Binary Order – Interjú Benjamin Blank-kel

Nemrég jelent a Binary Order hatodik albuma Messages from the Deep címmel. A lemezről már két dal is hallható-látható a zenekar csatornáján. Az elektronikus zene szőnyegére ültetett, ezúttal keményebb, metalosabb hangzást kedvelők korábban albumajánlót olvashattak itt, a felületen. A Binary Order aktuális motivációjáról Benjamin Blank-kel készített korábbi, tán már egy évvel ezelőtti interjúval akkor elmerültünk a sci-fi soundtrack-szerű motívumok tengerében. Azt a diskurzust most egy újabb beszélgetéssel gazdagítjuk, hogy megismerjük az atmoszferikus hangzású friss anyag mögött rejlő hatásokat és koncepciót. Ennek hullámán a hallgatók megismerhetnek, vagy felidézhetnek néhány valóban különleges zenét, nem kevésbé magát a Messages from the Deep-et.

Ismét eltelt egy év és ismét új albummal jelentkezik a Binary Order. Ezek szerint minden évre van új zenei muníciód?

Igen, így próbálom. Általában télen kezdek el írni, egészen tavaszig, és nyáron veszem fel a vokálokat, majd fejezem be a produkciót. Eddig sikerült ezt a menetrendet elég következetesen betartanom.

Ez a lemez ismét egy kicsit eltér az előzőtől, én ezt nem is változásnak, hanem kifejezetten fejlődésnek nevezem. Az előző inkább volt egy sci-fi-filmzene – az is tetszett, mint egyfajta progrock -, míg ez a mostani egy hozzám közelebb álló metal-album. Mennyire volt tudatos ez a váltás, vagy változás?

Minden album esetén úgy érzem, hogy ugyanazt az általános célt tűztem ki magam elé: agresszív torzítást, filmszerű elemeket és atmoszférikus hangszerelést. Számomra a zene azonban kevésbé a műfajról szól, sokkal inkább arról, hogy melyik hangszer illik a legpontosabban ahhoz a hangulathoz, amit közvetíteni próbálok. Ezért kerültek ennél az albumnál a Binary Order metal elemei jobban előtérbe, mert a számomra ez a legjobb hangzás, amire rátaláltam, hogy közvetítse a kifejezni kívánt agressziót.

Miért pont évente érzed, hogy megteltél zenével és most érdemes megírnod egy újabb lemezt? Miből táplálkozik ez a zenei töltet? Pontosabban: mi kell ahhoz, hogy évről-évre tudj valami újat, az előzőtől többet, eltérőt alkotni?

Minden alkalommal, amikor egy dalt írok, nem is beszélve egy albumról, úgy érzem, hogy kreatívan kimerítettem magam. De valahogy eltelik egy hét, és jön egy újabb ötlet, amit nem tudok kiverni a fejemből. Az a nagyszerű dolog, amit a Binary Ordernek számára végzett zeneszerzésben tapasztaltam. A hangzásban, egyszerűen nincsenek magam szabta korlátok. Azt hiszem, ha beleragadtam volna abba, hogy egyenesen metált írok (például), már régen kiégtem volna. De az, hogy szó szerint nincsenek korlátozások a hangszerek vagy a hangzások tekintetében, lehetővé tette számomra, hogy továbbra is alkotó legyek.

A Binary Order-nek már van egy kialakult hangzása, ám nincs olyan műfaj, amibe ne tudnám elképzelni magam, ha úgy gondolom, hogy a dal jól hangzik. Mostanában a Bohren & der Club of Gore előadóművészt ismételgetem, és a noir jazz megírásának gondolata hívogat engem [nevetés].

