Szerző: kispatak

Chris Caffery – Pins And Needles

 

Chris Caffery (Heaven, Savatage, Witchdoctor, Doctor Butcher, Trans-Siberian Orchestra, Metalium, Circle II Circle) valóban napjaink egyik legelismertebb és legfoglalkoztatottabb gitárosa a metál műfaj területén. 2004-ben jelentette meg az első szóló albumát Faces címmel, s a sikeres fogadtatást követte a 2005-ös W.A.R.P.E.D. című lemez ismételten pozitív fogadtatással. Ezeken a kiadványokon hallhattuk először Christ szóló énekesi minőségében is. Ezt a feladatot is remekül oldotta meg. A Pins And Needles ott folytatódik ahol a Savatage éra sikerei a tetőfokán voltak. A dalok megtévesztésig hasonlóak, így minden Savatage rajongónak kellemes meglepetéssel szolgálhat a 2007-es CD is. A különbség csak annyi, hogy ez az album jóval erőteljesebb, agresszívebb, experimentálisabb és arra koncentrál, hogy minden metál rajongó felkapja a fejét, ha meghallja az album bármelyik dalát. A produceri munkákat Caffery mellett Nik Chinboukas (Nik’s Hot Tracks Studio, Spin Studios és a Happy Beaver Studios) látta el. Az első kiadás szériája Ltd.edition DIGI pack változattal tartalmaz egy bónusz dalt is (Once Upon A Time címmel). 

Felállás :

Chris Caffery : (összes ének, összes gitár, basszus gitár) , Yael : (dobok) , Nick Douglas : (basszus gitár) , Dave Eggar : (cselló, fuvósok, vonósok) , Paul Morris : (zongora és billentyűsök) , Lucia Micarelli : (hegedű a Mettle Eastern című dalban) , Rachel : (hegedű a Once Upon A Time című dalban) , Ferdy Doernberg : (billentyűs szóló a Mettle Eastern című dalban) , vendég billentyűsök : Paul LaPlaca, Nik Chinboukas, Chris Caffery Alex Skolnick : ( az utolsó gitárszóló az It’s SAD című dalban) , Marcus DeLoach : (operai ének a The Time című dalban) , kiegészítő dobos : Nik Chinboukas , Chris Caffery : (szakszofon szóló a Worms és dobszóló a Walls című dalokban, valamint kiegészítő ütösök) , Phil Caffery : (dob a Once Upon A Time című dalban).

 
Üdvözlettel: Musicworld 2000 Bt (www.albamusic.hu)

Iced Earth – Single, album

Az együttes elkészült az Overture of the Wicked című single munkálataival. A single május végén/június elején lát napvilágot. A Ten Thousand Strong dalra az elkövetkezendő hónapokban egy videoklip is készül majd. A singlen a következő dalok kaptak helyet:

01. Ten Thousand Strong
02. Prophecy
03. Birth of the Wicked
04. The Coming Curse

Az új album is készülget, melynek címe Framing Armageddon (Something Wicked Part 1) lesz és augusztus/szeptember környékén jelenik meg. Számsorrend:

01. Overture
02. Something Wicked (Part 1)
03. Invasion
04. Man’s Motivation
05. The Setian Massacre
06. A Charge to Keep
07. Reflections
08. Ten Thousand Strong
09. Execution
10. Order of the Rose
11. The Clouding
12. Infiltrate and Assimilate
13. Retribution Through the Ages
14. Something Wicked (Part 2)
15. The Domino Decree
16. Framing Armageddon
17. When Stars Collide (Born is He)
18. The Awakening

A Revelation Abomination (Something Wicked Part 2) munkacímet viselő folytatás pedig 2008 február/március táján jelenik meg. Számsorrend:

01. The Sacred Flames
02. Behold the Wicked Child
03. Minions of the Watch
04. A Gift or a Curse
05. I Walk Among You
06. Harbinger of Fate
07. Ancient Rage of the High Priest
08. A Gathering Threat / Time Marches On
09. Sacrificial Kingdoms
10. Something Wicked (Part 3)
11. Divide Devour
12. Conspiracy / Pilgrimage In Guile
13. Come What May

Stan Bush – In This Life

Az amerikai melodic rock énekes idén 10. stúdióalbumával jelentkezik. Az In This Life címet viselő album április 20-án jelenik meg a Frontiers Records közreműködésével. Az album elkészítésében a következő zenészek segédkeztek:


Holger Fath
– gitár, billentyű

Matt Laug (Alice Cooper, Richard Marx, Eddie Money, Anastacia) – dob
Lance Morrison (Alanis Morrissette, Don Henley) – basszusgitár


Az album dalait
Stan, Holger és Curt Cuomo (Kiss, Eddie Money) jegyzik.

