Beszélgetés Ahazuval az Avaron egyetlen tagjával

A facebookos Burzum jelenség és általános idiotizmus után szinte fél leírni az ember azt a nevet, illetve legalábbis elgondolkodik, hogy hol is van éppen. Én személyes átélője voltam egy profil letiltásnak, így most is bejelzett a vészcsengő, de megnyugtattam magam – hazai pályán evezek, itt nem lesz Burzumüldözés, vagy minek is nevezzem. De miért burzumozok itten? Hát azért, mert az Avaron ezen a vonalon mozog, de azt egy kicsit továbbgondolva, továbbfejlesztve.

Az Avaron lemez az első bemutatkozásod fizikai formában. Emellett azonban másban is utazol – legyen az zene vagy vizuális tevékenység. Kérlek, mesélj magadról és ezekről a tevékenységekről!

Mióta az eszemet tudom, hajt egy bizonyos alkotás utáni vágy, ami minden körülmények között utat tör magának. A képi ábrázolás volt az elsődleges tevékenységem. Már egészen kicsi koromban csontvázakat, denevéreket, különböző értelmezhetetlen teremtményeket rajzolgattam. Óvodába menetel előtt pedig rendszerint MTV-t néztem, ahol még akkoriban zenéket adtak. Emlékszem, a kedvencem a The Cure- Lullaby volt. A valódi alkotási folyamatok tizenéves koromban kezdődtek. 13 éves koromban tartottam először igazi pengetős hangszert a kezemben, ami egy akusztikus gitár volt. Elkezdtem pengetni, és azóta ugyanolyan fontos késztetés a zenélés, mint a festés/rajzolás/fotózás az életemben.
Baranya megyében nőttem fel egy kis faluban. Később életem úgy hozta, hogy el kellett hagynom ezt a megszokott környezetet, és valamivel laposabb, kietlenebb földeket tapostam hosszú éveken át. Ez idő alatt döbbentem rá igazán, hogy milyen nagy hatással van ránk, emberekre a minket körülölelő természet. Kreativitásom és alkotókedvem megsínylette ezt az időszakot. Hiányoztak a völgyek, dombok, hatalmas erdők és végtelen mezők. Nem olyan rég végleg hazatértem, és így születhetett meg az Avaron.

Nem te vagy az első, akire a The Cure ilyen hatással van. És abban sem, hogy a természet közelsége képes belőled kihozni olyan mély dolgokat, amiket az Avaron debütlemezen hallunk. Meddig tartott megírni?

Hmm. Ezt nehéz pontosan megállapítani. Elég nagy káosz szokott lenni nálam (is) a zeneírás. Kb. 3-4 hónapot mondanék csak az írásra.

Mi a módszered? Ha jól emlékszem, előbb leírsz papírra tabokat.

Igen. Tabokkal a leggyorsabb feljegyezni egy ötletet. Az atmoszféra és dallamok többnyire valamilyen vizuális inger hatására jönnek.
Például elég hozzá egy víztükör, amin a hold fénye játszik (Children for the Eternal Blue). Ha megvan a központi téma, utána már viszonylag gyorsan kinövi magát egy kész dallá.
Párhuzamosan a dalírással szoktam képeket készíteni, amik szintén táplálják azt a hangulatot amit a zene teremt(het). Például a lemez borítóját már két dal megírása után megfestettem. Később a festményt bámulva próbáltam egy folyamatos, egységes atmoszférát megtartani az egész albumra.

Ez azt jelenti, hogy mindig pontosan tudod, hogy milyen hangot játszol le. Elég ritka ez a mai rohanó világban, hiszen egészen ismert zenészek is írnak dalokat enélkül. A The Cure-on kívül mi volt / van még rád hatással?

