Beatrice - Támadás!

Beatrice
Támadás!

(Moiras Records • 1980)
Winci
2020. december 8.
0
Pontszám
10

Ismét szerencsés vagyok, mert megint egy olyan zenekarról és kiadványról írhatok, amit a hagyományos értelemben véve senkinek sem kell bemutatnom. Akik ismerik a Beatricét, azok nagy valószínűséggel tudnak a lemezről. Az írott és elektronikus (nem csak zenei) sajtóban több helyen hírét adták, sőt méltatták a kiadványt és a zenekart. Akik pedig a fekete korongok bűvöletében élnek, úgyszintén tudhatnak róla. Sokan, akik a jelen korban is még alkotó, ráadásul több évtizedes múlttal rendelkező zenekart kedvelik, biztosan meg is vették már az LP-t. Az idők során a legénységében törvényszerűen is némiképp frissült, de továbbra is önazonos Beatrice legújabb kiadványa valójában a jelenleg fellelhető legrégebbi darab.

Beatrice 1980 – Fotó: Jávor István (FORTEPAN)

Egy másik világban, egy párhuzamos 1980-ban, de mondjuk ugyanezen zenei magazin felületén borzasztóan erősnek hatna, hogy íme, itt egy elsőlemezes zenekar meglehetősen hallgatható minőségű koncertfelvétellel, kiforrott dalokkal, amin egy stadionnyi rajongó üvölti a szöveget teljes áhítattal!

Jó néhány éve hallgatom, azaz hallgattam a zenekarnak a Ring kiadó által gondozott elsőként kiadott és rögtön dupla lemezét abban a tudatban, hogy ez tényleg az első. Az immáron 15 éves értékmentő munkájának új elemeként a Moiras Records most kiadta a Ricse sokak (valószínűleg a mai 60-as korosztály) számára emlékezetes Kisstadion béli 1980. szeptember 5-i koncertjének teljes hanganyagát. A felvételen a klasszikus felállású zenekar hallható: Nagy Feró – ének, Lugosy László – gitár, Miklóska Lajos – basszusgitár és Donászy Tibor – dob. Többeknek ma már nehezen érthető maga az esemény jelentősége, és valószínűleg az is, hogy egyáltalán miért említem ezt. Ez volt az a kor, amikor az egyébként a nyugati trendekkel, a „fejlett világgal” haladva, a „rothadó kapitalizmus bűzös virágaival” egy időben rügyezett a magyar könnyűzenének a nem Támogatott, inkább Tiltott és ritkán Tűrt irányzata is. Képzelje el az olvasó, amikor valamit nem lehet, nem szabad észrevenni, de akkora tömegeket mozgat, hogy azt nem lehet nem látni! A korabeli politikai hatalom kultúrpolitikát gyakorolt és megmondani igyekezett mi a jó, sőt azt is, hogy a zene által elkövetett tettek közül mi a törvényszegés. A lakótömbünkben lakó néhány évvel idősebb csőnadrágos és matrózpólós, ill. kockásinges társainkat még rövidgatyásan focilabdát kergetve csodáltuk, amikor hazatértek az újabb egyhetes „csövezésből” – szüleik örömére vagy bánatára. A hátukra a véres hurkákat pl. az óbudai Fekete Bárányok koncerten kádárkolbászok rajzolták. Ezt úgy mutogatták a beavatottaknak egyaránt büszkeséggel és oktalan szégyennel, mint mondjuk nagyapám korosztálya egészen a megelőző évtizedig tehette a megmentett Márai Sándor-kötetekkel. 1980-hoz képest alig néhány évvel később a zenehallgatás terén én már éppen az akkor kopottasnak tartott hard rockon szocializálódtam, egy-egy Mobil-, Hobo, Ricse koncertfelvételt (rajta a Sánta Máriát), mint velünk élő történelmet hallgattam, az előbbi két zenekar végre megjelent akkori korongjaikat már a nagy(?)áruházban vehettem meg. Nem sokkal később már lelkesen adtam át a magamat az új és friss hullámnak, amit a NWOBHM indított el. Akkor pusztán azért kellett kapnom egy hatalmas maflást egy rendőrtől, mert igazoltatás során (’88-ban, egyébként a Ricse-lemez megjelenését követő héten – mert akkor büszkélkedtem a vörös-fehér és fekete-fehér borítójú koronggal a kezemben a társaságban) éppen ott voltam, ahol… Ez csak apró borzongás lehetett az évtized eleji zenei mozgalom sűrűjéhez képest. Kamaszként legfeljebb „tudtuk, de nem sejtettük” akkor, hogy ez a zenei jelenség, és maga egy ilyen koncert is mennyire társadalmi szelepként működött a nálunk kicsivel idősebb rajongók, vagy több évvel korosabb gondolkodók mélyben forrongó, változást követelő igényével.