Tracklist:

1. I’ll Never Fall
2. I Got A Thing For You
3. I Can’t Cry
4. In This Moment
5. Waiting For You
6. The First Time
7. Long, Long Way
8. Over You
9. Take It All The Way
10. In This Life
11. Southern Rain

Rush – Snakes & Arrows

A kanadai prog. rock együttes Snakes & Arrows című új albuma május 1-én jelenik meg az Anthem/Atlantic gondozásában. A lemez Far Cry számának egy rövid részlete letölthető innen.

Tracklist:

01. Far Cry
02. Armor and Sword
03. Workin’ Them Angels
04. The Larger Bowl
05. Spindrift
06. The Main Monkey Business
07. The Way The Wind Blows
08. Hope
09. Faithless
10. Bravest Face
11. Good News First
12. Malignant Narcissism
13. We Hold On

HangSúly’06 – Az antifonogram díj nyertesei

HangSúly’06 – az antifonogram díj nyertesei

 

Második alkalommal került megrendezésre a HangSúly – Hungarian Metal Awards szavazás, melynek keretében az elmúlt év legjobb teljesítményeit díjazzák a hazai rock/metal internetes portálok szerkesztőségei. A tizenöt webzine-t képviselő zsűri öt kategóriában adta le voksait. A HangSúly’06 zenei díj nyertesei között a Blind Myself, a Wendigo, a Neck Sprain, az Angertea, Lóránt Demeter grafikus és a Bakery stúdió neve szerepel. Íme a részletek…

 

2006 legjobb albuma

BLIND MYSELF

Ancient Scream Therapy

 

Az anti-fonogram díjként is aposztrofálható HangSúly zenei díj szavazásán idén a BLIND MYSELF zenekar korlátokat nem ismerő, modern metal albuma, az Ancient Scream Therapy tarolt. A lemez és a banda minden szóba jöhető kategóriában dobogón végzett és ezek közül kettőben el is vitte a pálmát. Ez alapján 2006 legerősebb rock/metal anyagát kétségtelenül ők követték el. A Legjobb album kategóriában a folk metal Echo Of Dalriada és a dallamos modern metalt játszó Wendigo alkotását előzte meg az Ancient Scream Therapy.

 

2006 legjobb debütáló albuma

 

WENDIGO

Let It Out

 

Az elsőlemezes WENDIGO a Legjobb debütáló album kategória megnyerésével vigasztalódhat, ahol a Let It Out című koronggal a tradicionális heavy metal új hazai kedvenceinek, a Wisdomnak szintén nagyon erős bemutatkozó lemezét (Words Of Wisdom) sikerült maguk mögé utasítaniuk. Itt a Sun Workshop kapaszkodott fel a dobogó harmadik fokára a Marylin More Low albummal.

 

2006 legjobb koncertbandája

NECK SPRAIN

 

Tavaly a Blind Myself kapta a legjobb koncertbanda címet, de most holtversenyben az Ektomorffal csak a második hely jutott nekik, mert hihetetlenül intenzív fellépéseinek köszönhetően 2006 legjobb koncertbandája a nehéz súlyú NECK SPRAIN lett a szerkesztőségek ítélete szerint.

 

2006 legjobb stúdió produkciója

BAKERY / BODNÁR PÉTER „Bogyó”

Blind Myself

Ancient Scream Therapy

 

A legjobb stúdió kategóriában az érdi Bakery kapta a legtöbb jelölést. Összesen kilenc(!) produkciójuk volt versenyben (néhány a Parkplatz stúdióval koprodukcióban). Utánuk a szolnoki Denevér stúdió és vezetője Cserfalvi „Töfi” Zoltán, valamint a most már szabadúszó Hidasi Barna munkái kapták a legtöbb jelölést (három-három lemezzel). Végül a tavalyi győzelmet megismételve újra a BAKERY vitte el a díjat, most a Blind Myself albumával, melynek a banda basszusgitárosa Bodnár Péter „Bogyó” volt a hangmérnöke, producere. Érmes helyen végzett Hidasi Barna a Stereochrist anyagával, valamint a CitySound-ban felvett és a Finnvox-ban masterelt Wisdom album is.

