Szerző: ragnes

Sisters of Mercy jubileumi hétvége a Hajón

A poszt-punk, gothic-rock műfaj egyik alapzenekara fennállásuk harmincadik évfordulóját különleges duplabulival ünnepli itt Budapesten, február 25-én és 26-án az A38-on. Pénteken elöttük és utánuk Gelka és Xian biztosítja a bulira való ráhangolódást és levezetést, szombaton pedig a Gyárban lesz egy afterparty.
Andrew Eldritch-ék különböző extrákkal készülnek a szülinapos koncertre, tűzfújók és tűzzsonglőrök fogadják majd a korán érkezőket, saját technikával festik át a bejáratot és a folyosókat hangulatuk szerint, az Orrbár átalakul Sisters bárrá, ahol egész este a zenekar által válogatott zenéket hallhatunk, valamint a Hajó több pontján az elmúlt harminc év privát koncert és turnévideóiból lesz kiállítás.
_ELVALASZTO_

A The Sisters of Mercy a nyolcvanas évek újhullámának egyik legendás underground zenekara, 1980-ban alakult az angliai Leeds-ben, nevüket egy Leonard Cohen dal inspirálta:



Pályájuk a kilencvenes évek közepéig nagyon sikeres, elismerés, nagy népszerűség és üzletileg is jól alakulnak a dolgok. 1994-ben azonban felhagytak a stúdióalbumok készítésével, így tiltakozva kiadójuk ellen, anyagi nézeteltéréseik miatt. 1997-ben a Time Warner megszakította szerződésüket. Ezután nem jelentetnek meg több új albumot, nem szerződnek más kiadóhoz, nem is függetlenednek, ennek ellenére folyamatosan fellépnek és új dalokat is írnak.
Mindössze három nagylemezük jelent meg, mindegyiken más a zenekar felállása, egyedül Eldritch az állandó tag, és másokkal ellentétben a soha nem hűtlenkedő Doktor Avalanche névre hallgató dobgép. Ők ketten egy időben a The Sisterhood formációval koncerteztek. Tulajdonképpen már 1985-ben elhagyták az alapító tagok a zenekart, azóta a The Sisters of Mercy egy művészeti projektként működik.



Jelenlegi felállás:
Andrew Eldritch – ének, gitár, billentyű
Chris Cataclyst-gitár, kisérő ének
Ben Christo – gitár
Doktor Avalanche – dobgép
Belépő: 5800Ft/nap, elővételben 5000Ft/nap, Gyáras afterparty: 800Ft

Anneke

A pécsi Local Heroes Yourope zenei konferencia és tehetségkutató fesztiválon különleges meglepetés volt Anneke és zenekara fellépése, utána két napra, 29-én az A38-on mutatták be a tavalyi évben kiadott In Your Room nagylemezt. Szereplésük előtt két hazai zenekar köthette le a figyelmünket. Egyik a magyar poszt-rock szcéna képviselője, a Képzelt Város, amely egy Weöres Sándor […]

Tovább »

Steve Von Till

Egy általános iskolai tanár, a Neurosis frontembere és szólóban Harvestman néven muzsikáló Steve Von Till tévedt július 23-án az A38 fedélzetére. Előzenekarként a massachusettsi hc/punk zenekar produkálta magát. Késéssel, olyan fél kilenc körül meg is érkeztek, felcuccoltak a színpadra, kicsit ugrabugráltak, kaptunk talán három számot tőlük majd elbúcsúztak. Nem igazán vagyok otthon a stílus terén, […]

Tovább »

KMFDM

A 80-as évek elején alakult Sacha Konietzko második generációs lengyel emigráns tulajdonképpen egyszemélyes zenekara. Tagok folyamatosan cserélődnek, inkább egy projekt, ahol hasonló gondolkodású emberek alkotnak, ezzel is garantálva a megújulást és a sokszínűséget. A kezdetben csak egy kiállítás megnyitóra készült performansz mára 16 stúdióalbumot eredményezett. A hamburgi undergroundból Chicago-ba költözött a zenekar, ahol az európai […]

Tovább »

The Ocean

Az estét a kisvárdai Moon Of Soul nyitotta. Nevük inkább gótmetált sejtet, de stílusukat atmoszférikus progresszív metálként határozták meg. Spirituális szövegvilágú zenéjüket olyan bandák befolyásolták, mint a Cynic, vagy a Psychotic Waltz. Két demó után 2001-ben megjelent első albumuk az Égforrás, majd 2003-ban a Titokszülő. Számos koncertet tudhatnak maguk mögött, játszottak többek között az Opeth […]

Tovább »

Wolves in the Throne Room

2010. május 10-én végre Magyarországon is fellépett az amerikai poszt-black metal egyik legismertebb képviselője, a Wolves in the Throne Room. Az előzenekar szerepét a békéscsabai The Moon and the Nightspirit töltötte be. 20.30 körül lassan összegyült kb ötven fős közönség a Dürerben, mire a TMatN el is kezdte kis műsorát. A zenekart az Evensong utódaként […]

Tovább »

Katatonia

New Night Over Europe tour címen turnézó Katatonia március 29-én a Dürerben örvendeztette meg ismét magyar rajongóit a német poszt-rock szerű Long Distance Calling és a gothic/doom metalt játszó finn Swallow the Sun társaságában. Kezdési időpontként kitűzött 20 óra helyett már jóval korábban a húrok közé csaptak, így hát sajnos a két előzenekarról nincsenek élményeim. […]

Tovább »

Ulver

Sok-sok év álmodozás után művészmetál és egyéb sznob körökben is kultikussá vált Ulver tisztelte meg Budapestet először és elvileg utoljára 2010. február 20-án az A38-on. Gondolom senkinek sem kell bemutatni, túlzás nélkül korunk egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb zenekaráról van szó. Így nem is csoda, hogy a többség élete koncertjét várta az estétől. Előzenekarként Csihar Attila […]

Tovább »