Szerző: Pewoon

Vektor – Első dal az új lemezről

Jövő év folyamán készül kiadni pályafutása harmadik nagylemezét az amerikai Vektor zenekar. Az album címe Terminal Redux lesz, melyről most egy dalt is megosztott velünk a banda. A most közzétett szám címe Ultimate Artificer. Az album megjelenése március 16-án esedékes.



Wo Fat – Úton az új lemez

Jövő tavasszal új nagylemezzel jelentkezik a dallasi Wo Fat zenekar. Új szerzeményük címe Midnight Cometh lesz. A banda új albuma az előző kettővel ellentétben már nem a Small Stone Recordings égisze alatt fog megjelenni hanem a Ripple Music gondozásában fog majd napvilágot láttni. A lemez lent látható borítóját David Paul Seymour készítette.

Traitor – Előzetes az új lemezről

A német Traitor zenekar novemberben új nagylemezt készül kiadni. Az album címe Venomizer, melynek borítóját Andrei Bouzikov készítette. A banda egy videót már közzé is tett, melyben belehallgathatunk az új lemezbe egy rövid idő erejéig. Az album megjelenése november 13-án esedékes.



Master – Jövő év elején új album

Jövő év elején új nagylemezzel jelentkezik a Master zenekar. Paul Speckmann brigádja utoljára 2013-ban adott ki stúdióalbumot. A banda új szerzeményének címe An Epiphany Of Hate lesz. Új albumuk borítóját illetve a dalok címeit már nyilvánosságra is hozták. A borítót Mark Cooper készítette. A lemez megjelenése január 29-ére várható.

1. Subdue The Politician
2. Fiction Soon Becomes Reality
3. Face Your Fear
4. Just Be Yourself
5. Just Take My Right Arm
6. An Epiphany Of Hate
7. It´s Clearly Eden
8. The People Of The Damned
9. Senses All Will Be Controlled
10. Red Alert

Satan’s Satyrs – Még egy dal az új lemezről

Mint az már korábban olvashattátok a virginiai Satan’s Satyrs idén új nagylemezzel jelentkezik október 30-án. A Don’t Deliver Us címet viselő albumról korábban egy dalt már nyilvánosságra hozott a banda, most mégegy dalról rántották le a leplet. A most bemutatot szám címe Germanium Bomb, melyet alant a már korábban közzétett dallal egyetemben meghallgathattok.

Ambush – Mégegy dal az új lemezről

Korábban már olvashattatok róla, hogy október végén új nagylemezzel jelentkezik a svéd Ambush zenekar. A Desecrator címet viselő albumról a Possessed by Evil szám személyében egy dalt már bemutatott a zenekar most mégegy dalról rántották le a leplet. A most nyilvánosságra hozott szám címe The Chain Reaction, melyet lentebb a már korábban közzétett dallal egyetemben meghallgathattok.


_ELVALASZTO_

http://www.youtube.com/watch?v=kP8QbcaPAwA&

Starblind – Decemberben új nagylemez

Új nagylemezel jelentkezik idén a 2013-ban alakult svéd Starblind. A zenekar második stúdióalbuma a Dying Son címet kapta, mely a Pure Steel Records gondozásában fog majd megjelenni december 4-én. A banda már nyilvánosságra is hozta az új szerzeményén található dalok címeit illetve az alant látható borítót, melyet Markus Vesper készített.

1. A Dying Son
2. Blood Red Skies
3. Firestone
4. The Man Of The Crowd
5. The Lighthouse
6. Sacrifice
7. Room 101
8. The Land Of Seven Rivers Beyond The Sea

Endless Recovery – Úton a második nagylemez

Új nagylemezzel jelentkezik idén a görög Endless Recovery. Új szerzeményük címe Revel In Demise, melynek borítóját és a rajta hallható dalok címeit már nyilvánosságra is hozta a zenekar. Az album megjelenése novemberre várható a Witches Brew kiadásában.

1. Sinister Tales
2. Revel In Demise
3. Reaping Fire
4. Storming Death
5. Leather Militia
6. Trapped In A Vicious Circle
7. Blood Countess
8. Hypnos
9. Evoke Perdition
10. Lurking Evil