Szerző: Infam

Aetherius Obscuritas – kanyarban az új lemez!

Arkhorrl hírlevelét olvashatjátok:

,,Kisebb-nagyobb megszakításokkal már két éve dolgoztunk az új lemezen, ami azt jelenti, hogy a kezdetben képlékeny anyag mostanra egy végleges, szilárd formát vett fel, ami Zson és az én igényeimet egyaránt 100%-ban kielégíti. Összességében elmondható, hogy a zene tekintetében nagy változás nem történt, a dobok továbbra is hasítanak, a Zsonra jellemző komplexitást megtartva. Vélhetően „öreg” AO rajongók nagy örömére, 3 korábbi dalt leporoltunk és újraértelmeztünk, hogy az azokat megillető környezetben maradjanak fenn, ezek név szerint: „A múltunk hatalmával„, „Maradok„, „Álom„. A gitárok a „Fekete Orvosság” lemezzel ellentétben elég nyersek lettek, ami természetesen nem mehetett a tisztaság rovására. Szintén a zenekart régebbről ismerők számára lehet érdekes, hogy a vokál valahol a régi, „Maradok„-os, és a „Víziók” vonal között recseg. Végül néhány cím a 9 dalt tartalmazó anyagról: „A szél súlya„, „Doktor Ox Teóriája„, „Emlékszem„.

A megjelenésről egyelőre nem tudok szólni, de mindenképp az 2011-es év első felében kell rá számítani. Friss infókért érdemes figyelni a zenekar honlapját.”

Paganfire / Abigail / Black Sister – Thrash Metal Superstars – 2010

Két kiadó összefogásával látott napvilágot e három különböző országban székelő thrash horda dalait tömörítő megosztott lemez, a Thrash Metal Superstars. Nevezetesen a Neverheard Distro és a Problem Records közreműködése kellett ahhoz, hogy megszülethessen ez a kilenc élő felvételt 27 percben tartalmazó split. A fülöp-szigeteki Paganfire egy ottani koncerten készült kettő dallal került fel a lemezre, […]

Tovább »

Neverheard Distro – felvarró jelent meg

Megjelent a legújabb NHD kiadvány:

PAGANFIRE felvarró
A fülöp-szigeteki „Thrash Metal Superstar” banda által jóváhagyott, fekete, körbeszegett alapon fehérrel hímzett logó.
Ötven példányra limitálva.
Minden darab mellé jár egy eredetiséget tanusító sorszámozott igazolás!
Ár: 1.000 Ft.

Csomagolási és postaköltség + 500 Ft. /alkalom. (Ha több cuccot rendelsz egyszerre akkor is csak 500 Ft!) A kért dolgokat postai úton, ajánlott küldeményben kapod kézhez.

_ELVALASZTO_

Casketgarden interjú

Üdvözletem Balázs! Mi az aktuális szituáció a banda háza táján? – Szia. Jelenleg heti 2-3 alkalommal próbálunk. Heti egy próbán Attila és én (Tóth Balázs) általában az új számok összepróbálásával foglalkozunk, míg a többi próbán (illetve otthon) az új gitárosunk tanulja be a legújabb, illetve régebbi számokat, hogy ezekből vegyesen összeálljon márciusra egy komplett program, […]

Tovább »

Aetherius Obscuritas – hír

A Paragon Records USA egy rendkívüli újévi ajánlattal örvendezteti meg az underground rajongóit, a Paragon Records Csomaggal (Paragon Records Package), ami a következő lemezeket tartalmazza:

Dimentianon – Collapse The Void CD
Khors – The Flames Of Eternity?s Decline/Cold DCD
Kozeljnik – Deeper the Fall CD
Sectioned – Purulent Reality CD
Aldaaron – Nous Reviendrons Immortels CD
Darkestrah – The Great Silk Road CD
Aetherius Obscuritas – Black Medicine / Fekete Orvosság CD
Faust – From Glory to Infinity CD
Dark Celebration – Phlegeton: The Transcendence of Demon Lords CD.

Plusz ezek mellé (10 CD) egy bármilyen, a Paragon webshopból kiválasztott póló vagy hosszúujjú is jár!
Megrendelhető a Paragon Records honlapjáról, vagy akár az info [kukac] arkhorrl.hu címen!

Neverheard Distro – hírlevél

,,Örömmel tudatom minden érdeklődővel, hogy a Neverheard Distro kiadásában hamarosan megjelenik a mára kultikussá vált nyíregyházi UNFIT ASS. zenekar 1991 -es Flagging Water és 1992 -es Absurd Reality c. anyagainak újra kiadása.
Mindkettő remasterelve és új, négy oldalas, szövegeket is tartalmazó borítóval ellátva, most először lesz beszerezhető (egy) CD lemezen.
_ELVALASZTO_

A NHD tervei között szerepel a szintén kult státusz elért szombathelyi EXTREME DEFORMITY 1993 -as Internal c. anyagának újra kiadása is.
A lemezen egy, az „Internal” anyagával együtt készült, de kazettáról lemaradt szám, valamint az 1992 -es „Extreme Deformity” c. demó is megtalálható lesz. Így végre a banda teljes életműve megjelenik CD lemezen. Az ED anyagok is remasterelve lettek és a lemez új, nyolc oldalas, szövegeket is tartalmazó borítót kapott.

