November 24-én jelent meg a norvég post-rock/metal banda a Leonov új albuma, a Procession, amelyen a világ összeomló hangját, illetve a remény sugárzó fényének imádságát közvetítik. A lemez mellé Mesos című daluk új videót is kapott, amiről így beszéltek:
„A Mesos az új lehetőségekben való hitről szól, és sok szempontból Leonov eddigi útjának összefoglalása.”
Öt év után új lemezével tért vissza a mocskos punk / death metalt játszó svéd Gravestone. A bandát az Entrails, Kongh, Facerip, a Void és a Saga Incendia egykori és jelenlegi tagjai alkotják. 11 dalos Hollow Be Thy Grave című második soralbumukon a HM2 maximálisra van állítva, így egy igazi svéd ízekkel megfűszerezett zúzós, szutyok old-school death metalt kapunk tőlük.
2024. február 23-án Quad Brutal címmel jelenik meg jelenik meg az Austrian Death Machine új lemeze. Tim Lambesis, az As I Lay Dying frontembere 10 év után élesztette újjá Arnold Schwarzenegger előtt tisztelgő tharsh crossover bandáját. Új lemezük kapcsán a korábbiakban így beszélt:
„Ez az eddigi legsúlyosabb lemezünk. Ahhnold azt mondta, legyen még brutálisabb, szóval én hallgattam rá… Modernebb stílusú a produkciós munka is, mint amihez eddig hozzászoktatok ezzel a bandával, de továbbra is megvannak benne a thrashes gyökereim. Ahhnold azt mondta nekem, hogy tényleg felnőttem, és ez már úgy megy, mint egy jól olajozott gép… de azt is mondta, hogy semmisítsem meg a gépeket… szóval egy kicsit össze vagyok zavarodva.”
Az alábbiakban már is itt van új videójuk, a Don’t Be Lazy, amiben Craig Golias „Goliath” szerepel, aki világ egyik legnagyobb testépítőjeként ismert.
Austrian Death Machine – Quad Brutal
(Napalm Records)
1. No Pain No Gain (feat. Craig Golias, Angel Vivaldi) 2. Conquer (feat. Hellbørn, Clayton King) 3. Hey Bro Can You Spot Me? (feat. Craig Golias, Alarcon) 4. Judgment Day (feat. Ov Sulfur) 5. Everybody Pities The Weak (feat. Hellbørn) 6. Don’t Be Lazy (feat. Craig Golias) 7. Get Down (feat. Craig Golias) 8. Destroy The Machines (feat. Dany Lambesis) 9. MeatGrinder (feat. Hellbørn) 10. I Never Quit (feat. Kill Rob Bailey, Craig Golias, Bleeding Through)
A szlovák pogány metál csapat, a Ramchat egy lenyűgöző klipet hozott Vertigo daláról, ami egyeben december 9-én megjelenő Zmar EP-jük felvezetője is egyben.
„A Vertigo című dalunk egy szokatlan zenei utazást tesz, egy keleti passzusokba. A dal a kivételesen tehetséges Juraj Hnilicával, aki perzsa cimbalommal és énekhanggal járult hozzá a számhoz. – játékával kezdődik, majd a lenyűgöző didgeridoo ad egyedi dimenziót adott a mi hangzásvilágunkhoz.” – magyarázta Hirax, a zenekar a gitárosa, zeneszerzője és szövegírója.
„A Vertigo témájában egy törzsi harcos pszichéjébe nyúl, aki harcrba hívó parancsot vár. Feltárja a hit témáit és a „bölcsek” tanácsai által hozott döntéseket. A dalszövege egy zűrzavaros lélek képét festik meg, hangsúlyozva a problémamegoldás erőszakmentes megközelítését és a háború iránti idegenkedést.„
Az állatbarát floridai egyszemélyes slamming deathgrind banda, a Hoarding Corpses bemutatta nemrég a boltok polcaira került vadonatúj Postmortem Predation albumának Grab A Shovel című dalára készült videoklipjét.
„Új album, 11 perc állatos témájú slam!!! Az év legbrutálisabb állat témájú metal albuma!!! Itt egy kritika „ez szép, édesem” – feleségem. Szóval hallgasd meg, oszd meg barátaiddal és családoddal!” – mondta a bandát működtető Andy Acosta.
A New York-i székhelyű post-doom metalos Clouds Taste Satanic egy baljós hangulat karácsonyi EP csemegét tett közzé All I Want for Christmas Is Your Soul címmel. Négy dalos kislemezükön legendás ünnepi klasszikusok értelmeztek újjá igen súlyosan. Hallgassátok!
Cerulean Skies címmel mutatta be új single-dalának videóját a német modern folk-metalos Equilibrium. A dalról az alapító tag, gitáros-énekes René Berthiaume a következőket mondta.
„Amikor az emberek elmondják, mit kötnek a zenéjéhez, gyakran halljuk, hogy egy kis utazásra viszik őket a dalaink. Ezt próbáltuk újra a Cerulean Skies zenéjével és videójával megvalósítani. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy kiadjuk az Equilibrium következő darabját.”
Friss dalával jelentkezett a japán heavy doom metal trió, a Hebi Katana. Hallelujah Anyway című daluk a december 13.én megjelenő III albumról való, ami az Unforgiven Blood Recordsnál lát majd napvilágot.
Latin-amerikai legjelentősebb black metal bandái között számon tartott Litosth 2024. február 2-án, a Personal Records gondozásában adja ki régóta várt harmadik albumát Cesariana címmel. A brazil származású zenekar a multi-instrumentalista Maicon Ristow és Wendel Siota basszusgitáros vízióinak fizikai megnyilvánulásaként alakult meg 2016-ban. zenéjük alapjai a ’90-es évek dallamos black metaljától, a zsigeri death, doom, dark vonalakon át egészen a ’80-as évek dark-pop és más epikus, klasszikus zenén skálájáig terjednek. Nyolc dalos lemezükön a hétköznapi élet tragédiáit ünneplik, melyek közül máris itt van Whipping Bottles daluk.
„Ez nem az agónia, hanem a lázadás kiáltása a kényelem és a boldogság mágikus formulája ellen. Ez soha nem volt más, csak zene…„
A skandináv heavy – noise rockművészek, a Barren Womb bemutatták Squat Walker daluk videóját, ami a hamarosan megjelenő ötödik albumuk, a Chemical Tardigrade felvezetőjeként szolgál. A duó lemeze 2024. február 24-én jelenik meg a Fucking North Pole Records és a Blues for the Red Sun Records gondozásában.