Szerző: EBazSA

Sanctuary – Új videoklip, új album

 A 80-as évek újraegyesült kultikus metál zenekara új videoklipet eresztett szélnek, mely a hamarosan megjelenő The Year The Sun Died albumuk, Frozen című dalához készült. Az új album a Century Media gondozásában lát majd napvilágot, és tizenegy szám lesz rajta hallható. Az új anyagot a Seattle-i Soundhouse Studiosnál rögzítették és Chris „Zeuss” Harris (Soulfly,Hatebreed, Shadows Fall) producerrel dolgoztak együtt. A hivatalos megjelenés Európában október 6-ára, az Egyesült Államokban pedig október 14-ére lett bejelentve.


 

Volbeat – Jövőre stúdióznak

A dán rock metál együttes Volbeat jelenleg az Egyesült Államokban turnézik, és következő hónapban terveik szerint beveszik az Egyesült- Királyságot is. Persze nem csak egy hónapra előre terveznek a fiúk, ugyanis Rob Caggiano (ex-Anthrax) gitáros meglebegtette, hogy 2015 augusztusában szeretnének stúdióba vonulni, hogy rögzítsék a zenekar hatodik albumát. Caggiano szerint most kezdenek átkerülni kreatív üzemmódba, és amint megtelik a tarsoly új témákkal és számokkal, nekiállnak rögzíteni.

Jakob – új videoklip, hamarosan új album

Az új-zélandi instrumentális, post-rock zenekar, a Jakob, nyolc éves kihagyás után újabb stúdióalbum kiadása előtt áll, a The Mylene Sheath gondozásában. A zenekar súlyos egészségügyi problémák miatt nem tudott hosszú időn át a zenéléssel foglalkozni. Az új album a Sines címet viseli, és a hivatalos megjelenés Új-Zélandon és Ausztráliában október 17-én, Európában és az Egyesült Államokban október 21-én lesz.
Az új album Blind Them With Science című számához pedig elkészült egy friss videoklip is!



 

Cultura Tres – Új videoklip

 A venezuelai sludge doom metál úttörői új videoklippel rukkoltak elő a 2013-ban megjelent Rezando Al Miedo című albumuk, La Selva Se Muere dalához. Ez a nyolcadik klipje a zenekarnak, és az érdekessége az, hogy mindig saját kezűleg készítik a zenekar kiadványait, így a klipforgatást is a zenészek koordinálták. A videoklip hűen tükrözi a zenekar természet és a Föld bolygónk iránti szeretetét, és a pusztító emberi természet gyűlöletét.

http://www.youtube.com/watch?v=9xW9ceWbOyc&

 

Cradle Of Filth – Novemberben kezdenek stúdiózni

 A brit Cradle Of Filth zenekar beszámolt arról, hogy november 24-én megkezdik a tizenegyedik albumuk felvételét. Az új anyagot Hammer Of The Witches névre keresztelték, és előreláthatólag tizenöt dalt fog tartalmazni, melyek az „ördögi bűnöket dekadens megjelenítéssel” hivatottak tolmácsolni. Egyelőre még az sem kizárt, hogy néhány dal csak amolyan bónusz, különkiadásként lát majd napvilágot. Az album érdekessége, hogy az év elején Paul Allender gitáros kilépett a zenekarból. A várható megjelenést 2015 júniusára lőtte be Dani Filth, a zenekar frontembere.

 

NOLA – dokumentumfilm New Orleans metál kultúrájáról

 A Noisey magazin NOLA: Life, Death And Heavy Blues From The Bayou címmel egy izgalmas, hétrészes dokumentumfilmet készít a New Orleansban és környékén tevékenykedő híresebb metálbandákról. A dokumentumfilm epizódjai során olyan ikonikus zenészekkel is készítenek interjút, mint Philip H. Anselmo (Down, P. H. Anselmo and The Illegals, PanterA), Mike „IX” Williams (Eyehategod), Jimmy Bower (Eyehategod, Down, SuperJoint Ritual), Pepper Keenan (Corrosion of Comformity, Down), Kirk Windstein (Crowbar, ex-Down) vagy  Sammy Duet (Goatwhore, Acid Bath). Az első epizód már szeptemberben elstartolt, így már három részt lehet megtekinteni!

Első rész:

http://www.youtube.com/watch?v=3Ahx6DX7lOI&


 
_ELVALASZTO_ 

Második rész:

http://www.youtube.com/watch?v=9LWsImITWd4&


Harmadik rész:

http://www.youtube.com/watch?v=OpFR-HHLoVg&

 
 

(the) Melvins – Új album a küszöbön

 Október 14-én jelenik meg a Melvins legújabb stúdióalbuma, ami a sorban már a huszonnegyedik. Az újabb alkotás a Hold It In címet viseli, és már hallható is róla két dal, a Sesame Street Meat és a Brass Cupcake. Az új korong az Ipecac Recordings gondozásában lát napvilágot, és tizenkét számot fog tartalmazni. Az albumon King BuzzO (ének, gitár) és Dale Crover (dob) mellet Paul Leary (gitár) és Jeff Pinkus (basszusgitár) is szerepelni fog, utóbbiak a Butthole Surfers-ből lehetnek ismerősek. A hivatalos megjelenést követő napon pedig elindul a Melvins 2014-es őszi USA turnéja is, Buzz Osborne pedig már alig várja, hogy élőben is játszhassa az új dalokat.

 

Black Sabbath – Új nagylemezről szövik a terveket

 A Black Sabbath utolsó nagylemezének, a 13-nak a sikere vitathatatlan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a korong az Egyesült Államokban és még számos más országban is első helyen debütált. A sikerek pedig arra az elhatározásra juttatták a legendás Black Sabbath tagjait, hogy egy újabb stúdióalbumot készítsenek. Persze az már sejthető, hogy nem a közeljövőben fog napvilágot látni az anyag, hiszen mindenkinek megvan a saját „kis” szóló- és egyéb projektje, de Ozzy Osbourne a Metal Hammernek már elmondta, abban reménykedik, hogy a dalírást a következő év elején megkezdik. Emellett pedig még egy utolsó turné is szóba került szintén 2015-re.
 

Electric Wizard – új videó

 Az 1993-óta működő, okkult stoner doomban és pszichedelikus füstben utazó Electric Wizard új lemez kiadására készül, mely a Time To Die címet viseli. Korábban már egy szám, Sadio Witch címmel, meghallgatható volt a lemezről, most pedig elkészült a számhoz a hivatalos videó klip is! Jus Oborn a zenekar énekes/gitárosa elmondta, hogy az új lemez legkorábban szeptember 30.-án kerülhet majd a rajongók lejátszójába.

http://www.youtube.com/watch?v=FcxznpM0F-E&