mindezek mellett ízelítőt ad egy jövő évi anyagból is! A kiadó sokak nagy örömére mindezt ingyen teszi, így a dalokat bárki letöltheti! A válogatás igen változatos a metálon belül mindenki megtalálhatja a saját kedvenceit a huszonhat dal között. A teljesség igénye nélkül az Obituary, Indian, Culted, Tombs és még rengeteg zenekar helyet kapott a sampleren. A http://relapsesampler.bandcamp.com/ oldalon a múlt évi és a 2012-es válogatás is megtalálálható.

Relapse Sampler 2014 by Relapse Sampler

March of Beasts March of Beasts
március 01.
Bass Warrior Tour Bass Warrior Tour
március 04.
Hate, Delure, Morvigor Hate, Delure, Morvigor
március 04.