Szerző: Rely

Raunchy – Death Pop Romance – 2006

Szóval már több hete itt rágom magam az album felett, de egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Ugye 2004-ben jött ki a szinte mindenhol elismert Confusion Bay, mely engem teljesen hidegen hagyott, aztán már itt is van ez a lemez, a változatosság kedvéért a Lifeforce kiadó neve alatt. Memória frissítés okán elővettem a 2004-es opust, […]

Tovább »

Terror 2000 – Terror for Sale – 2005

Ezt a zenekart sem az „eredeti” neve adja el, az biztos. Enyhén szólva, félve kezdtem neki a lemez első hallgatásának, aztán jött a döbbenet. Minden cécó nélkül szakadtak a nyakamba az északi thrash riffek, jellegzetes énekkel. Felkerestem a zenekar honlapját, és bizony itt jól ismert, vagy legalábbis hozzáértő zenészek nyomják a muzsikát! A csapat tulajdonképpen […]

Tovább »

VA – A Millenium Tribute to Diamond David Lee Roth – 2006

A tribute lemezek sokszor képezik vita tárgyát, igazából sok közülük nem is tölti be elsődleges szerepét, rengeteg esetben pedig a kiadók mindenféle garázs-zenekarokat pakolnak fel, ezzel is promótálva az adott együttest. Szerencsére itt ilyenről szó sincs, bár David Lee Roth munkásságát nem igazán ismerem, ez az album színvonalát tekintve valóban tisztelgés előtte. Talán annyit érdemes […]

Tovább »

System of a Down – Hypnotize – 2005

Az új lemez szinte semmiben sem különbözik a többi SOAD albumtól. Zenéjük ugyebár elég nehezen definiálható, főleg metál, néhol punkos-rockos, folkos beütéssel. A kritika tárgya a Mesmerize folytatása tulajdonképpen, és valljuk be, a Mesmerize-al, a zenekar valamilyen szinten elmozdult populárisabb irányokba, azonban megnyugtatok mindenkit, a Hypnotize nem sokban követi elődjét. Ez furcsa kijelentésnek tűnhet annak […]

Tovább »

Non Opus Dei – VI: The Satanachists Credo – 2005

Teljesen elfogulatlanul álltam ehhez a lemezhez, semmit nem tudtam erről a bandáról. Csak hogy tudjuk, mivel állunk szemben: A zenekar 1997-ben alakult Lengyelországban, ez a 3. albumuk, mely ebben az évben már a második. Termékenyek (ebban az évben mindenképp), de ez nem ment a minőség rovására. A „VI: The Satanachists Credo”-n szinte végig középtempós black […]

Tovább »

Nightwish

Kérdés: Egy interjúban Tuomas azt mondta, hogy te mindig egyedül akartál utazni, nem vettél részt az interjúkon, vagy közös összejöveteleken, és erre azt válaszoltad, hogy te nem akarsz többé a Nightwish tagja lenni. Mit szólsz ezekhez a dolgokhoz?

Tarja: Nos, amikor a zenekar elkezdett sikeres lenni, még a Wishmasterrel, vagy most a Once-al, sok nyomás volt a zenekaron, és azt mondtuk, hogy ha így folytatódnak a dolgok, inkább utazzunk repülővel. De a fiúk még ekkor is busszal akartak menni, ez pedig rajtam, mivel én voltam az énekes, nagyon rosszul jött ki. Ha valaki mondjuk cigizett, vagy bulizott a buszon, reggel úgy keltem mint egy zombi (nevet). És akkor ezt mondtam: „Rendben, van pénzünk repülni, szóval utazzunk repülővel”, de a srácok nem mindig akartak repülni, és én elfogadtam a döntésüket.
Nekem koncertekre csak egy néhány fontos dolog kellett, mint pl víz, tükör a sminkemhez, tea, vasaló, mert mindig én vasaltam a ruháimat. Kellet egy helység, ahol átvehettem a ruháim, mert ez része volt az image-emnek, az emberek is úgy jöttek a koncertre, hogy „Vajon mit fog viselni Tarja?”…

Kérdés: Igen, ez mindig meglepetés volt a rajongóknak.

Tarja: Igen, én meg akartam tartani ezt az imaget. És sokszor, mikor ezek a dolgok nem voltak ott, Marcelo mindig segített nekem. Fellépések után nem tesz jót egy énekesnek ha sokat beszél, és amúgy is fáradt voltam. Ezek miatt nem mentem a bulikra, inkább pihentem.

Kérdés: Igaz az, hogy a következő Nightwish album lett volna az utolsó?

Tarja: Igen, valóban. 2004 decemberében, egy találkozóra hívtam a srácokat, mert nagy gondok voltak, és beszélni szerettem volna velük, mert az ígéreteiket nem tartották be, és már nem érdekelt az egész. A következő album lett volna az uttolsó, és egyben azt akartam, hogy ez legyen a legjobb Nightwish lemez. el akartam köszönni az emberektől, amik támogattak minket, az egész világon, és egy „köszönöm és viszlát”-ot mondani mint a Nightwish énekese. Azt is mondtam Tuomasnak, hogy ezt közölje a médiával, de Tuomas nem akarta megtenni.

Az egész interjó elolvasható a Tarja Turunen Fan oldalon.

Antimatter

Mick Moss már nagy erőkkel készíti a 4. Antimatter albumot, melynek címe Leaving Eden lesz.
A tracklista a következő:

1. Leaving Eden
2. The Freak Show
3. Another Face In A Window
4. Ghosts
5. Fighting For A Lost Cause
6. Redemption
7. Conspire
8. The Immaculate Misconception
9. Too Late

A felvételek 2006 tavaszán a Studio 33-ban fognak készülni. Vendégszereplést vállalt Danny Cavanagh (Anathema) és Chris Phillips (dobok – Planetary Confinement).

Primordial

Az írországi Sentinel Records egy speciális limitált példányszámú 7″ bakelit lemezt adott ki, melyen a Primordial és a szintén ír Mael Mordha szerepel. A korongon 2 szám található, az egyik a „The Soul Must Sleep” c. Primordial dal, melyet egy bécsi bulin rögzítettek 2003-ban, a másik „Cluain Tarbh” c. Mael Mordha dal.

Ez a kiadvány egy 5 korongot tartalmozó, Írország legjobb 10 zenekarát bemutató split sorozat tagja. Mindössze 500 példányban jelent meg, és kizárólag a www.sentinelireland.com címen rendelhető.

Amorphis

A zenekar új, Eclipse c. albumáról néhány számrészlet került fel a Nuclear Blast Musicshop címre.

A lemez egyébként február 10-én jelenik meg a Nuclear Blast kiadásában, a felvételek Helsinkiben, a Sonic Pump stúdióban készültek.

Végleges számlista:

01. Two Moons
02. House of Sleep

03. Leaves Scar

04. Born from Fire

05. Under a Soil and Black Stone

06. Perkele (The God of Fire)

07. The Smoke
08. Same Flesh
09. Brother Moon

10. Empty Opening
11. Stonewoman (bonus track)

12
Hexvessel Hexvessel
április 24.