Belore
Artefacts

(Northern Silence • 2021)
Necron
2022. január 4.
0
Pontszám
9

Világunkból szinte teljesen száműzték a csodát, varázslatot. Helyette mesterséges idolokat és hazug, üres mintaképeket állítottak. Így, a mitikus hősökről szóló történetek, fantasztikus helyszínek varázsának örömforrására szomjas utazó lelkesedéssel fogadja, ha végre tiszta formában kaphatja meg ezeket a kalandokat. Azért a hamis világunkban még bőven akadnak olyanok akik művészetüket a ennek a mesebeli világ fenntartásába alították. A francia Belore is fegyverként ragadta meg hangszereit, hogy elhozza nekünk zenéje által az igazi fantasy történeteket, látványos tájakat és birodalmakat. Az egyszemélyes atmoszferikus-epikus black metál projektet a tapasztalt francia muzsikus, Aleevok (Continuum, DXS, Hamka, Darkenhöld-élő zenész ) saját zenei világának a kibontakoztatásaként  hozta létre 2019-ben. Még ebben az évben megjelent a Northern Silence Production zászlaja alatt a Journey Through Mountains and Valleys című első nagylemeze. Noha a zenekarokban basszusgitáron játszó Aleevok kiemelt gondossággal kezelte a felvételnél a basszus sávot, mégis a szabad művészi kreativitás oltárán rendelkezhetett a többi hangszerrel is.  A dalok a fantasy környezetbe helyezett misztikus természetről, hősökről, csatákról szóltak. Mindegyik egy-egy történetet jelenített. A muzsikus nem kötötte béklyóba a restség, vagy éppenséggel a kreativitás hiánya, mivel idén novemberben már jelentkezett is Artefacts nevet viselő második albumával. Fegyvertársként csatlakozott hozzá Charlie Videau (Nydvind) dobos. Az akusztikus gitár terén Wynter Arvn segítette ki a zenészt. Minden más hangszer kezelését, beleértve a keverést és maszterelést is Aleevok végezte.  A látványos borító francia Romain Defélix munkája (aki a mindegyik dalhoz külön képeket készített). A kiadó az igényes sztenderd formátumok mellett, szigorúan korlátozott példányszámban elérhető, a gyűjtők számára érdekes digipack verzióval is jelentkezett. Sajnálatos módon az életünk, hétköznapjaink részévé vált „járványhelyzet” miatt egy hónapot csúsztak.

Ezúttal a lemezen szereplő hat szám egy átfogó történet egy-egy fejezete. Az első dalban a Tale of a Knight-ban egy harcossal ismerkedhetünk meg, aki egykori városának, Endeor pusztulásának az okára keresi a válaszokat. Melyeket egy rég elhagyott varázsló torony titkos kamrájában meg is lel, és azonnal vissza is siet, hogy jelentse sejtését a lázadó városnak, Emmera-nak. Az előző koronghoz képest itt jobban éreztem a Summoning, Caladan Brood hatását. Az atmoszferikus betétek is komolyabb teret kaptak. Októberben, az album hírnökeként, a Black Metal Promotion videócsatornáján megjelent nóta az lemez talán legepikusabb szerzeménye. Hangsúlyos billentyűtémák és Aleevok karakteres black metal vokálja mellett a tiszta ének is szerepel. Akik ismerik az előző lemezt, annak ez nem hat újdonságként, de az Artefacts lemezen ebből és a kórusokból is többet hallhatunk. Viszont a kimértség megmaradt. Nincsenek nagy elszállások a ritmusszekció terén. Végig egy szépen kijelölt vonalon haladnak a dalok.

A második nóta az Artefacts of Power négy műtárgyról szól. Négy elemről, amik Belorian földjének energiáit irányítják. A Holdkő, melyet a druidák és azok istene birtokol. A Borostyánkő, mellyel hatalmas élőlényeket lehet irányítani. Egy megfoghatatlan erőt képviselő Fagyottkristályról, és legvégül a bölcsességet adó nyolc azúr gyöngyszemről, melyeket Erethor mágus készítette Sindorias királyának. De ez a korona a város bukásával együtt eltűnt. Sok generációval később egy fiatal uralkodó veselkedik neki, hogy felkutassa az elveszett koronát és véget vessen az uralkodó hatalmak és a lázadó hadseregek közötti konfliktusoknak. A kellemes felvezető után, a középtempós szerzeményt a hangulatos dallam teszi teljessé. A Charlie Videau dobos csatlakozása kétség kívül hasznos volt a produkcióra nézve. Sokkal természetesebb lett a hangzás. Hiába a szárnyaló technika, de még mindig igényli a zene az emberi játék melegségét. A hangzás eléggé kiegyensúlyozott lett. Furcsa mód egy Black metál produkciónál ezt a jelzőt használni, de kifejezetten nyugtató volt. Olyan meseszerű, amibe bele lehet merülni. Összességében kívánta is ezt az érzetet az album meseszerű tematikája.

The Fall of EndeorEndeor város pusztulásáról szól. Hogy esett áldozatul a mesés város a hatalmas sárkány pusztító tüze által – feltételezem, hogy a Bestia a mágikus Borostyánkő ereklye hatása alatta követte el gaztettét. (Egyébként, Esgarothot „Tóváros” pusztulására emlékeztetett ez a történet.)  Ez a dal egy kicsit lassabb, merengő hangulatot áraszt. Moonstone-ban megismerkedhetünk a rejtélyes druidákkal és istenükkel, valamint a megidézett felbukkanó Holdkővel. A kő megidézéséének a jelenetét láthatjuk a borítón. Ötletesnek tartottam az bűvös éjjeli erdő hangulatát visszaadó akusztikus gitár és természethangok idilli ötvözetét. A vendégénekesek szereplésével a dal még inkább egy emlékezetes pontjává vált a korongnak. Az ötödik dal,  A New King for Therallas roppant autentikus hangzású akusztikus bevezetőt tudhat magáénak, mely lágy kórussal és akusztikus gitárral teljesedik ki. Elég meglepő, hogy ma már ennyire élethű hangzást tudnak produkálni. A dal kétharmadánál egy érdekes szinti-pop hangzású betét jelenik meg, de egyáltalán nem zavaró és nem lóg ki a szerkezetből. Inkább frissítő, mintsem idegen. Természetesen a fajsúlyos hősi harsonák és dinamikus ütemek ugyanúgy jelen vannak. A főváros, Therallas új uralkodójának a megkoronázásának ünnepségéről szóló szerzemény után következik a lemez utolsó tétele, a Glorious Journey. Az új király vezetésével felfedezetlen, gyönyörű, de vad tájak meghódítására indult útról szól. Epikus dallamok és lágy furulya szólam hozzák el nekünk az utazás fennkölt hangulatát.  

Az Artefacts lemez egy nagyon kiegyenlített minőséget magáénak tudható roppant kellemes kiadvány.Kicsit hiányoltam az éteri magasságokba repítő heroikus pillanatokat, de kimértség és az egységes nívó kárpótolt ezekért.  Az egész albumot áthatotta a nyugalom. Nincs semmi erőltetve, kicsavarva. Szépen áramolnak a számok. Dalról-dalra ismerhetjük meg a szépen kidolgozott történetet. Ez egy olyan muzsika ahol a szépség és az éteri misztikum kap szerepet. Akik kedvelik a stílust és még nem találkoztak a Belore-val, azok okvetlenül pótolják ezt a hiányosságot. Summoning, Caladan Brood, Gallowbraid, Sojourner, Can-Bardd, Emyn Muil, Saor rajongók számára biztos befutó.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.