Beerzebub – Bélyeg ’23 – új remix dal

Bélyeg ’23 címmel jelent meg mosonmagyaróvári groove rap/metalos Beerzebub új remix dala. A zenekar énekese, Bogyó a következő infót osztotta meg vele kapcsolatban:

Imádtam az olyan remixalbumokat, mint a New Old Songs, a Remanufacture vagy a Reanimation, főleg az utóbbi volt nagy hatással rám, így már a kezdetektől fogva szerettem volna legalább egy dalunk újragondolását. Mivel a Bélyeghez már adott volt egy intro az eredeti dalhoz DJ Arre műhelyéből, evidens volt, hogy erre készül majd egy új verzió, csak valahogy az ötletelés mindig erősebb volt, mint a megvalósítás egészen tavalyig. Amikor is rendeltünk a wishről némi Bizkit vibe-ot, behúztunk hozzá az aliról pár Static-X kütyüt, meg kukáztunk hozzá a vármegyéből egy kamureppert és egy gyatra DJ-t, aztán bekopogtunk pár dimenziókapun. A végeredményhez pedig készült a napokban egy szolid vizuál is, ami reprezentálja a tavalyi koncertjeink hangulatát. A No Martyr Collective youtube csatin el is éritek frankón, amire a feliratkozás ajánlott, mert jönnek a kontentek sorban!

Szóval itt a Bélyeg ’23 raprock remixe, hangulatilag egyenesen 2001-ből! Innen is óriási pacsizuhatag Somának (Bipolaris) a featért és DJ Arrenak a karcért meg az elektronikáért! Talika a bulikon!

A banda legközelebbi koncertje március 28-án, Nagycsütörtökön, vidám húsvéti hangulatban a Barba Negra Blue Stageben lesz az Omega Diatribe és a Watch My Dying társaságában.

March of Beasts March of Beasts
március 01.
Bass Warrior Tour Bass Warrior Tour
március 04.
Hate, Delure, Morvigor Hate, Delure, Morvigor
március 04.