 

2006 legjobb lemezborítója

LÓRÁNT DEMETER, MIHÁLY GERGELY

Angertea

Rushing Towards The Hateline

 

A rajzművészek közül Sallai Péternek négy alkotása is szerepelt a jelöltek között a Legjobb lemezborító kategóriában, de idén Lóránt Demeter volt a szerkesztők kedvence. Az első helyet a Rushing Towards The Hateline című ANGERTEA album borítójával érdemelte ki, melyet az Angertea énekes/gitárosával, Mihály Gergellyel közösen alkottak meg. Lóránt Demeter másik jelölést kapott műve, a Blind Myself album frontképe is dobogós lett, ahogy az Agregator (Niklas Sundin/Ölveczky Gábor/Posta János) és a Wisdom (Havancsák Gyula „Hjules”) lemezek borítója is.

 

Minden nyertesnek gratulálunk!

 

 

Az alábbi különdíjakat ajánlották fel a webzinek

A kategóriák nyerteseinek:
– Interjú lehetőség és banner megjelenés. (Northern Bastards)
– Féléves banner megjelenés. (Rock Gyémántok)
– Kéthónapos banner megjelenés. (Fémforgács Metal Site)
– Egyhónapos banner megjelenés. (Shock! Magazin)
– Interjú lehetőség és kéthetes banner megjelenés. (Underground Magazin)
– 2500 banner megjelenés. (Zenemagazin.com)
– Folyamatos reklámlehetőség a következő HangSúly szavazásig. (Tarsansite.hu)
– A legjobb lemezborító alkotójának bemutatkozási lehetőség. (HardRock Magazin)

A kategóriák helyezettjeinek:
– 1500 banner megjelenés. (Zenemagazin.com)
– Kéthónapos banner megjelenés. (Fémforgács Metal Site)
– Banner megjelenés. (Rock Gyémántok)
– Folyamatos reklámlehetőség a következő HangSúly szavazásig. (Tarsansite.hu)

A zsűriben résztvevő webzinek:
Fémforgács Metal Site, HardRock Magazin, Hunderground.hu, MetalNews.hu, Northern Bastards, NuSkull.hu, Passzio.hu, Rock Gyémántok, Rocker.hu, SecondShot, Shock! Magazin, Torzo.hu, Underground Magazin, Zenekar.info, Zenemagazin.com

 

http://www.hang-suly.hu/

Sounday INC – Új Dobos

Már tavaly októberben, amikor a S_INC dobost keresett, szóba került Ed neve és beszélgettek róla, hogy akár együtt is zenélhetnének. Végül idén februárban kezdődtek el a közös próbák. A srácok annyira egymásra találtak zeneileg, hogy a március 10-i koncerten egyből egy 17 számos műsorral zúzzák le a színpadot. További infót az együttes honlapján találsz: www.sinc.hu 

 

Antimatter – Leaving Eden

Április 13-án jelenik meg a Prophecy Productions gondozásában a Leaving Eden című új Antimatter mű.

Tracklist:

1. Redemption
2. Another Face In A WIndow
3. Ghosts
4. The Freak Show
5. Landlocked
6. Conspire
7. Leaving Eden
8. The Immaculate Misconception
9. Fighting For A Lost Cause

Morgana Lefay – Aberrations of the Mind borító

Elkészült a Black Mark jóvoltából március 19-én megjelenő Aberrations of the Mind borítója.

 

Tracklist:

 

01. Delusions
02. Make a Wish
03. The Rush of Possession
04. Depression
05. Caught in the Tread Wheel
06. Reflections of War
07. Face of Fear
08. Where I Rule
09. In Shadows I Reign
10. Aberration of Mind
11. Vultures Devouring
12. Over and Over Again

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.