Az Azure Emote soraiban a tengerentúli death metal underground ismert arcai szövetkeztek, hogy a saját értelmezésükben prezentálják a műfaj progresszív – vagy akár nevezhetjük akár avantgárdnak is – vonalát. Mike Hrubovcak énekes bő húsz éve aktív a színtéren, és olyan csapatokban tette le a névjegyét, a floridai Monstrosity, Divine Rapture, Hypoxia, illetve a House by the Cemetary. Mike Heller dobost a többség a brit heavy metal legenda Raven ütőseként ismerheti, aki a Gallagher tesók mögül három évtized után távozott Joe Hasselvander helyét vette át. De neve ismerős lehet a Fear Factory dobosaként is, hiszen Dinoék legutóbbi kéz albumát ő ütötte fül is, illetve számtalan, az alsóbb régiókban működő death metal formációban (System Divide, Malignancy, Kalopsia, Gorepunch, Amahiru…stb) is közreműködik. A banda harmadik tagja Ryan Moll gitáros – basszusgitáros, akinek a nevéhez olyan zenekarok fűzhetőek, mint a Divine Rapture, In The Fire, Molgah, Total Fucking Destroy és még számtalan kevésbé ismertebb formáció.
A The Third Perspective a banda harmadik nagylemeze. A lemez ugyan tavaly tavasszal jelent meg, de csak pár hete jutott el hozzám, szó nélkül pedig nem mehetek el mellette. Manapság a műfajban virágzó trend a death metal határainak tágítása címén blackes riffeket legyártani, és Lovecrafti szövegi koncepcióba bújtatva nyolc-tíz perces kaotikus hangzavarral előállni. Emellett persze nem árt maszkok, álarcok mögé rejtőzni, ezek hiányában felkapni egy kapucnit, netán szimplán hátat fordítani a fotósnak, és monogramokat, illetve kevesebb kreativitás esetén akár egy mássalhangzót használva elnevezni magunkat. Minél kaotikusabb és hosszabb egy-egy lemez, annál inkább garantált az undergroundban ünnepelt pozíció. Sajnos ezzel a törekvéssel nem tudok mit kezdeni. Az Azure Emote azonban nem vetemedik efféle trükkök bevetésére. Bár a szűk háromnegyed órás lemezükön két tíz perc feletti kompozíció is terpeszkedik, a további négy tétel viszont a sztenderd öt-hat perces menetidőre lett bekalibrálva. A tagok zenekarainak ismeretében felesleges ömlengenem a technikai felkészültségről, a hangszerkezelés fortélyairól, ezeket ugyanis ilyen figuráknál készpénznek vehetjük.
Hogy azonban valami banálisat okosságot is mondjak: A technikával ellentétben azonban a hangulat megformálása és a dalszerzés maga nem tanulhatók, legfeljebb fejleszthetők. Az Azure Emote szerzeményei ugyan nem matematikai feladványok, de nem is a hétköznapi, okostelefonokon matató hallgatók képezik a célközönséget. A Loss című nyitódal első részében kiemelt szerep jut a leginkább az osztrák Visions Of Atlantis soraiban megismert Melissa Ferlaak énekesnőnek, akinek kristálytiszta szopránja érdekes kontrasztot képez a technikás death metal alapokkal. A dalokat egyébként rendszeresen gazdagítják olyan vendégzenészek, akiknek nem sok közük van a technikás death metalhoz. Kiemelt szerep jut például a dán Pyramaze billentyűsének, Jonah Weingartennek, illetve a Curse Of Life-ban visszatérő szólómotívumok ütik fel a fejüket Pete Johansen hegedűjének köszönhetően. Ezek mellett Kelly Conlon (Monstrosity, Death) jóvoltából a Three Six Nine-ban fúvós hangszerekre is felkaphatjuk a fejünket. A jól sikerült keverésnek hála, ezek a metal idegen instrumentumok sem vesznek el a hangképben, minden tisztán, áttekinthetően szól.
A leírtak alapján kaotikus jelleget ölthet a formáció muzsikája, azonban a csapat nem céltalan, sehová sem vezető kollázsokat pakolt a korongra, hanem a végletekig kidolgozott, a szó eredeti értelmében progresszív zenével állt elő. A The Third Perspective-hez nyitott fülekkel, előzetes elvárások nélkül érdemes közelíteni, rászánva az időt, háttérzenének viszont nem alkalmas!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
