Szerző: farrrkas

Unredeemed – Amygdala – 2015

Az Unredeemed nevű formáció a költői Toszkána régióból jelentkezett nem túl költői debütalbumával. A csapat a szintén olasz Deformachine thrash/death zenekar utódja, akik egy lemez után döntöttek a feloszlás mellett. Emilio Cornaglia és Roberto Giuliano gitárosok úgy határoztak, hogy Federico Penazzato dobossal, valamint egy új bőgőssel és énekessel felépítik a közösségi oldalukon magukat egyszerűen csak metal címkével jellemző Unredeemed […]

Tovább »

Krisiun – Készül a lemez

Brazilia brutális death metal gépezete, a Krisiun, a stúdióból jelentkezett, hogy hírt adjon az új album munkálatainak fejleményeiről. Ki más is dolgozhatna velük, mint Erik Rutan, aki már számtalan hasonszőrű bandával működött együtt korábban (Six Feet Under, Cannibal Corpse, Nile, Hate Eternal), sőt, még a Krisiun-nal is, az 1999-es Conquerors of Armageddon idején. Az új albumot erre az évre ígéri a csapat, akik néhány európai fesztiválon is fellépnek majd (többek közt a Brutal Assault-on).

TesseracT – Új lemez előtti koncert DVD

A TesseracT éppen új lemezén dolgozik, ám ennek a progresszív metalt játszó csapatnak arra is marad ideje, hogy májusban koncert DVD-vel rukkoljon elő. Az Odyssey/Scala címet kapott anyagon a One album énekesét, Daniel Tompkins-t láthatjuk viszont.

Az első fele, az Odyssey, kizárólag hangfelvételeket tartalmaz, és 2014 őszi Európa turnéjának több állomásáról lett összevágva. A Scala, a videó anyag, a tavaly november 6-án rögzített londoni koncert felvétele lesz. Az alábbi előzetes egy kis ízelítő a DVD-ről:





Odyssey (audio):

1.Singularity (recorded in Moscow, Russia)
2.Deception – Concealing Fate Part Two (recorded in Birmingham, UK)
3.The Impossible – Concealing Fate Part Three (recorded in Nottingham, UK)
4.Perfection/Epiphany – Concealing Fate Parts Four/Five (recorded in Rome, Italy)
5.Origin – Concealing Fate Part Six (recorded in Strasbourg, France)
6.Of Matter – Proxy (recorded in Cologne, Germany)
7.Of Matter – Retrospect (recorded in Nijmegen, The Netherlands)
8.Of Matter – Resist (recorded in Budapest, Hungary)
9.April (recorded in Paris, France)
10.Nocturne (recorded in Manchester, UK)
11.Acceptance – Concealing Fate Part One (recorded in Moscow, Russia)


Scala (videó):

1.Singularity
2.Deception – Concealing Fate Part Two
3.The Impossible – Concealing Fate Part Three
4.Perfection/Epiphany – Concealing Fate Parts Four/Five
5.Origin – Concealing Fate Part Six
6.Of Matter – Proxy
7.Of Matter – Retrospect
8.Of Matter – Resist
9.April
10.Nocturne
11.Acceptance – Concealing Fate Part One

Killer Be Killed – A Curb Crusher dal klipje

A Max Cavalera (Soulfly, ex-Sepultura), Greg Puciato (The Dillinger Escape Plan) és Troy Sanders (Mastodon) vezette Killer Be Killed szupergrupp egy igen energikus videóval jelentkezett a Curb Crusher dalra. A klipet Neal Walters fotós rendezte és kulisszák mögötti felvételekből, valamint az ausztráliai Soundwave fesztivál és a Sidewave klubban előadott koncertek bevágásaiból áll.



Danzig – Stúdióban

Glenn Danzig és társai nekiláttak az új anyag elkészítéséhez, hiszen az előző nagylemez (Deth Red Sabaoth) óta már öt év telt el. A zenekar közzétett néhány fotót a stúdióból a Facebook oldalukon, mintegy alátámasztva a munkálatokról szóló híreket. Az új Danzig album megjelenésére azonban az év végéig várni kell, ami akár jövő év elejére is átcsúszhat.

Scale The Summit – Új dobos, új lemez


Az instrumentális prog metal világában elismerésnek örvendő amerikai Scale The Summit megvált Pat Scaffington dobostól, de az okot nem ismertették. Csak annyit fűztek a dologhoz, hogy Pat fantasztikus ütős, és nagyon fog nekik hiányozni. Helyére J. C. Bryant került, akinek játékáról egy rövid videó is rendelkezésünkre áll, ezt itt meg is lehet tekinteni.

Ezen kívül, a zenekar gőzerővel dolgozik a nyáron megjelenő új lemezén, a dobok felvételein már túl vannak, de egyéb konkrétumokkal csak később jelentkeznek.

http://www.youtube.com/watch?v=FExZq7yUHH4&


Between The Buried And Me – Júliusban új lemez

A szenzációs Parallax II: Future Sequence után ismét nagy fába vágta a fejszéjét a progresszív metalos Between The Buried And Me. A július 7-én megjelenő Coma Ecliptic lemez egy újabb konceptalbumnak ígérkezik.

A történet egy kómában lévő, meg nem nevezett ember barangolásairól fog szólni, ahogy múltbéli életeit kutatja fel. Minden dal egy-egy ilyen élet fejezete a mába átültetve, Twilight Zone-szerűen tálalva. Az ember minden világba belépve választási lehetőséget kap: marad, vagy továbbáll valami jobbat, tökéletesebbet keresve.

Közzé tett dalra és előrendelésre áprilistól lehet számítani. Íme a Coma Ecleptic turné plakátja:

Negură Bunget – Tău – 2015

Szinte hihetetlen, hogy a Negură Bunget kapcsán már egy húsz éves zenekarról beszélünk. A nyers black metal kohójában munkálkodó Negru-ék már a Zîrnindu-să lemezen is megpróbáltak valami olyat létrehozni, amely szülőhazájukhoz köthető, és éppen ezért egyedi. Habár zeneileg akkor még szerényebb teljesítményt nyújtottak, az egyéniség szikrái már akkor szemet szúrtak a (nem csak) romániai black […]

Tovább »

Arena – Új lemez és új DVD


A prog metalt játszó Arena zenekart 1995-ben alapította Mick Pointer (ex-Marillion) és Clive Nolan (Pendragon, Shadowland). John Mitchell gitárossal, Kylan Amos bőgőssel és a karizmatikus Paul Manzi énekessel kiegészülve, a banda egy vadonatúj albummal tér vissza, melynek címe The Unquiet Sky.

Ezenkívül még egy DVD-t is rögzíteni fognak az előttük álló turné felvételeiből, a zenekar huszadik évfordulója alkalmából. A zenekar nyolcadik stúdióalbuma a turné után — valamikor áprilisban — kerül majd a nyilvánosság elé, amely M.R. James egyik rémtörténetét dolgozza fel. Ízelítőnek pedig máris itt egy új dal, a The Demon Strikes.

http://www.youtube.com/watch?v=NwAgkkOY1Ug&