Tudnom kell, mert különben elmászok más irányokba, amik már nem biztos, hogy azt adnák vissza amit szeretnék. Ha csak leülök a gép elé, hogy akkor most csinálok egy dalt, az már nem hozna olyan eredményt, mint amit az Avaronnak terveztem. Aminél prioritás volt a klasszikus hatás. A The Cure mellett, amik hatással voltak rám és a fekete metál felé mozdítottak legkorábban, azok a Marduk, Mayhem, Immortal, Emperor, Covenant.
Később ezeket csúnyán “kinőttem”. Ekkor jöttek a valódi hatások: Austere, Alcest, Wedard, Darkspace és nem meglepő módon a Burzum.

Azért a Mayhem pár lemeze simán befér a második felsorolás bandái közé is. Szerinted mennyire van szükség a black metalban megújulásra? Hallottam olyan véleményt egyszer, hogy a black metal nem tűr meg semmi előtétszót, mint pl “atmospheric”, “melodic” vagy az orthodox színtéren belül különösen nagy közellenség “post” szó. Erről hogy vélekedsz?

Én azt mondom, hogy mindig jó egy új megközelítésből íródott anyagot hallani black metalban. Rengeteg módon gazdagodott (szerencsére) ez a műfaj az elmúlt időkben. Szükséges vagy sem, folyamatosan jönnek és jönni fognak az újabb alkotások, amik más hangszereléssel, hangzással stb. megteremtik a black metal hangulatát. Az a vélemény, hogy a black metal nem tűr meg semmi előtétszót, egy érdekes kérdést vet fel: “mitől black metal a black metal?”
Erről órákat lehetne beszélni. Szerintem nem kellene leragadni a kecskéknél. Úgy gondolom egy zene stílusát, műfaját a zene atmoszférája határozza meg. Nem pedig az, hogy hány darab 6-os van két sátán között a dalokban.

A sátánizmus mennyire része a black metalnak, ha már szóba hoztad? Szükség van rá? Kifulladt dolog? Színfolt?

A Gorgoroth-os Gaahl egyszer azt mondta: “a black metal sátánista, nincs más opció” Így a mai black metal bandákat hallgatva, szerinted mennyire volt igaza?
Nincs rá szükség, szerintem (nem győzöm népszerűsíteni a “szerintem” szót ilyen témákban). Viszont nem ellenzem, mert ha valakinek a sátánizmus és egyéb szélsőséges, radikális nézetek jelentik a black metalt, akkor az az ő saját véleménye és hozzáállása egy dologhoz. Egy nagy kupa vért ajánlanék az esti kecskéhez.

Talán ez a műfaj leginkább sajátja: a szabad szellemű alkotás lehetősége.  Szerinted honnan ered az, hogy a fekete fém rajongói között feltűnően sokan hallgatnak ambient zenét? Már ha zene az ambient egyáltalán…

A válasz szerintem e két műfaj zenei szélsőségességeiben rejlik. Mindkettőt egy erős, fenyegető, titokzatos és olykor nem e világi atmoszféra jellemez, többnyire.
Mondjuk persze az sem mindegy milyen bm-ról és milyen ambientről van szó. Egy DSBM kedvelő például nagy eséllyel hallgat dark ambientet, viszont aki csak szimfónikus fekete metál rajongó, már nem biztos.
Az ambient műfaj számomra egyértelműen zenének nevezhető.

Hogy állsz a többi zenei stílushoz?

Elismerem őket zenének. Mondjuk talán a rapet és a dj trutymákolást nem. Például a Tears for Fears is a kedvenceim közé tartozik. Vagy a The Frozen Autumn. Amit egy kicsit is megérintett a sötétség.

Mennyire tartod fontosnak manapság a fizikai megjelenéseket, illetve van-e kedvenc formátumod?

Ha csak pusztán a tényleges, funkcionális szerepére gondolok egy fizikai hanghordozónak, akkor logikusan átgondolva, sajnos egyáltalán nem fontos manapság a megjelenése. Viszont az ilyen kiadványok további tulajdonságait még ma sem lehet reprodukálni digitális területen. Például jó érzés birtokolni egy olyan dolgot ami kézzel fogható, alakot ölt és létezik a világunkban. Én ragaszkodom az ilyenekhez. Kazetták, LP-k és CD-k között nőttem fel. Kedvenc formátumom talán a vinyl és a kazetta.

