Szerző: Pewoon

Armory – Jön a debütlemez

Első nagylemezét készül kiadni idén a svéd Armory zenekar. A 2011-ben alakult banda eddig két demot adott ki ám idén World Peace… Cosmic War címmel végre megjelenhet első stúdióalbumuk. A lemez borítóját, melyet Mattias Frisk készített már nyilvánosságra is hozták.

Exumer – Meghallgatható a címadó dal

Miután nyilvánosságra hozták új The Raging Tides címet viselő lemezük borítóját illetve bemutattak egy rövid előzetest. A német Exumer zenekar most közzétette az album címadó dalát illetve a lemezen hallható dalok címeit is. A tizenkét dalt magába foglaló lemezen két feldolgozást  is hallhatunk majd. Az egyik feldolgozás a washingtoni doom legenda Pentagram Forever My Queen  dala míg a másik a los angelesi Grip Inc. Hostage To Heaven című száma. A banda egyébként januárban és februárban Európa-szerte koncertezik. Hazánkban nem ám Ausztriában fellépnek a görög Exarsis társaságában február 6-án.



Hitten – Úton a második nagylemez

Bemutatta új immáron második nagylemezének borítóját a spanyol Hitten zenekar. A State Of Shock címet viselő album  március 1-én fog majd megjelenni a No Remorse Records jóvoltából. A borítót a guatemalai Mario E. López M. készítette kinek munkáit láthattuk már Evil Invaders, Possessor és Iron Kobra lemezeken is.

Lost Society – Jövőre új lemez

Jövőre ismét új nagylemezzel jelentkezik a finn Lost Society. A thrasher négyes új Braindead címet viselő albuma február 12-én fog majd napvilágra jönni a Nuclear Blast gondozásában. Új szerzeményük borítóját már nyilvánosságra is hozták. A borítót a 2012-es Terror Hungry című albumhoz hasonlóan Jan Meininghaus készítette.

Saboter – Megvan a debüt lemez borítója

A görög Saboter zenekar jövő év elején készül kiadni első nagylemezét. A debütáló album címe Mankind is Damned, mely a Witches Brew kiadásában fog majd megjelenni. A banda a lemez borítóját illetve egy dalt már nyilvánosságra is hozott. A borítót Chaostouched készítette a bemutatott dal címe pedig The Lamias Call.


http://www.youtube.com/watch?v=c9I-789rZ18&

Bizarre – Jövőre jön a bemutatkozó EP

A spanyol Bizarre zenekar szerződést kötött a Xtreem Music kiadóval, melynek értelmében jövő év tavaszán megjelenhet bemutatkozó EP-jük. A négytagú banda még 2015 nyarán alakult olyan zenészekből verbuválódott össze mint: Funedëim (FamishGod, Svipdagr, Itnuveth), Evilead (Elderdawn), Uretra (Onirophagus), Obszen (Kuroi Oni). A debütáló EP-jük címe Inner Necropolis, melynek borítóját Raul Gonzalez készítette. Alant a Moldy and Decomposed című dalukat már meg is hallgathatjátok a szóban forgó lemezről.



Nexhymn – Első dal a debüt lemezről

Nyilvánosságra hozta bemutatkozó nagylemezének első dalát a denveri Nexhymn. A zenekar eddig csak egy EP adott ki még 2012-ben Black Horizon címmel. Jövő év elején viszont megjelenhet első nagylemezük. Egy dalt már be is mutattak új szerzeményükről. A szám címe Reflection Of Revelations.



Punching Moses – Végighallgatható az új EP

Holnap azaz november 20-án készül kiadni új EP-jét a clevelandi Punching Moses. Az EP címe Humanity Pandemic, mely a Seeing Red Records gondozásában fog majd napvilágot látni. A banda még megjelenés előtt közzétette új albumát, így lentebb már bele is hallgathatunk új szerzeményükbe. A borítót James „Human Furnace” Bulloch a Ringworm énekese készítette.

Striker – Megvan a borító

Jövő év februárjában új nagylemezt készül kiadni a kanadai Striker zenekar. A Stand in the Fire címet viselő album lesz a banda immáron negyedik nagylemeze. Most a szóban forgó új szerzemény borítóját hozták nyilvánosságra, melyet Coki Greenway készített. Továbbá lentebb a Too Late című dalt is meghallgathatjátok, amit egy single formályában tettek közzé korábban. Az album megjelenése február 5-én esedékes. A zenekar egyébként február 21-én hazánkban játszik a Barba Negrában méghozzá a Primal Fear és a Brainstorm társaságában.