Mindig, amikor egy új lemezt , az nagyszerűen hangzik, de néhány hónappal később, amikor már a következőben vagyok, az előző albumom borzalmasnak tűnik a számomra. A Messages esetében ezt szerettem volna elkerülni, és sok időt töltöttem azzal, hogy a produkcióra koncentráljak. Hogy a lehető legközelebb kerüljek a professzionális stúdióminőséghez. Voltak olyan pontok, amikor heti hét napon át, minden ébren töltött percben ezen a kiadványon dolgoztam, hogy elérjem ezt a szintet. Sok jó dalt a katalógusomban beárnyékolt a rossz produkció. A Messages esetében azonban tényleg úgy érzem, hogy a produkcióval végre olyan szintre léptem, ami a jövőben alapvonal lesz. És nagyon örülök a hangzásának. Vannak más elemek is, amiket szerintem nagyon erőltettem ezen a kiadványon. Az album egész művészeti/vizuális témája olyasmi, amire hihetetlenül büszke vagyok, és az énekesi teljesítményemmel együtt úgy gondolom, hogy olyan szintre jutott, amit néhány évvel ezelőtt lehetetlennek tartottam volna.

Ha jól emlékszem, már váltottunk szót arról, hogy igazából az elektronikus terjesztésre koncentrálsz. A Dunes albummal sor került élő előadásra? És ezzel, a Messages from the Deep-lemezt tervezed előadni?  Szerintem nagyon hangulatos lehet valamilyen sejtelmes klub színpadán…

Szeretném ezt az albumot élőben is játszani. Gondoskodtam róla, hogy ezeket a dalokat vokálisan is elő tudjam adni, ha erre lehetőségem adódik. Azonban nem volt még élő előadás, és jelenleg nem is tervezek ilyesmit.

Hogy érzed, sikerült a Binary Order-nek a kellő ismertségre, vagy az általad várt népszerűségre szert tenned a most már a hatodik albumod idejére?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Az a nyilvánosság, ami most jut, minimális, de az emberek reagálnak Binary Order-re, és ez elképesztő a számomra. Jó esély van rá, hogy egy nap én leszek valakinek a kedvenc zenekara/művésze. Ettől a gondolattól eldobom az agyam. Gyakran gondolkodom azon, hogyan reagálnék a Messages from the Deepre, ha visszamehetnék az időben és lejátszhatnám magamnak 15 évesen… Valószínűleg azt gondolnám, hogy ez a legmenőbb album az Infest óta [nevetés].

Ami a népszerűségemet illeti és azt, hogy hova vártam eljutni, szintén nehéz megmondani. Azt hiszem, minden albumnál szól egy kis hang, ami azt mondja, hogy „ez a zene tényleg kötődhet az emberekhez”, de próbálok nem hallgatni rá – mert akkor csak arra koncentrál az ember, amit nem ért el, nem pedig arra, amit elért.

Évtizedekkel korábban mindig rácsodálkoztam, hogy az új zenei irányzatok mennyire frissen és naprakészen kerülnek a brit slágerlistákra, rádióba, lemezeladási listákra. Legalábbis akkor, Közép-Európából ez így tűnt. Mondd csak, a brit, vagy az Egyesült Királyság-beli rádiókban, vagy zenei podcastokban megjelenik a Binary Order? És megjennek hasonlóan underground bandák ilyesmi stílusban?

Nem igazán. Volt némi online megjelenésem a brit rádióállomásokon, de ami azt illeti, amit az Egyesült Királyságban hallani lehet, az csak erős hangzásúnak legyártott hip-hop és dance számok. A 2000-es évek eleje óta nem volt az Egyesült Királyságban olyan mainstream hullám, ami akár csak távolról is valami rockot jelentett volna.

Hát akkor hol tudnak nálatok az ilyesmi zenék a felszínre kerülni, eljutni a hallgatókhoz?

Nagyon úgy tűnik, hogy csak az on-line térben…

Korábbi diskurzusunkban, illetve erre az interjúra is készülve említetted, hogy a Binary Order közönségbázisa, szerinted, főképp hazai hallgatókból áll. Hogyan méred, illetve tudod-e mérni, hogy hogyan terjed a Binary Order híre a világban?

Határozottan nagyobb érdeklődést tapasztalok az interneten, amikor olyan zenékről posztolok, amelyeket kiadok vagy amelyeken dolgozom. Nehéz mérni, ha nem nézem a kiadásaim tényleges elemzési adatait.

Van-e tapasztalatod, hogy egyes régiók, országok közönsége jobban, vagy kevésbé nyitottan fogadja a stílusok ilyen ötvözetét?