A koncertlemezhez net-en fellelhető képanyagon és a közel azonos időről (pl. a P.Mobil archívumból) közzétett felvételeken jól látszik, hogy ezt a zenét akkor szeretni, követni a zenekart az országon át (nem saját autóval és a kapcsolatot nem mobiltelefonnal, vagy net-en tartva), jelen lenni az eseményen igazán komoly lázadás, érett fejűeknek a létező szocializmus elleni rendszerellenesség kifejezése, a kamaszoknak kitörési pont volt. Magán a bulin ott lenni – a videók tanúsága szerint is – egy eufórikus közelharc lehetett. Adjunk kapaszkodót: ennek hangulatát még a ’80-as évek metal undergound koncertjein is érezni lehetett. A fentebb említett, a kultúrpolitika által is hangoztatott TTT-korszakában érdekes hármas: az Omega, az LGT és a Beatrice játszott ezen a koncerten, széles skálán minőségi rockzenét. Az Omega és LGT közös turnéjára a hazai fősodorban hatalmas népszerűségnek örvendő zenekarok vitték magukkal a Ricsét. Az addigra az alapvonalra szorult banda meglehetősen hosszú koncertet adott, nehezen mondhatnánk (mai szóhasználattal) előzenekarnak. A korszak skizofréniáját jellemzi, hogy a Nemzet Csótánya egy KISZ-által szervezett rendezvényen énekel több tízezer embernek, sőt, több ezer ember énekli vele, vagy neki a dalokat. Az ebben a terjedelemben és minőségben eddig meg nem jelent dalok között szerepel pl. egy mai füllel talán érthetetlennek ható Neoton-paródia is (a Sánta Mária), reflektálva az akkori zenei (köz)életre. Egy korábbi 2004-es részleges megjelentéshez képest a korong zenei anyagának erőssége, hogy a keveréssel vissza tudja adni azt a forró hangulatot. A hangszerek játéka jól kivehető, az ének és a Ferót jellemző konferansz a koncerten is kiválóan hallható – az akkori kultúrpolitikusok nagy bosszúságára. A felvétel mégsem tündököl talmi színekben azzal, hogy egy hangmérnök a mai kor fülének megfelelő hangzással sterilizálja. Virányi Attila, aki a Freiburgi Zenei Egyetem vezető hangmérnöke volt évtizedeken át, kiváló munkát végzett. Ez a lemez legalább annyira kordokumentum, mint a magyar rockzenét meghatározó dalok gyűjteménye.

A borító koncepciója a kiadó sok kiadványán tetten érhető: illeszkedjen a kor hangulatához, jellemezze a kiadványt, és hamisítás nélkül adja azt az érzést, hogy ez akár akkor is így jelenhetett volna meg. Méginkább azt, hogy így kellett volna megjelenjen. Ez persze eleve ironikus, tudván, hogy a kiadványok jelentős része miért nem jelent, vagy jelenhetett volna meg. A Ricse Támadás! című első lemezén Bodola György grafikája látható. A Tardos Péter 1980-as Rocklexikonjából bizonyára sokaknak ismerős kép zsigeri erővel fogja meg Nagy Feró akkori és még jó néhány éven át is jelen lévő attitűdjét.

Nincs értelme a dalokról bármi továbbit is írnom. Megmelítendő azonban, hogy a címadó tétel most először szerepel címadóként a jól ismert csatakiáltással. Hasonlóan érdekes, hogyan jelenhetett meg ’88-ban Jerikó címén, a szocialista-materilista ideológia közepette, az ezernyi konkrét és áthallásos üzenettel teli dal, de ezt a gondolatot talán a dupla másik első lemez feletti merengéssel érdemes folytatni.

A kiadótól kapott információ szerint a lemez első 350 db példánya már elfogyott, így a következő csomagból előrendelhető. Hajrá, …támadás!

Combichrist, Megaherz Combichrist, Megaherz
szeptember 25.
Vinnie Moore Vinnie Moore
szeptember 26.
Liturgy, Áron Porteleki Liturgy, Áron Porteleki
szeptember 26.
IHE Slam Party IHE Slam Party
szeptember 27.