Ez ugyanakkor könnyebbség is a szerzőknek, hiszen a hosszadalmas és drága ügymenet, ami egy fizikai hordozó elkészültéig lemegy, eltűnik. Ugyanakkor fel is hígítja a mezőnyt. Erről hogy vélekedsz? Ez a kérdés vékony jég, ezért, ha gondolod, ne válaszolj vagy ködösíts.

Én mind a két hatást pozitívnak tartom. A digitális terület nagy szabadságot kínál, és egyre kevesebb akadály gördül a szerző elé. Több mű kerülhet ki az ismeretlenségből. Minden zene megtalálja végül a maga közönségét.

Ez polkorrekt. Viszont a mezőny felhígulásában mi a pozitív?

A mezőny felhígulása alatt azt érted, hogy egyre több “szar” és “alantas” zene is fülekre talál a “kiemelkedő” alkotások között? Akkor az előző válaszom utolsó mondata. 🙂

Erre gondoltam, és kiválóan hoztad ki magad ebből a szemét kérdésből.
Fontos számodra, hogy a hallgatóság mit gondol a zenédről? Most ez pont aktuális, mert éppen a Hangpróbán megy a tesztelése.

Jó olvasni mennyire más és más vélemények illették eddig a zenémet. Elolvasom, meghallgatom a véleményeket. Már az, hogy egyáltalán a zenémről beszélnek, megtisztelő. Viszont az elképzeléseimre semmilyen hatást nem gyakorolnak sem a pozitív sem a negatívabb vélemények. Nem akarok megfelelni senkinek ilyen téren. Nekem a zenélés nem ezt jelenti. Az Avaron album pedig pont olyan amilyen lenni akart.

Klasszikus értelemben vett zenekarban játszottál valaha, vagy mindig egyedül szereztél zenét?

Valamikor 17-18 éves koromban próbáltunk valami black/death bandát összehozni két haverommal. Volt egy dobos, egy gitáros és én mint “vokalista”. Basszussal mindig bajban voltunk mert általában csak alkalmi tagok voltak. A nevünkre is emlékszem: Everlasting Chime. Semmi érdembelit nem tettünk le az asztalra. Mindig csak ötleteltünk és gyakoroltunk. Múltkor a padláson találtam egy régi kazettát “Everlasting Chime – Gyakorlás” címmel. Még nem mertem belehallgatni. Azonban már akkor is zenélgettem egyedül. Kellett az a szabadság és nyugalom a dalszerzésben. Úgy álltam és állok a zeneszerzéshez mint a képzőművészetekhez és amúgy sem vagyok egy társasági ember. 🙂

Használsz klasszikus eszközöket felvételkor, úgy, mint erősítő, torzító és effekt pedálok, mikrofon a gitárfelvételhez, vagy vonal + vsti minden?

Használok, persze. Ezeket előnyben részesítem. Nálam a lánc egy torzított gitárnál például úgy néz ki, hogy: gitár -> kompresszor pedál -> fuzz pedál -> kombó -> usb interface -> pc. Nagy kísérletezések történtek már az évek során ezen a téren. Az örök hangszer ami mindig is vsti fog maradni nálam, az a dob. Aminél egy pokoljárás mire elfogadható minőségben szólal meg, de egyre türelmesebb vagyok.

Ha végtelen erőforrás állna rendelkezésedre, hol élnél?

Egy nagy erdő közepén, egy kőházban. Nem akartam, hogy olyan klisés legyen, ezért nem faház.

Mennyire érzed teljesnek a beszélgetést? Nyugodtan kérdezhetsz magadtól, ha lenne még közlendőd?

Szerintem érintettünk minden témát, amit ezen a helyen, ebben az időben illet megemlíteni. Remek kérdéseket kaptam tőled, és szórakoztató volt számomra e beszélgetés. Köszönöm a lehetőséget!

Beszélgetés Ahazuval az Avaron egyetlen tagjával: 3 komment

március 11.,
március 20.,
április 03.,