A lemezekhez póló, felvarró és poszter is készül.

Mindkét banda CD -je és merch cuccai február végén fognak megjelenni.

Az pólókból és felvarrókból csak 25 – 25 darab készül mindkét banda esetében.
A poszterek az ORAL CLIMAX ‘zine legújabb számának mellékleteként fognak megjelenni, ez év tavaszán.

Az UNFIT ASS. CD -hez kétoldalas fehér alapon feketével nyomott póló
valamint fekete alapon hímzett, fehér logós felvarró készült. (Képek a csatolt file -ban.)
Az U.A. kiadványok már előrendelhetők!
Az előrendelt cuccok február közepén kerülnek postázásra,
tehát aki előrendeli, a február végi megjelenés előtt meg fogja kapni!

UNFIT ASS. – Absurd Reality/Flagging Water CD: 1.400 Ft.
UNFIT ASS. kétoldalas póló (Méretek: M, L, XL) : 2.000 Ft.
UNFIT ASS: felvarró: 1.000 Ft.

UNFIT ASS. Die hard csomag (CD + póló + felvarró): 3.995 Ft.

Ne feledd megírni, hogy milyen méretű pólót kérsz!!

Figyelem! Unfit Ass. előrendeléssel együtt 50% -os kedvezménnyel (Tehát fél áron.) rendelheted meg a disztróból bármely külföldi banda CD vagy ProCD-R lemezét. Korábban félretett anyagokra ez nem vonatkozik!

Az EXTERME DEFORMITY CD borítójának színes mintájával és a banda logójával nyomott póló, pulóver és kapucnis pulóver is készül. Ezek ára még nem végles. Végleges ár hamarosan.

E.D. Rövid ujjú póló: Kb. 2.000 ~ 2.200
E.D. Pulóver: Kb. 2.900 ~ 3.200
E.D. Kapucnis pulóver: Kb. 3.500 ~ 3.900

A pólókra és pulóverekre előjegyzést lehet leadni, fajta (póló, pulóver vagy kapucnis pulcsi)
ill. méret (M, L, XL vagy XXL. A póló akár nőiben is!) megjelöléssel.
Az előjegyzéshez nem kell pénzt küldeni. Fontos viszont, hogy
csak akkor jegyeztess elő, ha a megjelenéskor ki tudod fizetni!

Az E.D. ruhadarabok végleges árából 200 Ft. kedvezményt kap aki CD -vel,
valamint 400 Ft. kedvezményt aki CD -vel és felvarróval együtt rendeled meg!

Az E.D. lemez és felvarró ára az Unfit Ass. -szel megegyező lesz:

EXTREME DEFORMITY – Internal CD: 1.400 Ft.
EXTREME DEFORMITY felvarró: 1.000 Ft.

A fenti árak nem tartalmazzák a postaköltséget!
Csomagolási és postaköltség + 500 Ft. / csomag.
A kért dolgokat postai úton, ajánlott küldeményben kapod kézhez.

Előrendelés, előjegyzés e-mail -ben: neverhearddistro [kukac] gmail.com”

Pensées Nocturnes – Grotesque – 2010

A francia Pensées Nocturnes zsenge kora ellenére már bizonyította kvalitását, lévén az egyszemélyes formáció első nagylemeze, a Vacuum igen pozitív fogadtatásban részesült, szűkebb értelemben pedig nekem is kellőképp elnyerte a tetszésem. A meglehetősen érdekes személyiséggel megáldott Vaerohn – a zenekar egyszemélyes mindenese – a második nagylemez létrehozásához is jelentős energiákat mozgósított, ami jól érzékelhető a […]

Tovább »

Neverheard Distro – kazetták érkeztek

WOLFSGREY – „A” tape (Mirgilus Siculorum)
Minimalista True Black Metal.
Intro + öt szám (köztük egy kiváló Ildjarn feldolgozás) 24 percben.
150 példányra limitált, minimalista, de igényes borítóval ellátott kiadvány.
750 Ft.

WOLFSGREY – „D” tape (Mirgilus Siculorum)
Minimalista True Black Metal.
A banda legújabb, 100 példányra limitált kiadványa.
Külön érdekesség, hogy az egyébként három számos anyag két eltérő verzióban szerepel a kazettán! Először a Shadow által kevert változatot, majd egy „Goat Worship” változatot hallgathatsz meg.
A kazettához minimalista, de igényes kivitelezésű, kihajtható borító jár.
750 Ft.