Ismétlem, ezt nehéz mérni, és úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság az egyik legkevésbé fogékony a válaszadó országok közül.

A biográfiában és az album promo-anyagában említésre kerültek a cyberpunk kultúra hatása és számos sci-fi-film is. Ezek hatását magam is érzem. Milyen zenék hatottka rád a friss album írásakor?

A cyberpunk aspektus a témákból adódik, ez nem volt szándékos, és ez olyasmi, amire utólag koncentráltam, miután az írás nagy része elkészült. Ez különösen a művészeti rendezésben segített. Ami magát a zenét illeti, sok cyberpunk zene nagyon sablonos. Legtöbbször synthwave lesz, míg úgy érzem, hogy a műfaji határokat feszegető zene jobban megfelelne annak, amilyennek a cyberpunk zenének lennie kellene.

Az egyik ilyen zenekar, amelybe beleszerettem a HEALTH, és ők tényleg megragadják ezt a hangzást – még a Cyberpunk 2077 soundtrackjén is szerepeltek (ami szerintem tisztességes munka a szerkesztőktől, hogy ne csak a synthwave fusson). Évek óta nagy hatással vannak rám. Más művészek, mint például Lorn, szerintem tényleg feszegetik a műfajokat, és olyan klassz futurisztikus hangzást hoznak létre, ami nagy hatással volt rájuk is.  Ami az én metálosabb hatásaimat illeti, nehezebben találok olyan zenekart, ami igazán megfogott, néha kicsit kiszámíthatónak találom a műfajt. Főleg a hangszereléssel. A Papa RoachEgo Trip, a Dali Thundering Concept – All Mighty Men és a Twin Dream a Glassingtól néhány olyan rock/metal kiadvány, amit sokat hallgattam.

Hadd említsem, milyen motívumok kavarogtak benne, az album lejátszásakor. A dalokat hallgatva a számomra némi párhuzam jelent meg a modern német metalnak nevezett stílus egy-két képviselőjével. A korábban megjelent albumajánlóban említettem is az Eisbrechert. Van valami kötődésed ehhez a zenei világhoz, ismered a stílust?

Hallottam róluk, de nem ismerem a munkásságukat. Talán a Fear Factoryhoz hasonlít, sokszor mondják, hogy én is úgy hangzom, mint ők, de a Linchpin and the Cars feldolgozásukon kívül nem tudnék egy dalt sem mondani… ami valószínűleg industrial metal bűn [nevetés].

A szövegvilág, és a zene, a kettő között feszülő feszültség és vibrálás és a pozitív üzenetekhez társuló melankólia pedig nekem pl. a valamikori Black dalainak (Everything Coming up Roses, Wonderful Life) hangulatát hozta. Ezt biztosan ismered, gondolom sokat játszották a rádiók nálatok. Ugyan ez tiszta brit popzene, de mintha ennek a nyomait felfedezném a dalaidban. Tévednék?

Ó, igen, a Wonderful Life egy nagyszerű dal! Ez volt az egyik első, amire úgy emlékszem, hogy a hangterjedelmem valóban illeszkedik hozzá. Nagy rajongója vagyok a ’80-as évek zenéjének, Eurhythmics, Depeche Mode, Tears for Fears…. A legjobb (vagy legalábbis a legnagyobb hatású) elektronikus zenék nagy része ebben az évtizedben készült, az biztos.

Oké, végső soron hogyan alakult ki, hogy ez az album éppen ilyen stílusvilágot fog megmutatni? Tudatosan, vagy inkább ösztönösen alakult?

Ez olyasvalami, amit már korábbi dalokban is érintettem (My Favourite Pain, Forget Me), és szerettem volna újra felidézni ezt a hangzást. Sőt, jobban felfedezni azt. Ez, tehát, egy szándékos választás volt az olyan dalokban, mint a The Hands of Time és a Still Water. Rengeteg elektronikus zenét hallgatok, és ennek a hangzásnak a felfedezése ezen az albumon egy lehetőség volt számomra, hogy kifejezzem az iránta érzett szeretetemet.

