Berkowitz

All Hell Broke Loose (2017)

Unas, polgári nevén Robert Zimmermann bizony alaposan belemászott a német underground közegbe, hiszen amikor épp nem az NHSH, Shemen, Violent Frustration nevű zenekarokban püföli a feszesre húzótt bőröket, akkor saját, Berkowitz néven futó projektjével van elfoglalva, vagy pedig művészként illusztrációt készít valamelyik általa is támogatott egyéb hordának. Legyen szó grind, death, black metal formációról. Most egyéni munkásságából kaptam ízelítőt vinyl formában, ez pedig a 2017-ben megjelent All Hell Broke Loose, amin cseppet sem meglepő háború és környezetszennyezés ellenes agymenését osztja meg a világgal.

Ezt sugallja már maga a projekt nevének választása is, hiszen a 19 éves korában bebörtönözött és kivégzett Liane Berkowitzra utal, aki náci ellenes propaganda terjesztéséért adta életét 1943-ban. Ügyének különleges körülménye, hogy ’42-ben már várandósan került női börtönbe, ahol megengedték neki a gyermek világra hozását, ám Hitlerig eljutó ügye végén sem tekintett el a hatalom attól, hogy felakasszák. Sokan jártak így az úgynevezett Vörös Zenekar ellenállói közül, többségében fiatalok. Berkowitz gyermeke nem érte meg a felnőttkort, férjéről pedig akkor került utoljára jegyzet egy papírra, amikor holttestét orvosi kísérletek elvégzéséhez javasolták több ezer másikkal együtt…

Azt hiszem egy ilyen rövid, de annál fájdalmasabb és tragikusabb életút kitűnő táptalaj lehet egy történelmi igazságtalanságokkal és kegyetlenséggel foglalkozó projekt számára, ami formanyelvnek egy nagyon sajátos egyveleget választott. A legtöbb oldalon black/death metalként hivatkoznak műfajként erre az anyagra, de szerintem messze áll ez attól, ami a fejünkben összeáll erre a meghatározásra. Ugyan akadnak elemek mindkét vonalról, az anyag sűrű és hörgés is akad bőven, mégis a zenei alapja inkább egy indusztriális hangulatot sem nélkülöző sludge/doom egyveleg, amibe könnyedén beleragadhatunk, mint a légy abba a bizonyos csapdába.

Nem könnyű feladat tehát a bő háromnegyed óra befogadása, azonban végig garantálja a bólogatni valót. A legerőteljesebb segítség ebben talán a basszus, ami igazán kiemelkedik, valamint a dobjáték, ami elvileg Unas legtöbbet kezelt hangszere (a rajz és festőkészlet mellett). Mindezt hamar megtapasztaljuk, hiszen a Hell… Or The Next Best Thing nem sokat tököl a kiadvány megnyitásával. Itt még érződik a kezdeti death, sőt grind hatás, az utána következő Machinery azonban már csak a lassú és vészterhes bólogatni valóra épül. Érdekes, hogy pont az ilyen hosszabb tételek, mint ez, az Angels To Some és a Watch The World Burn tartalmazzák a legkevesebb variálást és történést, míg a rövidebbekben bátrabban kapunk tempóváltást is.

A lemez legnagyobb erénye szerintem, hogy végig tartani tudja nem csak ugyanazt a minőséget, de megjelenik benne egyfajta belső feszültség, morbid légkör, ami meglehetősen egyedi ízt kölcsönöz neki. A hosszabb szerzemények ettől függetlenül gyakran válnak önismétlővé, több izgalmat is elviselnének, de ez annyira nem szegheti kedvünket, aki meg jól viseli a monotóniát, annak még tetszhet is. Ha a megjelenéskor kimaradt, akkor most meghallgathatjátok a projekt bandcamp oldalán, de gyűjtők levadászhatják 12″-os vinyl formátumban is!

Berkowitz – All Hell Broke Loose (2017): 1 komment

  • Winci Winci szerint:

    Ez a zene igen komolyan kritikus, alaposan átgondolt. Ld.: amikor a dob/basszus/ritmus a golyószóróval gyorsul vissza a klipben. Az értékvállalás jól átjön az írás által is. Nem hiszem, hogy mindennapi zenehallgatásom rész lesz, mert annyira nyugtalanítóan valós.

február 06.,
február 24.,
március 11.,