SICULICIDIUM – Utolsó vágta az Univerzumban tape (Night Birds Records)
A Hargita megyei banda kiválóan sikerült első teljes hosszúságú anyagának kazetta változata.
Kihajtható, igényes borítóval ellátott, 300 példéányra limitált kazetta.
750 Ft.

A három kazetta együtt megrendelve csak 2.100 Ft. + pkg.

Legenda – Apám Nevében – 2010

A szekszárdi Legenda 2007-ben tűnt fel a honi underground égiszén, s hároméves tevékenysége alatt eddig kettő kiadványt jelentetett meg Kovács Kristóf, az egyszemélyes felállás mindenese. 2009-ben az Ordo Paganus kiadónál látott napvilágot a Népem Szavával című kiadvány, majd ezt idén szeptemberben az Apám Nevében nagylemez követte, amely az Eastside Records gondviselésében jelent meg. A hazai […]

Tovább »

Neverheard Distro – hírlevél

A Neverheard Distro hírlevelét olvashatjátok:

A Neverheard blogon indítottam egy új bejegyzést Hun Tattoos címen, ahol magyar bandákkal kapcsolatos tetoválásokat fogok közzé tenni.

Ha viselsz olyan tetoválást ami hazai UG bandához (Heavy, Power, Speed, Thrash, Black, Death, Grind, Punk, HC, Ambient, stb, stb.) valamilyen módon köthető (Pl. logó, borítókép, tagok arcképe, idézet, stb.), küldj róla egy vagy több fotót és a neveddel vagy anélkül beteszem a nyilvános gyűjteménybe.

Figyelem! Az első tíz, értékelhető képet beküldő egy-egy CD -t kap ajándékba!

_ELVALASZTO_

Új cuccok a disztróban:

VULCANO – Satanic Legends – A tribute to Vulcano
Ezen a lemezen olyan kiváló bandák tisztelegnek egy-egy feldogozással a brazil kult banda, a Vulcano előtt, mint pl. az szingapúri IMPIETY vagy a brazil NERVO CHAOS. Összesen 24 izgalmas Vulcano feldolgozás 23 brazil és egy szingapúri bandától, közel hetven percben.
Tizenhat oldalas, színes borító tele infóval minden bandáról. A Vulcano jelenlegi énekesének saját kiadójától!
1.500 Ft.

LEGACY – Metallic Assault CD
A hat éves kolumbiai thrash/speed metal banda első nagylemeze.
Háromszáz példányra korlátozott, a dél-amerikai piacra szánt ekvádori kiadvány.
Európában szinte beszerezhetetlen!
Nyolc oldalas, színes borító szövegekkel, frankó borítóképpel.
1.500 Ft.

4 WAYS OF EASTERN BRUTALITY – SPLIT ProCD-R
Két török MAKATTOPSY, REKTAL TUŞE és két indonéz banda CRANIAL SCHISM, REVER közös anyaga.
Igényes kivitelezésű, színes borítóval ellátott atomkemény death/grind cucc!
750 Ft.

UNLIGH DAWN – Unlight Dawn MCD
Ötszáz példányra limitált négy számos kislemez a maláj bandától.
Nem tudom, hogy csinálják, de nagyon érzik a széviharszerűen pusztító, norvég típusú black metal -t.
1.200 Ft.

ETERNAL HELCARAXE – Palest Kingdom MCD
Öt számos harminchárom perces debüt anyag az ír epikus black bandától.
Nyolc oldalas színes borító szövegekkel.
1.200 Ft.

ETERNAL HELCARAXE – To Whatever End MCD
A banda második, öt számos harminc perces anyaga.
Nyolc oldalas színes borító szövegekkel.
1.200 Ft.

A két ETERNAL HELCARAXE MCD együtt megrendelve csak 2.000 Ft + kapsz egy ajándék matricát a banda logójával!

Újra kapható cuccok:

DUSK – Örök Halálban CD

True Carpathian Black Metal.
A Dusk legújabb anyaga, itthon csak a Neverheard Distro -tól!
2.000 Ft.

666 – Ave Satan! CD

Shadow (Dusk, Tymah, Diecold) egy újabb megnyilvánulása.
Ha a többi bandája bejön, akkor ebben sem fogsz csalódni!
2.000 Ft.

DIE COLD – Rest In Hell CD
Shadow és a Witchcraft -os Angmar közös projectje.
Kiváló, old school BM anyag!
2.000 Ft.

– DUNKELHEIT – Frozen In Eternity CD
True Carpathian Black Metal. A keverést és a masterelést maga Shadow készítette!
Négy szám + intro és outro közel negyven percben. Nyolc oldalas, a szövegeket is tartalmazó booklettel.
Kib@szott jó anyag. Erősen ajánlott!
1.500 Ft.

Hexvessel Hexvessel
április 24.