A The Hands of Time-nál nagyon szerettem volna valami olyanba belemerülni, ami majdnem 100%-ban elektronikus. De nagyon küzdöttem azért, hogy a refrén működjön, így könnyed rock elemeket tettem bele, és a szám életre kelt. Ezután eredetileg a mostani vokális dallamot vezér-gitárvonalként használtam, de úgy találtam, hogy minden további dallam, amit ráhelyeztem, elvette a hangzást, így átállítottam éneklésre, és egyszerűsítettem a vezérhangzást.

A Still Water esetében azonban tudtam, hogy hogyan akarom áttörni a dalt: arra a poszt rockosabb hangzású dropra már régóta megvolt az ötletem. Mire mindent meg kellett írnom, lényegében olyan volt, mintha egy teljesen más dalt készítenék, és összeilleszteném őket. Bizonyos értelemben a szám első és második fele egymás remixe. Az elektronikusabb hangzás felé való hajlás, lágyabb rockos beütésekkel. Egy olyan megszólalás, amit mindig is szerettem (Radiohead, Pink Floyd hangzásában, például), és sok inspiráció innen származott.

Nagyon örülök, hogy szinte az elsők között, a megjelenés napjaiban hallhattam az albumot. Nagyon izgalmas. Köszönöm is a lehetőséget! Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?

Eddig nagyszerű volt a visszhang. Azt hiszem, az embereket nagyon meglepte az első kislemez – a Violence – intenzitása és dinamikája. Alig várom, hogy az emberek meghallgassák a lemez többi részét is. Mindig izgalmas hallani, hogy az emberek mit gondolnak jónak vagy rossznak.

A visszajelzések tükrözik a várakozásaidat, vagy volt, ami meglepett, elgondolkodtatott?

Most még túl korai lenne erre válaszolni. Kíváncsi vagyok, hogy az emberek hogyan reagálnak a The Hands of Time-ra, ez volt az a szám, amit nagyon közel álltam ahhoz, hogy levegyem az albumról, mert túlságosan a többi ellentétjének éreztem.

Ehhez lelkesen hozzáteszem, hogy nekem a Hands of time lett az egyik újabb kedvencem lett az albumról! Jó, hogy az öszönneidre hallgattál!

Előfordul, hogy hasznosítod a visszajelzéseket? Egyáltalán kell-e hasznosítani vagy inkább arra törekszel, hogy azt add ki magadból (adjátok ki magatokból), ami kikívánkozik?

Ezeket a kiadványokat online teszem közzé, és így mindenkinek joga van ahhoz, hogy bármilyen véleményt alkosson róluk, de az én írásaim és alkotásaim szempontjából ez az, ami igazán izgat engem. Ha lenne egy olyan rajongóbázisom, amely azt követelné, hogy csak olyan számokat írjak, mint a Parasite és a Violence, attól tartok, nagyon frusztrált rajongótáborom lenne.

Van már újabb ötleted, ami majd a következő albumra kerül?

Igen, van néhány számom, amin már dolgozom. Azt mondtam magamnak, hogy nem kezdek el írni decemberig, de volt néhány ötletem, amit nagyon szerettem volna lejegyezni. Nem mondhatok róluk semmit, mert minden, amit az elején írok, egyáltalán nem úgy hangzik, mint a végtermék.

Gondolkodsz-e fizikai formátumon? Ha nem CD-n, akkor vinylen való megjelentetésen?

Szívesen csinálnék egy vinyl kiadványt, ha van rá kereslet, akkor mindenképpen gyártanék belőle. Még akkor is, ha veszteséges lenne.

Mi a terved, tervetek a Messages from the Deep népszerűsítésével kapcsolatban?

Egyelőre csak arról van szó, hogy megpróbálom eljuttatni a megfelelő emberekhez, mert tényleg hiszem, hogy van közönsége annak, amit csinálok. Csak tudatosítani kell bennük, ez minden. Hisz már hat albumot készítettem… ha abba akarnám hagyni a zenélést, akkor már régen abbahagytam volna.

Sok sikert kívánunk! A rajongóknak pedig kellemes időtöltést!

Zeal & Ardor
december 11.