Betrayal

Disorder Remains (2021)

Amennyiben meghallod a zenekar nevét, és simán csak beírod valamelyik netes keresőbe, szám szerint tizenegy, ugyanezzel a névvel tevékenykedő zenekarra találhatsz rá a világ minden szegletéből. Ám ha a jelen lemezismertető tárgyát képező Disorder Remains című album megalkotójának minél alaposabb megismerését tervezed, akkor Németország felé kell venned az irányt. A progresszív death metal-ban utazó Betrayal ugyanis 2005-ben Aschaffenburg városában látta meg a napvilágot. Lusta egy szörnyeteggel akad dolgunk, hiszen a megalakulást követően mindössze egy 2007-es EP, a hat számot tartalmazó Of Lust and Loss került kiadásra, aztán hosszú csend következett. Számos tagcserét követően a zenekar újjáéledt hamvaiból, és 2015-ben előhozakodtak a rá egy évre megjelenő Infinite Circles című albumot felvezető két tételes demóval. Az első nagylemez remek visszhangot váltott ki mind szakmai, mind pedig rajongói körökben. Öt évig lubickoltak az elismerésekben, ennyit kellett ugyanis várni a következő albumra. Talán éppen ezért nem is spóroltak a dalokkal, mert a bő egy perces bevezető után tizenegy remekbe szabott, precízen kidolgozott szerzeménnyel kényeztetik el a nagyérdeműt.   

Egy-egy új lemez meghallgatása alkalmával mindig törekszem annak minél mélyebb megismerésére. Amelyikről pedig ajánlót is írok, azt  igyekszem a lehető legtöbb aspektusból megvizsgálni. Ezért a saját intuíciók mellett nagyon fontosnak tartom, hogy megismerjük az adott darab részleteit az azt megalkotó zenekar szemszögéből is. Így hát ismét klaviatúrát ragadtam, és néhány szokásos kérdés kíséretében felkerestem a zenekart. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ők is lelkesen válaszoltak. Úgyhogy, kedves Fémforgács olvasó, az alábbiakban a kérdésekre adott válaszok zanzásított változatát olvashatod:

Lírai és zenei szempontból nincs kapcsolat a dalok között. Basti, a szólógitárosunk egy teljes vizuális koncepciót tervezett az előre megírt dalszövegek alapján, amelyet az album belső borítója tökéletesen mutat be. Mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy függetlenül értelmezze az egyes tételeket. Ezen a lemezen a szövegek általános, a mindennapi életből vett témákról vagy olyan dolgokról szólnak, amelyek minket foglalkoztatnak, amelyekkel mindennapi életünk során szembesülünk. A turnék alkalmával tett utazások, és az ezzel járó távollét inspiráló környezetként hatott ránk, mivel ilyenkor mindenkinek jut ideje arra, hogy önmagára koncentráljon. Egyébként alapvetően az emberi kapcsolatok között tátongó szakadék, és az ebből adódó konfliktusok keltette küzdelem jelentik a fő inspirációt. Mi határozottan egy death metal zenekar vagyunk, amely bőséggel alkalmaz olyan technikai megoldásokat, amelyek kiemelik és érvényre juttatják ennek a zenei műfajnak a befeketített, sötét oldalát. Magát a stílust megalapító Death zenekar gyakorolt ránk a legnagyobb hatást. A zenénkbe oltott technikai megoldások mindenképpen ettől a zenekartól eredeztethetőek. Mindenkor szeretnénk fenntartani ezt a zenei légkört és kiemelni a lemez koncepcióját. Ennek a fajta légkörnek a kialakításához és fenntartásához keresztatyaként tekintünk a fantasztikus Behemoth zenekarra. Az ő elképzelésük a zenéről, illetve a színpadi megjelenésről egyszerűen elképesztő. Nagy hatást gyakoroltak ránk továbbá a svéd melodikus death metal alapzenekarai, különösen az At The Gates tagjai. Mindebből kifolyólag úgy gondolom, a zenének számos progresszív megközelítését alkalmaztuk az új albumon is. Ugyanakkor törekszünk arra, hogy megadjuk a zenénknek a szükséges brutalitást és a feszes ritmikát.

Itt az ideje tehát újra definiálni a német death metal-t, és ehhez a Disorder Remains a legtökéletesebb eszköz! A fenti hiteles leírásból már azt is tudhatod, hogy mi vár majd rád a lemez hallgatása közben. A sejtelmesen operáló Ignite után már kapjuk is az arcunkba a jófajta német fémet a Rise képében. Maga a dal is rendelkezik egy frankó felvezetővel, tipikus koncertnyitó nóta. Simán elbírom képzelni, ahogyan a számot indító hangok kíséretében a banda tagjai felvonulnak a színpadra, és mire elér a szerzemény ahhoz a részhez, amikor földbe döngölnek a riffek, a zenekar és a közönség már egyként hullámzik, és azután nincs megállás – elszabadul a földi pokol. A soron következő War című dal pedig valóban gondoskodik arról, hogy egy háborús övezetben találd magad. Ebben a tételben csillogtatja meg igazán először a Manuel Caccamese (dobos), Philipp Gherig (basszusgitáros), Alex Burkl (gitáros/énekes) és Bastian Kraus (gitáros) alkotta kvartett a hangszeres tudását, mert a dal tele van tűzdelve progresszív elemekkel.

Ezután sorra következnek a jobbnál jobb death metal szerzemények, melyekben a kíméletlen aprításokat ötletes gitárjáték, acsarkodó üvöltésekkel kevert hörgő ének, és rendkívül precíz ritmikai megoldások támasztanak alá. A Lost Promises középrészénél például egy olyan brutális, szögelős riffhalmazra kúszik rá a finoman megkomponált gitárszóló, hogy attól bizony tágra nyílik a gyanútlan zenehallgató szeme! A címadó dal nem csupán az egyik leghosszabb tétel a lemezen, de kétségkívül az album egyik csúcspontja a maga jópofa, csuklóból előadott, már-már vidám hangulatot teremtő menetelésével, és egy gyönyörű gitárszólóval. Komplex, érzelmekre ható, kiváló szerzemény, melynek levezetése a csilingelő zongorajátékkal egyfajta lezárása az album első felének.

Tökéletes érzékkel alkalmazták a srácok a szűk kettő perces Chaos Reigns-t, amely a kissé nyugisabb, akusztikus gitárjátékával készíti elő a terepet az utolsó négy zúzdának, melyek képében a zenekar egy olyan death metal zuhatagot indít harcba a zenehallgatók leigázására, melyek méltóképpen emelik a lemezt és a bandát a stílus nagyjai közé. A Greed & Oblivion levezetéseként alkalmazott effektek hangjaira pedig végleg ránk zárul a pokol kapuja, aminek eredményeképpen csak a Rendellenesség Marad (Disorder Remains).

Lehet, hogy egy fekete-fehér kép erről: 4 ember, álló emberek és hó
A zenekar tagjai Svédországban, Cliff Burton emlékhelyénél

június 04.,
június 22.,
június 23.,
június 25.,
június 28.,
június 30.,